Moshe Zimmermann professzor, a náci korszak történetének elismert szakértője, a jeruzsálemi Héber Egyetem, valamint több német egyetem oktatója a minap nagy felzúdulást keltett nyilatkozatával, amelyben párhuzamot vont a hebroni zsidó telepesek gyerekeinek egyes megnyilvánulásai és a Hitlerjugend között.
Egy tizenkilenc éves pincérlány az éjjeli műszak befejezése után kocsijában hazaindult, de nem érkezett meg. A rendőrség nagy erőkkel nyomozásba kezdett, másnap a lányt holtan találták egy patak vizében – baleset áldozata lett. Egy nappal később egy izraeli katona tűnt el, útban a bázisa felé.
Több száz vallási vezető, politikus, író, kutató találkozott a minap Madridban egy konferencián, melynek témája „A három monoteista vallás elkötelezettsége a béke iránt”. Habár a téma általános volt, középpontjában eléggé érthetően a moszlim–zsidó, vagy ha úgy tetszik, az arab–izraeli viszony állt: a kereszténység ugyanis, mint olyan, az utóbbi évtizedekben nem közvetlen részese a különböző fegyveres konfliktusoknak. Így természetszerűen a moszlimok és a zsidók voltak Madridban többségben.
A hivatalos szlovák hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva bejelentette: a végéhez közelednek a koalíciós tárgyalások a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM), valamint a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) és a szélsőbaloldali Munkásszövetség (MSZ) közt. A DSZM tíz helyet foglalna el az új kabinetben, a SZNP kettőt, a munkások pedig hármat.
Van egy nagyszerű riportja Egon Ervin Kischnek a forradalom utáni Taskentről. Piros és szürke jelenségek váltakoznak benne: egy kisgyerek fogat mos – piros; az utcán folydogáló csatornavízbe mártja fogkeféjét – szürke… Az izraeli valóság az utóbbi napokban minduntalan Kisch riportját juttatja eszembe. Csak az ünnepélyes pirossal váltakozó szín nem szürke a napisajtó híradásaiban, hanem inkább cirkuszi hupikék.
PIROS. Béke Jordániával! Az egyiptomi után biztonságossá vált Izrael leghosszabb határa is.
A legidősebb és legtapasztaltabb izraeliek se igen emlékeznek még egy ilyen hétre. Pénteken este a terroristák meggyilkolták a túszként fogva tartott izraeli katonát. Hétfőn államférfiak kézjegyükkel látták el a jordán–izraeli békeszerződést. Szerdán Tel-Aviv szívében nagyerejű bomba robbant egy buszban. Pénteken kijelentették: „Nem engedjük, hogy a Hamasz szabja meg a békefolyamat irányát és ütemét.” A közhangulat gyorsabban változott, mint az októberi időjárás: mint valami megbolondult inga. De azért továbbra is normális izraeliek maradtunk.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét