Haiti: Visszaszámlálás
Most, hogy az Egyesült Államok egy erősen megkérdőjelezhető kompromisszum révén ideiglenesen megszabadult a kubai menekültek gondjától, minden valószínűség szerint nekilát a haiti „rendezésnek” is. Washingtonban erre a hétre várják Clinton elnök televíziós beszédét, amelyben bejelenti a legeslegutolsó ultimátumot a Raoul Cédras vezette katonai juntának. Amennyiben a végső ajánlat is elutasításra találna, most már minden bizonnyal megindulnak a kijelölt flottaegységek, és partra száll a hetek óta készenlétben álló húszezer tengerészgyalogos.
A karibi „hátsó udvarban” készülő újabb rendcsinálás azonban még okozhat némi fejfájást az amerikai döntéshozóknak. A várható televíziós beszédben ugyanis Clintonnak széles körben elfogadható igazolást is kéne nyújtania az amerikai katonai beavatkozás szükségességéről, és pontosan ez az, amit többen kétségesnek tartanak. Nem vitatható, hogy a junta közép-amerikai mércével mérve is látványosan veszi semmibe az emberi jogokat, de a morális küldetést az Egyesült Államokban is meg kell támogatni biztonságpolitikai érvekkel. Ebből a szempontból pedig a hidegháború megszűnése még hátrányt is jelenthet. Nem működik többé a „dominóelv” hangoztatása, az egyetlen ereszték megroppanásától összeomló kényes egyensúly képzete már nem meggyőző. Nagyon komoly teljesítményt kell nyújtaniuk az elnök beszédíróinak, ha arról kívánják meggyőzni a honi közvéleményt, hogy amerikai biztonsági érdekek forognak kockán. A Newsweek felmérése szerint a megkérdezetteknek mindössze tizenhárom százaléka véli úgy, hogy a haiti junta fennállása veszélyezteti az amerikai érdekeket.
Warren Christopher külügyminiszter vasárnapi sajtótájékoztatóján három fő érvet sorolt fel címszavakban. Az emberi jogok megsértése és a nyugati félteke általános biztonsága mellett a harmadik tűnik a legvalóságosabbnak: a további halogatás az Egyesült Államok szavahihetőségét vonná kétségbe. Valóban, az elnök hónapok óta tartó látványos fenyegetőzése már a komikum határát súrolja, miközben kevésbé látványosan a kiskapukat is megpróbálta nyitva hagyni Cédrasnak és vezérkarának (lemondásuk esetére felajánlotta a szabad elvonulást, méghozzá amerikai repülőgépeken). Az alezredes azonban nem élt a lehetőséggel.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a megbuktatott elnök, Jean-Bertrand Aristide mellett sem nagyon szól más, mint hogy a szavazatok 71 százalékával választották elnökké 1991-ben. Az osztályharcos marxista katolikus pap eddig sem Amerika- és piacbarát nézeteivel tűnt ki, és az emberi jogok iránt is csak mérsékelt érdeklődést tanúsított. Persze a kuvaiti emír sem nevezhető a demokrácia bajnokának. A legfontosabb és legnagyobb kockázatot rejtő kérdés mégiscsak az, hogy mi lesz a junta felszámolása után. Vietnam óta a közvélemény (és a stratégák) fő gondja nem a be-, hanem a kivonulás feltételeinek meghatározása. Ha Amerika beleragad egy hosszadalmas és költséges „békefenntartásba”, akkor a belpolitikai támogatás gyorsan elenyészhet. Viszont ha sikerül a műtét utáni gyors távozás, akkor Clinton jócskán megnövelheti otthoni népszerűségét, és lerázhatja magáról a bizonytalankodás vádját. A tét tehát nagy, nem mindegy, hogy Szomália vagy Grenada ismétlődik meg.
M. T.
Csehország: Jólét a jólétnek üzen
A cseh parlament a kormány javaslatára szeptember 8-án a nyugdíjak átlagosan 11 százalékos emelése mellett döntött (az éves infláció 9,7 százalék). A november 18-án esedékes helyhatósági választások után két héttel életbe lépő intézkedés következtében a cseh nyugdíjasok átlagos havi ellátmánya 3380 koronára nő (1 cseh korona szabadpiaci középárfolyama 3,95 forint).
Az idén december 1-jétől folyósítandó nyugdíjak összegét 36,5, a január 1-jétől megadandókét pedig 32 százalékkal növelik a jelenleg érvényben levőkhöz képest. A számításoknál – ha az illetők egyetlen jövedelemforrása a nyugdíj – egyedülállók esetében legfeljebb 2040, házaspároknál maximum 3520 koronát vesznek alapul, tehát a magasabb összegű nyugdíjak csekélyebb mértékben nőnek az alacsonyaknál; a megítélhető nyugdíjak összegének felső határát ugyanakkor 4800 koronában szabták meg.
Jindrich Vodicka, a munkaügyi és szociális tárca vezetője hangsúlyozta, hogy 1991 óta immár hatodszor kerül sor a nyugdíjak rendezésére, s hogy mostani emelésük a költségvetést havi 850 millió koronás többletkiadással terheli meg.
A prágai kabinet első embere, Václav Klaus a londoni The Economist című lap két nappal későbbi keltezésű számában megjelent cikkében ugyanakkor elmarasztalta a jóléti állam modelljét. Margaret Thatcher elkötelezett híveként egész Európára kiterjedő érvénnyel azt fejtegeti, hogy a jóléti állam által megvalósított újraelosztás a jövedelmeket elszakítja a tényleges teljesítményektől, aláássa a munkaerkölcsöt és az egyéni felelősséget. Klaus szerint a jóléti modell leglátványosabb kudarca a „pazarló” munkanélküliség.
Reformokra van tehát szükség, amiknek elodázhatatlanságát a pénzügyminiszterből kormányfővé lett Klaus azzal is indokolja, hogy a legtöbb európai ország a lehetőségek végső határáig tolta ki az állami költségvetés hiányát. Ez nem a pénzügyi hozzá nem értést jelzi, hanem azt, hogy a hangsúlyok nem a megfelelő helyre kerültek: a produktív folyamatok helyett az újraelosztás szempontjai állnak előtérben.
HL
Haider a magyarok ellen uszít
Jörg Haider osztrák Szabadságpártja szavakban liberális, valójában azonban szélsőjobboldali képződmény. Az FPÖ programja és politikai stílusa a magyar pártok közül leginkább a Magyar Igazság és Élet Pártjáéhoz hasonlít – habár azt kétségkívül meg kell hagyni, hogy Jörg Haider sokkal snájdigabb fiú Csurka Istvánnál.
A Szabadságpárt egyik fő fegyvere az idegengyűlölet szítása. Haider és követői az őszi parlamenti választások előtt hamisított és manipulált statisztikákkal, közönséges kitalációkkal és a nemzetiszocialistákra emlékeztető demagógiával és szóhasználattal bujtogatnak főleg az egykori Jugoszláviából érkezettek és a török vendégmunkások, de újabban a lengyelek és más közép-európaiak ellen is. A rejtett, de néha nyílt antiszemitizmus pedig az FPÖ – nyugodtan mondhatjuk – évtizedes fegyvere.
Új vonás, hogy a párt és a párthoz közel álló intézmények propagandájában megjelent a magyarellenes uszítás. Mivel Ausztriában a magyarok a legrokonszenvesebb külföldiekhez tartoztak, ez mindenképpen meglepő fejlemény. A Szabadságpárt magyarellenessége mindeddig nem váltott ki nagyobb hatást, de ha tovább erősödik a Haider-párt, akkor erre is sor kerülhet.
Josef Broukal, az ismert és tekintélyes osztrák televíziós újságíró a Falter című hetilapban hosszabb idézetgyűjteményt tett közzé a Szabadságpárt kirohanásaiból. Íme két, a magyarságra is vonatkozó részlet:
A burgenlandi FPÖ-szervezet egyik határozatában meghirdette: „Miközben a más kultúrkörök, különösen a harmadik világ polgárainak meghonosítása általában áthidalhatatlan nehézségeket vet fel, másfajta veszéllyel fenyeget a csehek, a magyarok, a lengyelek és a románok tömeges meghonosítása: Ausztria ugyanúgy széteshet, ahogyan ez az Osztrák–Magyar Monarchiával történt.” Ez az állítás arra a ma már kiveszőben lévő – de soha nem túl elterjedt – ausztriai tévhitre apellál, amely szerint az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáért tulajdonképpen a magyarok voltak a felelősek. A burgenlandi szabadságpártiaknak persze különösen buzgólkodniuk kell az elhatárolódásban – már csak azért is, mert a német nacionalista Jörg Haider számos célzásából kivehető, hogy a legfiatalabb osztrák tartományt nemigen veszi komolyan, lakóit afféle viccfiguráknak tartja.
Az FPÖ-höz közel álló Kärntner Nachrichten pedig az állítólag fenyegető új népvándorlásról ezt írta: „Egy ilyen új bevándorlási hullám Ausztriából néhány nemzedék alatt soknemzetiségű keveréket csinálna, amiben a keleti szláv–magyar túlsúlyú keverék népesség állna szemben a nyugati szövetségi tartományok alpesi németeivel.” A szerző nem a megszokott „ungarisch” melléknevet, hanem a „madjarisch” kifejezést használta, amely az előbbivel ellentétben a legjobb esetben ironikus, sokkal inkább azonban elítélő, lebecsülő és ellenséges jelző Ausztriában.
(Harmat)
„Kemény nacionalista vagyok”
Ezt nyilatkozta nemrég az oroszországi sajtóbizottság elnöke, Borisz Mironov, aki tavaly év végén foglalta el e rendkívüli hatalommal és pénzzel járó posztot, Jelcin-embernek számító elődje javaslatára. Mironov pár napja pontosította az öndefiníciót: „Ha az orosz nacionalizmus – fasizmus, akkor én fasiszta vagyok.” És nála ez nemcsak üres szó: most tette közzé a Moszkvai Antifasiszta Központ a nyíltan uszító és faji gyűlöletet keltő lapok listáját, amelyek ugyancsak a sajtóelnök hallgatólagos engedélyével jelennek meg. A lista több mint hatvan fasiszta sajtótermék nevét tartalmazza…
Az elmúlt hét végén rangos politikai pszichológiai szemináriumnak adott otthont az egyik budapesti tudományos központ, ahol részt vett két orosz kutató is: egyikük a mai orosz fasizmus természetrajzát ecsetelte. A hallgatóság egy része azonban kétségbe vonta szavait, mondván, a fasizmus történeti kategória, nem lehet minden mai esetleges kilengésre alkalmazni: „Kérem, itt pontos definícióra van szükség” – követelték. A kutatónő kétségbeesésében a végső érvhez folyamodott: „Ha ők azt mondják magukról, hogy fasiszták, higgyük el nekik!” Jelcin mindenesetre elhitte, mert miközben itt tanácskoztak, aközben ő felmentette tisztségéből Mironovot.
KI
- Extra Hungariam [9]