Bércesi Ildikó, F. Havas Gábor, Matern Éva

Nyomtatóbarát változat

Gadna az elmúlt évtizedekben elszenvedte mindazokat az unalomig ismert csapásokat, amelyek az aprófalvakat sújtották. Az állami támogatások fokozatos megvonása és az erre adott vezetőségi válasz: a rablógazdálkodás a legfőbb munkaadót, a hét falura kiterjedő téeszt is csődbe juttatta. Ma a település lakóinak kétharmada nyugdíjas. Köztük szép számmal az ellehetetlenülés elől leszázalékolásba menekülő rokkantnyugdíjasok. Munkahelye a 6 közhasznúval együtt összesen 11 embernek van. 12 munkanélküli kap járadékot, 19 jövedelempótló támogatást. A többiek nem rendelkeznek semmilyen rendszeres jövedelemmel.

Az istenáldotta föld, a kisgazdaálom, az egyéni gazdálkodás csak nagyon keveseknek kínál igazi perspektívát. A falu lakóinak kisebbik fele cigány. Nekik egyáltalán nincs földjük. Bár egyiküknek megengedték, hogy amíg más nem tart rá igényt, használjon egy parányi darabkát. A lakosság másik feléből a többség a téeszrészarány meg a kárpótlás révén birtokába jutott egy-két hektárral sem tud mit kezdeni. Öreg, nincs gépe, nem tudja megművelni. Összesen 4 család folytat komolyabb gazdálkodást. Egy nyugdíjas téeszsofőrnek van 8-10 hektárja, a polgármesternek (korábban agronómus) 25. Van viszont két nagy család – rokoni szálak fűzik őket össze –, akik összefogva kétszer akkora területet vettek művelés alá, mint a falu összes többi lakója együttvéve. A gyorsan nagyra nőtt birtok 200 hektár. Szellemi irányítója és motorja a 82 éves M. András. Ismerkedjünk meg vele.

Gadnán mindig nehéz volt az élet. Még az iparkodóbbak, a módosabbak is csak úgy-ahogy tudtak megélni a ’45 előtti időkben. A századforduló táján sokan próbáltak – némelyek többször is – szerencsét Amerikában. M. András szülei ott ismerkedtek meg és kötöttek házasságot egymással. Az apa 8 évet töltött kint, hazatérve lovat, ekét, szekeret vásárolhatott, és bérbe vehetett tíz hold földet. Mindez 1912-ben történt. ’14-ben behívták, és hamarosan elpusztult a fronton. Hátrahagyott egy kis adósságot. A mama kénytelen volt eladni a lovat, a szekeret, és fölmondani a földbérletet.

M. András már hatéves korában elszegődött két nyári hónapra egy bacsó mellé segítőnek. A birkapásztor Balmazújváros mellett bérelt legelőt. Szekérrel mentek. Mikor letelt a két hónap, a bacsó hazaküldte. A hatéves fiú két éjszakai megállással egyedül, gyalog tette meg a 70 km-es utat hazáig. A nyomorúság ellenére már ötéves korában beíratták az iskolába. Jól tanult. A pap, akihez ministrálni járt, rábeszélte, hogy tanuljon tovább, és elküldte a jezsuitákhoz szerzetestanoncnak Máriapócsra. De 50-en voltak 40 helyre, akinek a szülei nem tudtak fizetni, azt hazaküldtek. Onnan is gyalog tért vissza Gadnára. A módosabb parasztokhoz járt dolgozni, Miskolcon is akadt néha napszámosmunka. Az ottani gyárakban is próbálkozott, nem sok sikerrel. De szívósan megragadott minden apró lehetőséget, s lassacskán összerakott annyi pénzt, hogy a család 6 holdjához bérelni tudjon ugyanannyit. A 40-es évek elején megnősült, és a házasság révén újabb 20 holddal gyarapodott a birtok. Mire elérkezett a fordulat éve, már komoly esélyei voltak a kulákminősítésre.

’48 nyarán – én még oda is láttam, ahová nem néztem – mondom a feleségemnek, hogy: te, anyu, itt baj lesz, itt tenni kell valamit, mert már így félfülről gyülekeztek a rossz jelek. Rákosiék kezdték megfogni, ezt államosítani, azt államosítani. Itt igen gyorsan ezt a földet át kell adni a feleségem öccsének a nevére, hogy ne legyen 25 hold meg 125 aranykorona felett. Úgyhogy elment az a föld. Azért munkáltam tovább, csak nem a mi nevünkön volt.

’49-ben mondom a feleségemnek, hogy meg kell alakítani a téeszt, ha a fene fenét eszik is, mert már ismerős voltam a mezőgazdasági osztályon, Szikszón, egy hollóházi fiú volt az osztályvezető. Úgyhogy – hét vagy nyolc család – 22 felnőtt taggal megalakítottuk. Mondom: mit kenceficézzünk itt az egyessel meg a kettessel, mindjárt hármas típusút kell alakítani. Éreztem, hogy ebben van a fantázia. Nagy nehezen meglett a 150 hold föld és a 23 tag, mert annyi kellett. No, megalakultunk, megvolt a vezetőségválasztás. Engem akartak, de én azt mondtam, hogy én nem vállalom, nehogy az legyen, hogy azért alakítottam a téeszt, hogy én legyek a téeszelnök. Azért én vezettem, én irányítottam, mentünk szépen. Ez tavasszal volt, mindenki a földjét bevetette, úgy, mint rég, amit vetett, azt learatta, hazavitte, kicsépelte. Adót, beadást fizetni nem kellett, örültek.”

Noha ’48-ig kisgazda volt, nem sokkal később belépett az MDP-be. „Én párttag voltam, de csak azért, mert azt mondták, hogy Andris, inkább veled, mint nélküled.” Hamarosan tanácselnök lett, és az maradt egészen 1963-ig, amikor átnyergelt téeszelnöknek. Akkoriban egyesítették négy falu téeszét, és a tagok ezzel a feltétellel nyugodtak bele az egyesülésbe.

„Itt volt minden. Itt volt ötszáz tag, de mind az ötszáznak munkája volt. Volt csirke, 120 anyakoca, 300 tehén, versenylovak, gép! Az első John Deer. Megtudtam, hogy jön Amerikából ez a John Deer-gépsor, mert mondom, én oda is láttam, ahova nem néztem. Összehívtam a közgyűlést, mert magamtól semmit sem csináltam. Volt, aki azt mondta: hát így, hát úgy. Mondom, nem hát így hát úgy, vagy igen, vagy nem. Kérem szépen, megvettük a John Deer-gépet. Azt mondták, hogy megbolondultam. Dollár kellett. Bemegyek a bankba, mondom a vezetőnek. Csak néz rám. Andris, azt mondja, te megbolondultál, hát honnan vegyek neked dollárt? Itt van ez a közlöny, itt van ez a paragrafus, ez megmondja, hogy hogy lehet. Hát ezt honnan tudod? Arra vagy kíváncsi, hogy ki mondta nekem? Én mondom neked. Egyébként Nádudvaron adták az ötletet. Úgy is lett. Kiadták a fedezetigazolást annak rendje-módja szerint.”

1973-ban lemondott, nyugdíjba akart vonulni. Nem engedték. Azt mondta, ha kettőnél többen szavaznak ellene (ő és a felesége biztos volt), nem vállalja. Csak két ellenszavazat volt. Végül ’79-ben ment nyugdíjba egy további egyesüléskor.

A 80-as évek második felében a téesz leszálló ágba került, hiába volt az új elnök országgyűlési képviselő is. Fokozatosan csökkent az állami támogatás, a vezetők a vagyon felélésével próbáltak talpon maradni: eladták az állatokat, egyre kevesebb embernek jutott munka. 1990-ben már több volt a tartozás, mint amennyit a megmaradt vagyon ért. Megindult a csődeljárás.

„A szívem szakadt meg” – mondja M. András. De megint érezte, hogy mit kell tennie.

Mihelyt elkezdődött a csődeljárás, sógorával (jövendő vállalkozótársával) elment Mátészalkára, ahol egy téeszagronómusból átalakult vállalkozó kínálta eladásra a gépparkját. Egy Dutra-160-as traktor, erőgép, tárcsa, borona, kombinátor. Megvették az egészet 550 ezer forintért fele-fele alapon a sógorral. Megvették novemberben, a következő októberben a vőnek az első árverésen már megvolt a saját tulajdonú földje. Elkezdték megmunkálni. Aztán jött a két társ földje, összejött 140 hektár. „Úgy kértük, hogy egymás mellett legyen kijelölve.”

Úgy látszik, a föld is oda szeret menni, ahol már van. A faluban a kisebb birtokosok közül többen átadták a földjüket művelésre M. Andrásnak és társának. Az egyezség szerint öt évig nem fizetnek semmit a használatért. Mert ennyi időbe telik, amíg a földek a gondos művelésnek köszönhetően egy kicsit magukhoz térnek. Hogy akkor mi lesz, majd meglátják. Szükség szerint takarmánnyal, krumplival, zöldséggel addig is kisegítik a tulajdonosokat.

A munkát megoldják gépi és családi erővel. Van műhely, esztergapad, a vő megjavítja, rendbe teszi, amit kell. Idegen munkaerőt alig alkalmaznak. A 10 hektáros nyugdíjas sofőrrel megegyeztek: ő dolgozik a traktorral náluk, cserébe M. Andrásék gépeivel a saját földjét is megművelheti. Ezentúl legfeljebb rakodásra vesznek fel néhanapján egy-két cigányt.

Sokat segítenek a régi téeszes kapcsolatok. M. András a régi ismeretség révén vásárolt az encsi téesztől garantáltan jó minőségű vetőmagot. Az idei gabonatermést a bábolnai gazdaság egyik borsodi részlegének adták el, ami nyolc napon belül fizetett is. A csődbe ment téeszből is sikerült ezt-azt összecsipegetni. Vettek egy-két gépet, két magtárépületet, és jelentős mennyiségű trágyát is sikerült szerezniük. Eddig egy fillér hitelt sem vettek fel. Volt megtakarított pénzük – az unokák nevére –, abból kivettek kétszer 100 ezer forintot. „Amit azért kaptam a feleségemtől, az nem igaz! Vissza is tettem, duplán.” Idén 26 vagon gabonájuk termett. Tizenötöt eladtak, kilencet megtartottak takarmánynak, kettőt viszontszolgáltatásként kiosztottak azoknak a tulajdonosoknak, akiknek a földjét használják.

M. András egy kicsit túloz, de azért nem jár messze az igazságtól: „A föld itt van parlagon. Kivéve, amit mi művelünk, meg amit a jelenlegi téeszelnök összekapart magának Felsővadászon: kb 100 hektárt.”

A téesz néhány éve épült irodaházában már csak ketten bolyonganak: a téeszelnök felesége meg egy gadnai asszony. Nekik a felszámolóbizottság még egy ideig tud némi munkát adni.

• Belföld