A lányaim a világ elsajátítása során megtanulták, hogy a labda és a háló találkozását úgy hívják, hogy gól, és a gól, az valami jó dolog, mert egy csomó felnőtt örül neki. Nézték az apjukkal a focimeccseket, s ha rezgett a háló, fölvisítottak: hopp, gól! Azután nézték az apjukkal a teniszmeccseket, s ha rezgett a háló, fölvisítottak: hopp, gól!
Az emberiség is megtanulta a világ elsajátítása során, hogy ha a víz nekimegy egy forgó szerkezetnek, az valami jó dolog. Őröl a malom, ég a villany, örülnek a felnőttek: hopp, energia! Ha sok víz megy neki, sok forgó szerkezetnek, az valami nagyon jó dolog: sok energia.
A fejlődőképes gyerekek agya egyre több tényezőt egyeztet, s fölfogja, hogy a labda és a háló találkozása a játékkörnyezet szerint jó vagy rossz. A fejlődésképtelen hatalom elmeszesedő agya egyre kevesebb tényezőt egyeztet, s nem fér bele a játékkörnyezet.
A képeken játék környezetismeretet tanítanak szabadságba fejlődő gyerekek, zászlóval, táblákkal, élő lánccal különböző nyelveken szklerotikus játék gyilkosoknak.
Az összekényszerített vegyes páros egyik tagja tanult tőlük valamit, a másik meg nem. Amelyiknek nem bénult meg az agya, megbénult a keze, amelyiknek megbénult az agya, az viszont fürge kézzel és üdvözült mosollyal csapkodja a hálóba a szervákat, s számolja a gólokat. Szervál kettő helyett, s nemsokára mindkét ütő nála lesz.
Mit tanítsunk most a bénává nevelt tanítványnak? Hagyd a francba azt az ütőt, legalább nem te rontasz? Szállj be a hálószaggatásba, legalább a mosoly legyen közös, ha már a meccs úgyis elveszett?
Fotók: Horváth Ernő
Hivatkozott cikkek
- Képriport [7]