Két választás zajlik Oroszországban: a helyhatósági és az, amelynek során ki-ki részvényre válthatja a „vaucser” néven ismert privatizációs ingyenjegyeit.
A lakosság immár nem fűz reményeket a politikai változásokhoz – vonták le a következtetést a gombamód szaporodó orosz politológiai központok a március 27-i helyhatósági választások csúfos kudarcából. Kirívóan kevesen szavaztak a 25 és 40 év közöttiek közül. Sok helyütt érvénytelen volt a választás. Például a kurgani terület egyes körzeteiben a felnőtt lakosság négy, Szahalin szigetén tíz százaléka járult az urnák elé, Csuvasföldön pedig minden ötödik állampolgár. Tomszkban az sem segített, hogy a szibériai nagyváros kormányzója kétóránként a tévé képernyőjéről könyörgött a nézőknek: ugyan fáradjanak már el a választókörzetekbe. A Gulág-birodalom egykori fővárosa, a távol-keleti Magadán polgármestere egy órával a szavazóhelyiségek bezárása előtt fölajánlotta, hogy kívánságra házhoz viszik az urnát – de a városi duma egyetlen képviselőjét sem tudták megválasztani. A helyi vezetők kétségbeesése érthető: míg a most lezajlott forduló csillagászati költségeit a központi (föderatív) költségvetés állta, a 25 százalékos részvétel alatt maradt körzetekben esedékes új választásokat helyi forrásból kell majd finanszírozni.
Mint a posztszovjet térségben mindenütt, Oroszországban is a városokban kulminált a választói passzivitás, kivéve azt a néhány várost, ahol különös tétje volt a választók döntésének. Az Ukrajnával határos, csernobili robbanás sújtotta területeken például a lakosság elment, mert a mindmáig elmaradt kárpótlást várja el az új városi vezetéstől. Másutt viszont az volt a passzivitás oka, hogy húsznál is több jelölt pályázott, úgyhogy az átlagpolgár nemigen tudta megkülönböztetni egymástól őket. Az oroszországi reformok mintalaboratóriumának számító Nyizsnij Novgorod (volt Gorkij) polgármesteri székéért a liberális érők két kulcsembere – nemrégen még jó barátok – fordultak egymás ellen. Ország-világ előtt az állami vagyon szétlopásával vádolták egymást, végképp kiábrándítva ezzel a privatizációban csalódott embereket. A szélsőjobboldali Vlagyimir Zsirinovszkij választókerületében pedig a szélsőbaloldali populista Aman Tulejev képviselő vallott kudarcot, amikor a szélsőjobbos kollega stílusában megrendezett csinnadrattával akarta futtatni embereit.
A Merkator nevű moszkvai gazdaságtervező csoport egyik újabb jelentésében a „vaucserek” árverésének régiókra lebontott adatait vizsgálja. Az árverési „térképekről” a választási kampány során hangoztatott retorika nélkül világlanak ki a régi-új elit és az egyszerű állampolgár döntései. Az egy főre eső vaucserforgalom tekintetében márciusban az első 15 helyen álló közigazgatási egység között szerepel a harcosan liberálisnak ismert Szentpétervár, Moszkva, Szamara, Karélia, a szvordlovi, a cseljabinszki, a Nyizsnij Novgorod-i, a tyumenyi terület, valamint néhány „mérsékelten ellenzéki” (értsd: nem túl militánsan Jelcin-ellenes) régió. Ezeken a helyeken a lakosság részvényekre váltotta a vaucserek több mint felét, holott messze van még a júniusi határidő. A listán leghátul – ahol egyúttal a vaucserek árfolyama is a legalacsonyabb – a politikailag leginkább szélsőséges, reformellenes többségű körzetek kullognak: itt szavaznak a kommunista pártra és Zsirinovszkijra. Egyedül a reformpártinak ismert magadani terület lóg ki a sorból, nyilvánvalóan azért, mert ott nemigen tudnak mit venni az emberek a vaucserjeikért.
A hagyományosan tagolatlan Oroszországi Föderáció mintha most, a szemünk előtt kezdene bele egy egészen új, hosszú távra szóló tagolódásba. Azokban a régiókban, ahol van mit privatizálni, ahol a képzettebb és aktívabb városi lakosság nagyobb arányban él, ahol a helyi vezetés igyekszik kiaknázni az új lehetőségeket, s nem csupán régi hatalmát akarja konzerválni: ott felcsillant a gazdasági modernizáció reménye. Már csak amiatt is felülkerekednek a vegytiszta gazdasági szempontok, mert a decemberben elfogadott alkotmány gyakorlatilag lehetetlenné teszi a politikai önállósulást, s a központi költségvetés egyre gyakrabban tartja vissza a renitens régiók dotációját. Elhamarkodott következtetéseket persze nem szabad levonnunk. Noha cáfolhatatlan tény, hogy viszonylag széles rétegek válnak tulajdonossá, a további fejlődés attól függ, mennyire szabotálja továbbra is a vezetői középszint a politikai és gazdasági reformokat (és mennyit lop el abból, ami még ellopható).
A vaucserforgalom és -árfolyam havi listáin tartósan az utolsók között szereplő régiók lényegében visszafordíthatatlanul marginalizálódnak. A legjobb részvényeket ezekről a helyekről folyamatosan elszívják az „aktív” területek, s a megmaradó versenyképtelen ipart nincs mivel kompenzálni. Az agrárlobby és a vele szövetséges helyi elit jóval kényelmesebbnek tartja a kolhozrendszer konzerválását, semmint hogy elfogadja „a moszkvai piaci iniciatívák” kényszereit. S a régiók között egyre növekvő különbségek a jövőben újabb ellentétek okozói lehetnek Oroszországban.
- Külföld [6]