Izraeli piros–hupikék egyveleg
Van egy nagyszerű riportja Egon Ervin Kischnek a forradalom utáni Taskentről. Piros és szürke jelenségek váltakoznak benne: egy kisgyerek fogat mos – piros; az utcán folydogáló csatornavízbe mártja fogkeféjét – szürke… Az izraeli valóság az utóbbi napokban minduntalan Kisch riportját juttatja eszembe. Csak az ünnepélyes pirossal váltakozó szín nem szürke a napisajtó híradásaiban, hanem inkább cirkuszi hupikék.
PIROS. Béke Jordániával! Az egyiptomi után biztonságossá vált Izrael leghosszabb határa is. Új elv érvényesült a békeszerződésben: a határok megvonása területcserével és területbérléssel is megoldható. Izrael stratégiai határa egészen Irakig tolódott ki. Izraeli üzletemberek és riporterek közvetlenül tárcsáznak Ammanból Jeruzsálembe.
HUPIKÉK. Jichák Rabin miniszterelnök felesége, Lea, a békeszerződés aláírása idején elvesztette arany brosstűjét. Egy izraeli és egy jordán katonaosztag parancsot kapott, hogy „fésüljék át” a területet, és találják meg az ékszert. Egy ellenzéki képviselő interpellációt nyújtott be az ügyben, hatalommal való visszaéléssel vádolva a kormányfőt. Rabin szóvivője elutasította a vádat, „a jordán–izraeli együttműködés példájának” nevezve a brosstű közös keresését.
PIROS. Warren Christopher amerikai külügyminiszter szerint „jelentős és lényeges előrehaladás” történt Clinton elnök látogatása idején a szír–izraeli tárgyalásokon. Mindkét fél óvatosan és inkább negatívan értékeli ugyan Clinton megbeszéléseit, „de ez csak annak a jele, hogy tárgyalópozíciójukat akarják javítani. Nem meglepő, hogy kisebbíteni igyekeznek saját engedményeik jelentőségét. A rendkívül kemény tárgyalások része, hogy a valóságos előrehaladás nagyobb a bevallottnál.” Mubarak egyiptomi elnök szerint az év végéig vagy legkésőbb a jövő év első felében várható a szír–izraeli megegyezés.
HUPIKÉK. A Közel-Keletre látogató amerikai elnök feleségének tiszteletére a jeruzsálemi Dávid Király Szállóban adott ebédről Ora Namir munkaügyi miniszter asszony felháborodva távozott, mert nem a főasztalhoz ültették. A jordán–izraeli békeszerződés aláírásánál általános – és kölcsönös – megrökönyödést keltett, hogy Nur jordán királynő és Hillary Clinton majdnem egyforma színű kék kosztümben jelent meg.
PIROS. Az első közel-keleti gazdasági és fejlesztési konferencián Casablancában több mint 150 nagyarányú fejlesztési tervet terjesztettek elő. „Elérkezett a béke ideje” – jelentette ki Hasszan marokkói király. „A Casablancai konferencia gazdasági téren ugyanolyan jelentőségű lesz a Közel-Kelet számára, mint amilyen a madridi konferencia volt politikai téren” – állítják a konferencia résztvevői.
HUPIKÉK. Casablancába az izraeli kormány tagjainak több mint fele, kilenc miniszter utazott el. A tizedik miniszter Tunéziában vendégeskedett. Az ellenzék kihasználta távollétüket (no meg a csekély kormánytöbbséget), hogy kormányellenes törvényjavaslatokat szavazzon meg a parlamentben.
EGÉSZEN MÁS. A jordán–izraeli békeszerződés aláírásának egyik vendége Yehuda Wachsmann volt, akinek katona-túsz fiát alig egy héttel korábban gyilkolták meg a terroristák. „Ünnepnap ez a számomra. Szeretném, ha egész népünk annak tartaná. Ha fiam élne, ő is ünnepnapnak tekintené” – mondta Wachsmann papa. Megérdemli, hogy szavait arany betűkkel örökítsék meg.
Y. L.
Olyan párt, mint a többi?
Úgy látszik, hogy a Bundestag-választásokon 4,4 százalékot elérő PDS-nek (Partei des Demokratischen Sozialismus – Demokratikus Szocializmus Pártja) bérelt helye van a német lapok címoldalán. Hol azért kerülnek a középpontba, mert tüntető erényességgel lemondatják mandátumáról egy képviselőjüket, mivel az (diákként) spiclitevékenységet folytatott. Hol pedig azért, mert annak ellenére frakcióvezetővé választják és Dreyfusszé ütik Gregor Gysit, hogy egyre erősödik a gyanú: a jó svádájú ügyvéd (felnőtt fejjel) szintén spiclitevékenységet folytatott. Mindez persze önmagában nem lenne annyira érdekes, ha a PDS puszta léte nem állítaná szakítópróba elé a szociáldemokrata pártot, ha a PDS nem lenne egyszerre a kelet–nyugati félreértések, feszültségek és érdekellentétek produktuma és katalizátora. De mivel ez a helyzet, a PDS kis piszkos ügyei munícióul is szolgálnak egy stratégiai vitában.
Szabad-e együttműködni a PDS-szel? A német politikai elit túlnyomó többsége szerint nem. A Kohl vezette kormánykoalíció pártjain belül erről vita sincs. Számukra a PDS merőben az NSZEP utódpártja, ezzel a párttal együttműködni erkölcsileg elfogadhatatlan, és a demokratikus illemszabályok megsértését jelenti. A PDS-szel – pontosabban egy esetleg a PDS-t is magában foglaló szociáldemokrata–zöld-koalícióval – való riogatás választási kampányuk egyik fő témája volt. Lehet, hogy a koalíciós pártok engesztelhetetlen álláspontját kizárólag erkölcsi megfontolások motiválják. Ugyanakkor kétségtelen, hogy nekik az erényesség semmibe sem kerül, sőt talán hoz is a konyhára.
A Bündnis ’90-nel, a keletnémet polgárjogi mozgalommal pártszövetségben álló zöldeknek szerencséjük van: számukra a PDS-szel való együttműködés elméleti kérdés. A pártszövetség keleti fele, amelynek módjában állna Gysiékkel kokettálni, erre kevéssé hajlamos (meg persze politikailag is súlytalan); a nyugati zöldeknek, akiknek egy része esetleg hajlandóságot érezne, PDS híján nincs erre módjuk.
A súlyos dilemma előtt a szociáldemokraták állnak. Scharping és a párt vele szimpatizáló jobboldala erkölcsi és világnézeti okokból elutasítja a PDS-szel való közösködést. De Scharping nem tudhatja maga mögött az egész pártot, különösen nem a keletnémet szociáldemokratákat. A nyáron kiókumlált „magdeburgi modell” (a PDS hallgatólagosan támogatja a szociáldemokrata miniszterelnököt) vonzó a keletnémet szocik számára. Scharping alig tudta megakadályozni, hogy most Mecklenburg-Előpomerániában valami hasonló történjék. (Ha egyáltalán sikerült megakadályoznia, ami lapzártakor meg nem biztos.)
Nem arról van szó, hogy a keletnémet szociáldemokraták kriptokommunisták lennének. De úgy vélik, hogy a PDS tartósan része lesz a német pártrendszernek, ami az új tartományokban azt jelenti, hogy a velük való együttműködésnek egyetlen alternatívája van: a nagykoalíció. A nagykoalícióval pedig két baj is van: egyrészt abban a szociáldemokraták csak másodhegedűsök lennének, másrészt pedig a PDS – az „igazi” szociáldemokrata párt szerepében tetszelegve – még hatékonyabb lehetne a szociáldemokrata szavazóbázis elhódításában. A keletnémet szociáldemokraták éppen ezért Scharping erőteljes fellépését „wessi” önkénynek tartják, ami ráadásul az „ossi” valóság nem ismeréséről tanúskodik.
Csakhogy ez a szociáldemokrata „ossi–wessi”-konfliktus aligha oldható fel úgy, hogy a nyugati SPD szabad kezet ad keleti pártbarátainak. Addig legalábbis nem, amíg Scharping a párt vezetője. A kancellári posztért vívott szoros versenyben alulmaradt politikus ugyanis úgy véli, hogy a „magdeburgi modell” került neki a kancellári székbe.
N. L.
Baszk választások és változások
Október 23-án a spanyolországi Baszk Autonóm Tartományban parlamenti választásokat tartottak. A tartományhoz három megye igazgatása tartozik; a mintegy kétmillió választópolgár négyévente választ képviselőket a 75 tagú baszkföldi parlamentbe.
A választásokat megelőző kampányban a szeparatizmus témája és az ETA-hoz való viszony játszotta a főszerepet, az országos pártok is ezekre a kérdésekre koncentráltak. A tartományban rendszerint a nagy „spanyol” pártok is jelölteket állítanak. Közülük az országosan is egyre népszerűbb Néppárt ezúttal megerősödve került ki a választásokból; szavazatokat veszített viszont a Madridban jelenleg kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt baszkföldi szárnya, a Baszk Szocialista Párt.
A helyi pártok közül ezúttal gyengébben szerepelt az ETA (Baszk Haza és Szabadság) politikai szárnya, a HB (Népi Egység), amely két mandátumot veszített. Maga az ETA „csendesen” viselkedett a kampány és a szavazás során, és szakértők e mostani eredményben is a terrorszervezet erejének és befolyásának csökkenését látják.
A választások nyertese – mint ahogy ez várható volt – ismét a Baszk Nacionalista Párt (PNV) lett, amely ugyanúgy 22 mandátumot szerzett, mint négy évvel ezelőtt. Ezzel az eredménnyel a „mérsékeltnek” számító párt elnöke, Xavier Arzallus várhatóan ismét kormányt alakíthat. Nehézséget az okozhat számára, hogy eddigi koalíciós partnere, a Baszk Szocialista Párt szavazatcsökkenése miatt ezúttal elveszett a kormány abszolút többsége. Arzallus tehát a kisebbségi kormányzás vagy egy harmadik partner bevonása között választhat.
A szocialisták „anyapártja”, a PSOE jól ismeri a hasonló helyzeteket, hiszen a legutóbbi országos választásokon elért szerény győzelme most csak kisebbségi kormányzást tesz lehetővé Madridban – bírva ugyanakkor a katalánok támogatását. Baszkföldön a szocialisták aligha éreznék jól magukat egy kormányban a tartománynak még ma is harmadik legnagyobb politikai erejével, a Népi Egységgel, de közismertek a Népi Egység és a Baszk Nacionalista Párt ellentétei is. A jobboldali Néppárt bevonása pedig érdekes, de ma senki által sem kívánt precedenst teremtene, és a Néppárt további erősödését vonná maga után, amit a madridi kormány sem nézne jó szemmel.
A Néppárt elődje néhány évtizede még hallani sem akart Bilbao önállóságáról: mostani megerősödése ezért is figyelemre méltó. Ehhez érdemes mérni az ETA további gyengülését, ami alighanem a vasárnapi választások legfontosabb eredménye.
Maga a szeparatizmus – annak ellenére, hogy még ez a pártok kedvenc jelszava – szintén veszített erejéből, és a felmérések szerint a teljes elszakadást a lakosságnak csak egy kis része kívánná.
Az ETA megszelídülése ugyanakkor a vele való tárgyalások megkezdésének esélyét növeli, és azoknak kedvez, akik fantáziát látnak a terrorszervezet szalonképessé tételének perspektívájában. Lehet persze, hogy ez egyelőre merész remény, s csak a következő évezred éri meg, hogy az ETA nevét – hasonlóan az IRA-éhoz – már csak a történelem és a családi tragédiák lapjairól ismerjék.
SZ. N. R.
- Extra Hungariam [8]