Csányi Vilmos

Nyomtatóbarát változat

Még a parlamenti abortuszvita idejéből maradt meg az emlékezetemben egy olvasói levél a 168 órából, amelyben a levél írója azt magyarázta nagyon mérgesen, hogy értsék meg már végre, hogy „azt” csak akkor szabad csinálni, ha az ember utódokat akar nemzeni, és ez, tette hozzá, a természet törvénye. Nem vagyok ugyan arról meggyőzve, hogy a „természet törvénye” az feltétlenül helyes az ember világában is, de sajnos – feltehetően a biológiai ismeretterjesztés hiányosságai miatt – a levél írója súlyosan téved. A természet törvénye egészen más. „Azt” nemcsak azért csináljuk, hogy sokasodjunk.

Az emlős állatok körében végzett megfigyelések szerint általában egynéhány – és ez utóbbi mindenképpen tíznél kisebb szám – párosodási aktus esik egy megtermékenyítésre, illetve egy utód létrehozására. Két feltűnő, magyarázatot kívánó kivétel van. Az egy utódra eső párosodási aktusok száma az oroszlánoknál kb. 3000, az embernél kb. 2500. Ez a magas szám önmagában mutatja, hogy „azt” az oroszlánok és az ember nemcsak az utódnemzés miatt teszi.

Az oroszlánoknál az oroszlánciklus adja a magyarázatot. Ez röviden úgy szól, hogy az oroszláncsapat hímjei, általában 4–7 egyed, egymás testvérei, féltestvérei, és soha sincsenek rokonságban a nőstényekkel, akik szintén egymás közeli rokonai. Az oroszlánciklus úgy kezdődik, hogy a felnőtté vált testvér hímek csapata megtámad egy öregebb hímekből és nőstényeikből álló csapatot, és a hímeket megölik vagy elüldözik. Ugyancsak megölik a kölyköket. Ezután a nőstények, kölykeik nem lévén, fogamzóképes állapotba kerülnek, és intenzív szexuális élet kezdődik. Ennek az a jellegzetessége, hogy a testvérek egymással nem vetélkednek egy-egy nőstény kegyeiért, mert azok igen sűrűn és mindenkivel hajlandóak a párosodásra, innen adódik az egy megszületett utódra jutó feltűnően nagy párosodási szám. A testvér hímek egymással tehát nem vetélkednek, de minden pillanatban harcra készek, ha idegen hím vagy pláne hímek csapata jelenik meg a színtéren a hódítás szándékával. A csapat tagjai ilyenkor kíméletlenek, és vállvetve küzdenek. A ciklus néhány évig tart, amíg a hímek képesek a csapatot a feltörekvő fiataloktól megvédeni. Ha ez nem sikerül, az új hímekkel új ciklus indul. Az oroszlánoknál tehát a feltűnően aktív szexualitás a hímek versengését van hivatva csökkenteni.

És az embernél?

Az emberi szexualitás egyik jellemzője, hogy az nem korlátozódik a nők fogamzóképes idejére. Sokáig ezt kizárólagos emberi tulajdonságnak tekintették, de az utóbbi években kiderült, hogy a legközelebbi rokonainknak, a csimpánzoknak egyik alfaja, a törpecsimpánz – vagy bonobó – ezt majdnem egészen úgy csinálja, mint az ember. A bonobó nőstények az életidejük nyolcvan százalékában hajlandóak a párosodásra, és a hímek ezt a lehetőséget alaposan ki is használják, a feltűnő csak az, hogy ha a nőstények fogamzóképesek, akkor minden rábeszélés nélkül hajlandóak párosodni, míg a fogamzóképes perióduson kívül csak akkor, ha a hímek valamiféle ajándékot, leginkább valamilyen kívánatos falatot hoznak nekik. A legősibb szolgáltatásnak tehát evolúcióbiológiai alapjai vannak… sajnálom. A bonobók sok más szempontból is jobban hasonlítanak ránk, mint a csimpánzok. A hímek kevésbé agresszívek, a csapat szorosabb közelségben él, és a csapatot a nőstények tartják össze, akik egyébként elég gyakran szerelmeskednek egymással is.

Az emberhez vezető evolúciós úton a szexualitás eme nem utódlétrehozásra szolgáló funkciója valószínűleg igen fontos szerepet játszott a hímagresszivitás csökkentésében, a csapat összetartásában, a hím–nőstény-párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában, valamint a homoszexualitás és annak látens formái révén a hím–hím-kooperáció kialakításában. Biológiai szempontból „azt” tehát csak ritkán csináljuk azért, hogy gyerekeink legyenek, sokkal inkább azért, hogy párunk, társunk legyen. Ősidőkben a szex nem volt tabu, mindenki mindenkivel csinálhatta, gyerekekkel is, barátokkal is.

A szexualitást óriási csoport- és párformáló biológiai szerepe miatt persze a legkülönbözőbb kultúrák megpróbálták tabukkal, elfojtásokkal kulturális célok érdekében felhasználni. Amikor a szexualitás bűnös dolog lesz, a benne rejlő hatalmas kötődési energiák könnyen átirányíthatóak a tiltó eszmére, virtuális személyre, istenre.

A párkapcsolatok persze nem csupán a szexualitás miatt jönnek létre. Állatoknál ismerünk tartós, gyakorlatilag életre szóló monogámiát, pl. a ludaknál, hattyúknál, ahol a szex kizárólag az utódnemzést szolgálja, a pár mégis együtt marad a nászi, sőt az utódnevelési időszakon kívül is. Az emlősök nagy része viszont poligám, és ennek az az oka, hogy az anya képes egyedül is felnevelni a kölykeit, a hímekre így csak a megtermékenyítési aktusnál van szükség, és ehhez a hímek egészen kis százaléka is elegendő.

Az embernél a helyzet nagyon összetett. Biológiai oldalról bizonyos, hogy erős poligám tendenciákat hordozunk génjeinkben, még az emberré válást megelőző időkből. Ugyanakkor az ember ivadékait csak csapatban képes felnevelni, ez megindította az evolúció során a monogám tendenciák kialakulását, és ezt erősítette a szexualitás kettős funkciója is. Az archaikus társadalmak nagyobb része poligám, azonban sok devianciával: fő és kedvenc feleséggel, vagyis lényegében monogám kapcsolattal, valamint azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a poligám társadalmakban a férfiak egészen kis százaléka valóban poligám, a nagyobb részüknek csak egy feleség jut, többnyire gazdasági okokból. Bonyolítja a helyzetet az, hogy a párosodási rendszer, a monogámia vagy poligámia egyértelműen az utód létrehozásának módja, míg a szex, amint láttuk, kettős funkcióval bír, tehát nem jön létre egyértelműen tiszta rendszer, mint az állatoknál. (Kivéve a bonobón mot. – A szerk.)

• négyezernyolcszáz leütés…