Y. L. [Yehuda Lahav]

Nyomtatóbarát változat

Több száz vallási vezető, politikus, író, kutató találkozott a minap Madridban egy konferencián, melynek témája „A három monoteista vallás elkötelezettsége a béke iránt”. Habár a téma általános volt, középpontjában eléggé érthetően a moszlim–zsidó, vagy ha úgy tetszik, az arab–izraeli viszony állt: a kereszténység ugyanis, mint olyan, az utóbbi évtizedekben nem közvetlen részese a különböző fegyveres konfliktusoknak. Így természetszerűen a moszlimok és a zsidók voltak Madridban többségben. Ott volt a jemeni, a damaszkuszi és a tuniszi mufti, a kairói El-Azhar egyetem elnöke, a gázai palesztin autonóm terület képviselői, rabbik Izraelből, Amerikából és európai országokból, az izraeli parlament több képviselője, a Zsidó Világkongresszus képviselői, a madridi izraeli és szír nagykövet, Andre Azulay, Marokkó zsidó vallású turizmusügyi minisztere; de képviseltette magát a Vatikán, és több katolikus püspök is részt vett a konferencián. Persze az arab világban és Izraelben is akadtak vallásos körök, amelyek minden vallásközi dialógust elleneznek, s ezért a madridi konferencia bojkottjára is felszólítottak.

A résztvevők hangsúlyozták, hogy a Szentírás a békére való törekvés forrása, egyúttal azonban mindhárom vallás elveiben és parancsolataiban olyan elemek is találhatók, amelyek elvetik a megbékélést és a kompromisszumkészséget, és éppen ezért nem szabad megengedni, hogy szélsőséges körök kisajátítsák maguknak az ősi források magyarázatát és forrását. Ennek érdekében egy tervezetet kellene kidolgozni a nemzetközi béke és tolerancia eszméjének terjesztése érdekében, amely magába foglalná a három vallás kölcsönös megismerésének tantervét is.

Nem mentek el Madridba, de a madridi konferencia szellemében találkoztak Jeruzsálemben Menahem Fruman rabbi és Abdallah Nimer Dervis sejk, hogy közösen kinyilvánítsák: a zsidó és a moszlim vallás egyaránt tiltja a gyilkosságot, és akik úgymond a vallás nevében gyilkosságra uszítanak, valójában hiába veszik szájukra a vallás nevét, mert a vallás szelleme ellen cselekszenek. Megjegyzendő, hogy Fruman rabbi a megszállt területeken létesített zsidó településen él, Dervis sejk pedig az Izraelben működő iszlám mozgalom vezetője. Mindkettőről tehát feltételezhető lenne, hogy a szélsőséges elvek hívei – de mint oly gyakran, ebben az esetben is a valóság bonyolultabb és összetettebb, mint a teóriák. Nagyon is időszerű feladatnak tűnik a figyelmet a különböző vallásokban található toleráns elemekre irányítani. Ezek az elemek valóban megtalálhatók úgy a Bibliában, mint a Koránban, a Szentírás azonban bizonyos értelemben olyan, mint a leninizmus (vagy fordítva?) – mindenki megtalálhatja bennük a neki megfelelő idézeteket, ha kell, a fanatizmus, a gyűlölet, az inkvizíció vagy az „etnikai tisztogatás” igazolására. A madridi konferencia pedig, akárcsak Fruman rabbi és Dervis sejk kezdeményezése, azért volt időszerű, mert az utóbbi időben sokan éppen ezekre az elemekre helyezik a hangsúlyt.

Ez év februárjában a hebroni vérfürdő rázta meg a világot: egy fanatikus zsidó telepes, Baruch Goldstein a hebroni pátriárkák sírjában géppisztolytüzet zúdított az imádkozó moszlimokra. Merényletének húsznál több halálos áldozata volt, magát Goldsteint helyben megölték. Izraelben az államelnöktől és a kormányfőtől kezdve a parlamentig és a polgármesterekig mindenki elítélte a vérengzést. Legalábbis úgy tűnt eleinte. Később azonban kiderült, hogy vannak kivételek is. Goldstein lakóhelyén, a Hebron melleti Kiryat Arba településen emlékművet készülnek emelni a „mártírnak”. A megszállt területeken egy értekezés szövegét terjesztik, amelynek szerzője Majmonideszre és más híres rabbikra hivatkozva azt állítja, hogy Goldstein vallási szemszögből ítélve „öt jó tettet hajtott végre… A »ne ölj!« parancsolat csak zsidók gyilkosaira vonatkozik; a »ne kívánd felebarátod vérét ontani« is csak Izraelre vonatkozik. Az állandó jelleggel Izraelben élő nem zsidók halálát meg kell ugyan akadályozni, de aki idegen istent imád, azt nem szabad gyógyítani, és a haláltól megmenteni… Arra következtethetünk, hogy a zsidó hagyományok értelmében a zsidók és a nem zsidók élete nem egyforma értékű” – állítja a szerző (akit egyébként földalatti mozgalom szervezésének gyanújával nemrégen letartóztattak). Egy másik értekezés szerzője, Jichák Ginzburg rabbi, Goldstein rémtettével kapcsolatban arra a kérdésre keresett választ, hogy arabok halálát lehet-e pozitív jelenségnek tekinteni? Kérdésére – mint várható volt – igennel válaszolt, ilyenfajta idézetekkel fűszerezve állításait: „Izrael élete magasabbrendű a nem zsidók életénél, még akkor is, ha az érintett nem zsidó jóakaratú Izraellel szemben”; „»a nem zsidók legjobbját is öld meg« elve szerint kell cselekednünk”. Hozzá kell fűzni, hogy ez nem „izraeli vélemény”, egyáltalán nem ez az izraeliek túlnyomó többségének véleménye. Ran Cohen képviselő követelte a főügyészségtől, hogy indítson eljárást a szerzők és a terjesztők ellen, „rasszista izgatás és gyilkosságra való uszítás” miatt.

Az arab öngyilkos merénylők pedig a Koránra és a moszlim hitmagyarázókra hivatkoznak. Hisam Iszmail Hammad, aki három izraelit ölt meg, amikor a testére erősített robbanóanyagot felrobbantotta, az ilyenfajta merénylők újabb szokása szerint egy-két nappal a merénylet előtt videokazettán indokolta meg tervezett tettét: „A Korán szerint a zsidók ugyan a világ urai, de a világ megsemmisítésére törekszenek. De mi hisszük, hogy a moszlimok meg fogják semmisíteni Izraelt. Így írja a Korán.” Az októberi tel-avivi öngyilkos merénylet végrehajtója (24 halott), Salah Nazal, ugyancsak videokazettán búcsúzott rokonaitól és barátaitól, és kifejezte reményét, hogy találkozni fognak a mennyországban, ahová tette jutalmául jut el. A merénylők otthonában a gyászszertartáson a szokványos keserű kávé helyett édesített kávéval kínálják a vendégeket, örömük jeléül, hogy a „mártír” a mennyországba került. Iránban – amely Khomeini hatalomra kerülése óta a moszlim fundamentalizmus hazája – anyák kitagadták fiaikat, akik nem voltak hajlandók részt venni az Irak (tehát moszlim ország!!) ellen folytatott háborúban. „Négy fiam hősi halált halt, de ez az ötödik el akarja kerülni sorsát”, panaszkodott egy anya az iráni televízióban bemutatott filmben.

Minden vallási vagy nemzeti közösség múltjában akadnak események, amelyek okot vagy inkább ürügyet szolgáltattak különböző embertelen törvények vagy szokások meghonosítására. Rendes körülmények között a modern közösség napjainkban elhatárolódik ezektől a múltból örökölt normáktól és törvényektől, és ha a történészek próbálják is megmagyarázni vagy indokolni eredetüket, többnyire nem tartják dicséretre méltóknak, és nem tekintik ezeket a ma is kívánatos erkölcsök modelljének. A fundamentalizmus veszélye abban rejlik, hogy a múltból örökölt és nagyon is szelektív módon kiválasztott vad és embertelen normákat változtatás nélkül akarja beleilleszteni egy ma is kötelező és kívánatos erkölcsi rendszerbe.

„Izrael legnagyobb és talán egyetlen ellensége a fanatikus moszlim fundamentalizmus”, mondta a minap Jichák Rabin izraeli miniszterelnök. Ez igaz. A teljes igazság érdekében azonban ez a mondat kiegészítésre szorul: minden fanatikus fundamentalizmus az egész emberiség ellensége.

• Külföld