A csodálatos hangú norvég énekesnőt is Varsóban hallottuk először élőben, akár az amerikai és európai jazz annyi más nagyságát. 1975-ben történt, nem sokkal a John Surmannel készített legendás Clondline Blue lemez megjelenése után; Zbigniew Namyslowski kvartettje kísérte a Surman-darabokat és Gershwin-feldolgozásokat éneklő Karint. How long has this been going on – e Gershwin-melódiának két alapváltozata van: egy amerikai (Sarah Vaughan) és egy európai, Karin Krogtól.
Nem tudjuk, pontosan hányszor lett az év énekesnője a Down Beat rangos listáján (nem beszélve most a számtalan díjról, miket más jazzmagazinok és szervezetek ítéltek neki kiemelkedő művészi teljesítményéért, új hangzást hozó felvételeiért). Tudjuk, hogy ő fedezte fel tizenhat évesen szaxofonos honfitársát, Jan Garbareket. Tudjuk, hogy John Surman után Dexter Gordonnal (Some Other Spring), majd Archie Shepp-pel (Flying High) dolgozott együtt, s énekelt gyilkos szólamokat, az emberi hang lehetőségeivel (nem technicista módon) kísérletező, új kifejezésmódokat kereső kompozíciókat. Shepp különleges technikájú, levegős szaxofonjátékára felelgető, hasonló intonációjú énekhang inkább két egyenrangú hangszer duettje, mintsem a hagyományos ének-kíséret felállás.
Budapesti koncertjén még a varsóinál is nagyobb élményre számíthatunk, mert most vele lesz John Surman is, az angol szaxofonos, a modern jazz e fényes alakja.
Ma divatos párosítás a zene és a mozgókép együttese. A grúz Kate Mikarberidze A nagyanyám című némafilmes kifejezőeszközök felhasználásával teremt vizuálisan újszerű, szatirikus mozidarabot.
Petőfi Csarnok, október 11., 20 h
(Bp. XIV., Zichy M. u.)
- Rábeszélő [6]