t. a. [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

A család a XIII. századig tudja visszavezetni származását az Aba nemzetség különböző ágaihoz. A gagybátori Báthoryak, a gagyvendégi Vendéghyek és leszármazottai, előszeretettel választottak a szerteágazó rokonságból házastársakat, s így a nemzedékről nemzedékre aprózódó birtokok egy-egy házasság s oldalági öröklések révén újra egyesülni tudtak. A tekintélyes családfa ellenére a középkor és újkor hosszú évszázadain keresztül, miközben földbirtokban tekintélyes vagyonuk volt, alig-alig telt egy-egy kőből épült lakóházra. Vendéghy Benedek 1568-ban házat akart építeni Gagyvendégiben, de a házhelyen annyira összeveszett sógorával, hogy a megyegyűlésre mentében a sógor Felsőgagyban saját kezűleg megölte.

Az erőszakos halál különben – aligha a szokásostól eltérően – meglepően sűrűn bukkan fel a család történetében. Vendéghy György 1867-ben, 27 éves korában „agyonüttetett”, a szájhagyomány szerint a kocsmában, valami asszonyhistória miatt. 1810-ben „Vendéghy Pál úr kisasszonykája, Elek Istvánné, élt húsz évet is agyonüttetett”. De agyonüttetett a család egy késői leszármazottja, egy idős asszony is, 1980 táján, házát később egy „hívő” jehovista család vásárolta meg.

A nemzetség egyik virágkorát akkor élte, amikor a kevésbé patinás, de literátus Jakabfalvy fiú Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna sárospataki udvarába került, tőlük szőlőket, malmokat és sárospataki kőházat kapott, és beházasodott a Csereháton tekintélyes középbirtokos Báthory családba. Jakabfalvy Györgytől 1736-ban fia és három lánya az anyai örökségen kívül – amely a gagybátori határ túlnyomó részét, a gadnai és a karácsondi határ jelentős részét, összesen kb. 2000 holdnyi területet foglalt magában – 11 tolcsvai, szögi, liszkai és bényei szőlőt, a gagybátori malmot és még két malomrészt, három kúriát és számos részjószágot örökölt. A Jakabfalvyakról késői utóduk még azt sem tudja biztosan, hogy katolikusok vagy protestánsok voltak-e.

Beilleszkedvén az abaúji vármegye életébe, már tekintélyes református presbiterekké váltak.

Mária Terézia és II. József korában szokássá vált, hogy a nemesi vármegye köztisztviselői tiszteletdíjban részesüljenek. A Jakabfalvy rokonság sűrűn töltött be vármegyei tisztségeket, és mint a krónikás Jakabfalvy Gyula megjegyzi, a hagyományos nincstelenség közepette el is kelt ez a kis tiszteletdíj. Alighanem ennek is szerepe volt abban, hogy a család 1820-ban – minden anyagi erejét összeszedve, és pénzzé téve a nemzetségfő, Jakabfalvy Dániel feleségének anyai örökségét – fel tudta építeni a „kastélyt”. A hozzá való téglákat a közeli Forró falu házi téglaégetéshez értő cigányai készítették, az égetőformába kialakítva a megrendelő monogramját. Több mint tízezer téglában őrizték meg a nevét. A kastélyt azután 1903-ban restaurálták, de a szigetelés hiányosságait nem tudták megszüntetni, így a falak továbbra is vizesedtek. Fürdőszobát Jakabfalvy Gyula csináltatott először, 1941-ben.

Az emlékiratíró nagyapjának, Jakabfalvy Kálmánnak kezén 238 kat. h. és 565 négyszögölnyi „szép kis középbirtok” volt.

Három pár lovat, két pár ökröt tartott, hozzá tehenet, sertést, juhot. Az ekék még távol voltak, a gabonát kézzel csépelték, az első kis tizenhét soros vetőgépet Miskolcról vásárolták az 1890-es években. 1860-ban épült a környék első vasútja, és ettől kezdve a Cserehátról a kevéske terményfölösleget nem kellett szekérrel a 46 km-re lévő kassai piacra vinni, csak 24 km-re, a legközelebbi vasútállomásra. Az apa, a család második Jakabfalvy Gyulája a kassai reáliskolát végezte el, vagyis érettségizett. Ő lett Gyula nevű nagybátyjának fő örököse. 1900-ban visszavásárolta a család kezétől elkerült és egy másik középbirtokba átvándorolt régi birtokrészecskéket, 544 holdat, két pár igáslovat, egy darab hátaslovat, hat pár ökröt, hat ökrös és három lovas szekeret, két kocsit, egy tehenet és 535 juhot. Vásárolt egy vetőgépet, ekéket, boronákat és egy cséplőgarnitúrát is. A jövedelem azonban inkább a család tulajdonába került értékpapírokból, mintsem a földből származott. Ebből telt a nagyvonalúbbá váló úri életre, a kastély fenntartására, az elegáns fogatra.

III. Jakabfalvy Gyula 1905-ben született, 16 éves korában kapta meg első felnőtt hátaslovát, és akkor lőtte élete első szalonkáját. 1922-ben érettségizett Miskolcon – oda került át az időközben elcsatolt Kassa gimnáziumából –, és beiratkozott a debreceni Mezőgazdasági Akadémiára. 1925-ben Jakabfalvy Gyula megszerezte a diplomáját, majd gyakornok lett a kompotparádi uradalomban. Ugyanebben az évben saját birtokán megvette az első traktort, 1928-ban az első rádiót és két kombinált vetőgépet, amely a műtrágyát is a vetőmag sorába vetette. 1930-ban a nagy üzemköltségű benzinestraktort kicserélték egy gázolajastraktorra, és építettek egy új magtárt. Az anyai földekkel együtt 1390 holdon gazdálkodtak. A nagy gazdasági válság megviselte kissé a virágzásnak indult birtokot: három egymás utáni évben a termés is rossz volt, és azt sem lehetett eladni.

1945 tavaszán a földjeit majdnem teljes egészében elvesztette a család. ’46-ban kifagyott az őszi búza, nagy anyagi gondok következtek. Jakabfalvy felesége felment Budapestre kozmetikusnőnek, hogy pénzt keressen, és soha többé nem is tért vissza. Jakabfalvy viszont ragaszkodott az ősi lakhelyhez birtok nélkül is. A házaspár elvált, és Jakabfalvy feleségül vette gyermekei nevelőnőjét. A hortobágyi kitelepítés után kislányuk született, aki ma Svédországban él, s férje egy kurd származású nyelvtanár.

• Belföld