Y. L. [Yehuda Lahav]

Nyomtatóbarát változat

Moshe Zimmermann professzor, a náci korszak történetének elismert szakértője, a jeruzsálemi Héber Egyetem, valamint több német egyetem oktatója a minap nagy felzúdulást keltett nyilatkozatával, amelyben párhuzamot vont a hebroni zsidó telepesek gyerekeinek egyes megnyilvánulásai és a Hitlerjugend között. Sokan úgy vélik, a párhuzam nem volt túl szerencsés – már csak azért sem, mert ahelyett, hogy a telepesek tetteiről vitáznának, most inkább arról van szó, lehet-e, szabad-e, megengedhető-e, hogy egy zsidót – bármelyik zsidót – a Hitlerjugend tagjaival hasonlítsanak össze.

Több tucat izraeli egyetemi professzort annyira felháborítottak Zimmermann professzor nyilatkozatai, hogy nyílt levéllel fordultak a jeruzsálemi egyetem elnökéhez, és követelték eltávolítását az izraeli egyetemekről; mások a professzor elleni társadalmi bojkottra szólítottak fel. Ezeket a követeléseket mind az egyetem elnöke, mind a bölcsészkar tanárainak túlnyomó többsége azonnal és határozottan elutasította. Amnon Rubinstein nevelésügyi miniszter, aki maga is egyetemi tanár, hangsúlyozta, hogy az egyetemi szólásszabadságnak sérthetetlennek kell maradnia; aki akar, tárgyszerű vitát folytathat Zimmermann-nal, anélkül azonban, hogy nézetei miatt bármilyen személyi sérelem éri akár a professzort, akár vitapartnereit.

A tárgyszerű vita keretében sokan úgy vélekedtek, hogy a Zimmermann-féle összehasonlítás veszélyes és káros is. A Holocaust a zsidók ellen irányult, és szentségtörést követ el az, aki az áldozatok vagy örököseik és a bűnösök között bármilyen párhuzamot von; a Holocaust az emberiség szégyenfoltja, és semmilyen más bűnhöz nem hasonlítható – hangzott el a vitában. Egy vezető újságíró azzal vádolta a professzort, hogy álláspontja érveket szolgáltat a Holocaustot és annak világtörténelmi súlyát tagadó kísérleteknek, amelyeknek már bőséges irodalma van Németországban, Amerikában és másutt.

Zimmermann professzor azonban nem maradt egyedül a vitában, amelyben nemcsak hivatásos történészek és újságírók, hanem az olvasói levelek rovatában a Holocaust több túlélője is részt vett. Többen rámutattak, hogy a tömeges gyilkosságokban, a gázkamrákban és krematóriumokban megnyilvánuló „Endlösung” voltaképpen csak a náci hatalom utolsó éveiben indult be. Addig a Hitlerjugend tagjai „csak” ütöttek, törtek-zúztak, megaláztak, olykor gyilkoltak. Márpedig ami a náci hatalom első éveiben történt (és a „végső megoldás” első fejezeteinek tekintendő), az igenis összehasonlítható más korszakokban és más országokban fellelhető jelenségekkel, s ez figyelmeztetésül szolgálhat az elkövetkezendő veszélyekre is. Nem árt figyelmeztetni, milyen képzettársításokat idéz elő, amikor Hebronban a telepesek felfegyverezve és idomított kutyák kíséretében járják a várost, hogy megfélemlítsék a helyi lakosokat; gyümölccsel és zöldséggel telerakott asztalokat borítanak fel a piacon; bezúzzák a házak és a gépkocsik ablakait. A hatalommal való visszaélés, a gőg és a felsőbbrendűségi érzések ellen egyetlen népnek sincs védőoltása.

A vita másik tengelyét a Holocaust egyediségéből eredő következtetések alkották. Annál is inkább, mert hozzá kapcsolódott egy másik vita, amely a nevelésügyi minisztérium javaslata körül robbant ki, hogy az izraeli középiskolákban történelemórákon tanulmányozzák a Holocausttal párhuzamosan, az örmények 1915. évi tömeges lemészárlását, és hogy a Holocaust zsidó áldozataival együtt említhető-e a nácik cigányirtása. Az „Endlösung” – vagyis egy embercsoport minden egyes tagja kiirtásának ipari módszerekkel és az államapparátus felhasználásával végrehajtott terve – kétségtelenül példa nélkül áll a világtörténelemben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem voltak előzményei, amelyek mérföldköveket képeznek a Holocaust felé vezető úton. Ilyen mérföldkőnek tekinthető az örmények tragédiája; a cigányok ellen irányuló náci tömegmészárlás pedig még annál is több – ha méreteiben nem is, de ideológiai alapjaiban azonos a zsidók ellen foganatosított náci intézkedésekkel. Így tehát – érveltek a vitában sokan – a zsidó tragédia egyedülállóságát nem a történelem más tényeitől való elszigetelés, hanem éppenséggel a Holocausthoz vezető út és a Holocaust történelmi összefüggéseibe való beillesztése emeli ki – mint ahogyan egy hegy nagysága az őt körülvevő síkság és alacsonyabb dombok hátterén tűnik ki.

• Külföld