Skip to main content

Libikókapolitika

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Délszláv válság


Macedóniában például, miután az egykori Kommunista Szövetség utódpártja gyökeresen átalakult, rendre szétestek a macedónok és az albánok nacionalista pártjai is, s ezzel teljesen kiszámíthatatlanná váltak a belső erőviszonyok az ősszel esedékes választások előtt. Szlovéniában, miután a parlament április elején viharos körülmények között leváltotta hadügyminiszteri tisztségéből Janez Jansát, új jobboldali szövetség van kialakulóban. Ez a front sokféle erőre terjedhet ki: Jansa szociáldemokratáitól a zöldeken, a Néppárton és az egyik kereszténydemokrata frakción át egészen a szélsőjobbig, célja pedig az, hogy útját állja a szerintük főképp Kucan elnök által megtestesített „neokommunizmusnak és jugonosztalgiának”.

A legfontosabb és Bosznia sorsát közvetlenül is befolyásoló fordulatok azonban Horvátországban várhatók, ahol szakadás fenyegeti a kormánypártot, Tudjman elnök Horvát Demokrata Közösségét. A pártot már régóta terhelik belső konfliktusok, melyeket hol a „partizánok és az usztasák”, hol a „baloldal és a jobboldal”, hol a „mérsékeltek és a hercegovinai lobby” szembenállásaként szoktak jellemezni, de eddig rendre sikerült feloldani őket. Zágráb új Bosznia-politikája azonban végképp kiélezte az ellentéteket. A parlament felsőházának elnöke, Josip Manolic – aki egy időben Tudjman után a második embernek számított, volt pl. kormányfő is – a mérsékelt frakció egyik szószólójaként már régóta szorgalmazza a horvát–muzulmán megbékélést. A washingtoni kiegyezéssel igazolva látta álláspontját, kifogásolta viszont a következetlenséget és a személyi konzekvenciák levonásának hiányát, vagyis azt, hogy Tudjman a korábbi periódus konfrontációra törekvő politikusaival akarja megvalósítani az új irányvonalat. Több interjúban nyíltan követelte, hogy váltsák le az elnök bizalmasát, Susak hadügyminisztert, s kifogásolta a horvát közéletben és a kormánypártban eluralkodó antidemokratikus módszereket is.

Válaszul megfosztották párttisztségeitől, mire ő kilépett a pártból, és Horvát Független Demokraták (HND) néven új párt szervezésébe fogott. Manolic állítása szerint a HND-hez akár harminc parlamenti képviselő is csatlakozhat – köztük olyan nagy nevek is, mint Mesic parlamenti elnök, aki az alkotmány értelmében az államfő helyettese –, ami a kormánytöbbség elolvadását és esetleg idő előtti választások kiírását eredményezné. Manolic „leleplező” interjúi egyébként forrásértékűek lehetnek a délszláv háború majdani történetírói számára. A zágrábi Glóbus április 22-i száma különösen érdekes epizódokkal szolgál: Manolic megerősíti a Milosevic–Tudjman-paktum létét. A szerb és a horvát elnök eszerint már ’91 elején megegyezett az azóta sokat emlegetett rejtélyes karagyorgyevói találkozón Bosznia felosztásáról és Markovic akkori szövetségi kormányfő politikai megsemmisítéséről. Tudjman célja az volt, hogy rekonstruálja az 1939–1941-es autonóm horvát bánság határait, vagyis hogy egy állammá szervezze nagyjából a mai Horvátországot és „Herceg-Boszniát”. S a horvát elnök azért, hogy Milosevic elismerje hercegovinai aspirációit, megvonta támogatását a szarajevói kormányzattól, és a horvát haderő visszavonásával lehetővé tette a szerbeknek a Száva menti korridor megszerzését. Manolic állítása szerint tette mindezt úgy, hogy még a legszűkebb környezetét sem tájékoztatta soha nyíltan és egyértelműen, miről is egyezkedett a szerb vezérrel…

Eközben Boszniában a szokásos módon zajlanak az események. Gorazsdénál elcsendesedtek a fegyverek, de csak azért, hogy egy másik válsággócnál kapjanak szerepet, ezúttal leginkább Brckónál. A nemzetközi közvetítő csoport nem tudott sok eredményt elérni, annak dacára sem, hogy minden számottevő nagyhatalom képviselője jelen van benne. A bosnyákok néhány hónapos, a tárgyalási időszakra szóló tűzszüneti javaslata és a szerbek által szorgalmazott gyors „általános békerendezés” között egyelőre fényévnyi a távolság. A nemzetközi delegáció ennek ellenére folytatja puhatolódzásait, mást nem is tehet – de félő, hogy ezúttal is csak a békeközvetítők kudarcsorozatának újabb állomásáról lesz szó. A boszniai politikai színtér egyetlen biztató fejleménye, hogy (még?) nem futott zátonyra a horvát–muzulmán megbékélési folyamat: a múlt heti tárgyalásokon Splitben megállapodás született a leendő föderáció kormányának összetételéről.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon