Masszázs
Dereka körül törülközővel Tóth Jocó fekszik az asztalon. Lukáts Andor gyúrja. Kilazítja szakszerűen izomcsoportjait, fölkészíti a görcsös kis gubancot vállalásának beteljesítésére. Rác T. János: Túszejtés a kaszinóban (Népszabadság, 1994. október 17., hétfő 1, 10. oldal) tudatja, hogy vasárnapra virradóra az Aranybikában működő Első Magyar Játékkaszinó Kft. szórakozóhelyén egy tönkrement vállalkozó – bizonyos Papp Illés – túszokat szedett.
A masszázs elindít egy történetet. Megalapozza ismeretünket a hősről; látjuk, mennyire ragaszkodik gombóccá gyűrt papír zsebkendőjéhez, cumiként kapaszkodik biztonságába, belétörölgeti gyermekien csordogáló orrát. Egy bűnügyi történet expozíciójában túl terjengős a masszázsjelenet, mégis élvezettel gyönyörködünk belefeledkező szakszerűségében, játékos változatosságában. Nem gépies gyakorlatsorozat. Két ember drámai harca. A gyúrójelenet közben kibontakozik két ember akarata. Nemcsak fizikai cselekvéssor. A fizikai cselekvések körülírta magatartásformákból kivirulnak a drámai törekvések.
Manapság nem szokás belefeledkezően részletezni egy jelenetet. „Modern korunk száguldó ritmusa” – mondogatják kezükben korbáccsal a rendezők, és úgy megkergetik a színészt a darabban, mint zsoké a versenylovat. Keresztülszáguldanak jeleneteken. Elgaloppoznak a dráma mellett. Valóságos fizikai cselekvéseket bemutatni amúgy is a kárhoztatott anekdotizmus tárgykörébe tartozik. Nem modern. Ómódin természetelvű.
Mondogatják: ilyenkor kinyitják a cselekményt. Másképpen: a színész testi áriát ad elő. Nem: ez maga a színház. Ritkán érdekli a nézőt a társadalmi elosztás anomáliáiról értekező dráma vagy az elidegenedés régi nótájának újraéneklése. Egyetlen költői mozdulatra vágyunk a színháztól. Fölismerhető valóságú némajátékra. Amikor a színész tekintete megtelik figyelemmel.
Fitogtató színház? Természetesen: a színház mutatványt ígér az ókortól kezdődően.
Szacsvay önkormányzati túszként a játékkaszinóban: zsanérízületekkel mozduló szögletes bábuléptekkel araszol. Mutatvány. Szirtes és Söptei lokálnői Dobcsinszkij-Bobcsinszkijként ellentétes irányban tekergőző koreográfiájukkal ugyanúgy szám, betétmutatvány, mint Bozsik és Szabó apacstangója. Tóth riadt bankrablója, pechvogel palimadárkája is mutatványszám a jellemismeretből. Mindnyájan kiművelt testi tréfákkal dolgoznak. Nincs ellentmondás itt? Alkalmi kidolgozottság jelentkezik a szabatos rögtönzésekben? Végérvényesen megfogalmazottak estelente az improvizációk. Kidolgozottabbak jó néhány, hat hétig próbált előadás csámpás gesztusrendszerénél. Működik a színészek leleménye, emberismerete, személyes mozgásingere. Rendszerint kiosztott gesztusok egyenruhájában menetelnek.
Akkora a különbség, mint a házikenyér és a kenyérgyári sorozatdarab íze között.
Oszd meg, hogy szolgálhass
Hetekig halogattatott, most kimondandó mégis: ez kabaré. Meghökkenhetnek mindazok, akik számára a kabaré esztétikai szitokszó. Akik azonban ismerik a színháztörténet napi időszerűségekkel operáló vidám vonulatát Arisztophanésztől a tegnapelőtt kabaréművészetéig, tudják: a kabaré hasonszőrű játszók cinkossága hasonszőrű nézőikkel.
Megboldogult Aczél elvtárs erősen ellenezte rétegmozik, rétegfolyóiratok, rétegszínházak szerveződését. A látszategységhez kellett a valóságos egyhangúság. Az igazság és az ízlés egy volt és oszthatatlan. Most, hogy a legvacakabb ízlésnek is piaci létjogosultsága van, kell az értelmiségnek is egy fűtött helyiség, ahol összegyűlhet színházasdira.
22. előadás: Sanyi és Aranka
Trambulin: Népszabadság, október 18., kedd. Budapest-melléklet I. oldal: Ágy, matrac a rászorulóknak (eredeti címén: Laktanyába vonulhatnak a hajléktalanok – a sorozat tartama alatti első alkalom, hogy a szerkesztőségből előző este átfaxolt cikken módosítást hajtottak végre), továbbá: Szalai Anna: A fapadostól a munkásszállóig (uo.), valamint grafikus ábrázolása a hajléktalanok becsült számú növekedésének 1990–1994 és a hajléktalanszállók ágyainak száma ugyanezen időszakban.
Az első negyedórában csupán egy papírmasé láda látható a színen. Abból szól, abban beszélget egy tollászkodó csőlakó pár. Tizenöt perc múltán kibukkannak.
Csőlakó és Csőlakóné: Lukáts és pongyolában Halász. Tizenegyig eltart a rögtönzés, hol hervasztó unalom, hol elbájoló leleményessége a gyengédségnek és a sprődségnek, a leplezett halálfélelemnek és az apróságoknak örvendező bölcs életszeretetnek. A guberálólét dicséretét zengi a két clown. Reciprokról mondja el társadalombírálatát. Nem a meleg szobából szociálisan érzékenyek, hanem a nélkülözéseket kitapasztaltak szemszögéből.
Két javakorabeli commedia dell’arte-mesterszínész, két betelhetetlenül magamutogató színes bohóc megtáltosodik egymástól. Az egy témára variált motívumok színészi gazdagságát szikráztatják föl. Nincs elveszett poén, sem megzavaró lapszusz: csillogó viccé virágzik a színpadi hiba is. Lukáts egy nemzedék nagy színésze. Úgy fognak visszaemlékezni rá nekrológokban, mint Hegedűs Gyulára. Ő volt a kaposváriak Törzs Jenője. Egyszerre szociális fölkiáltójel és nemi bálvány. Tisztességre csábított az emelt térről. Megírni terveztem róla összefoglaló esszét „Lukáts Andor mindazon szerepeiben, amiket nem kellett volna eljátszania”. Ahogy korosodott, és elfoglalta őt megillető helyét a társulatban, kötelezőnek érezték évente ráosztani egy-egy híres dráma híres főszerepét.
Játszott antik tragikust és Erzsébet-kori főszerepet. Minden szerepet megkapott, amit csak vágyhat színész, és Lukáts egyre szomorúbban ült a színészklubban. Megkapta Othellót, a velencei mórt. Ő azonban Hamlet atyjának szellemeként érezte alkotóian jól magát. Vagy szemétdombról kimászott sírásóként. A kaposvári céh védjegyeként képviselte színjátszásunk realista vonalának folytatását. S amikor a színház elmozdult a tartós kulturális fogyasztási darabok irányába, Lukáts ironikus realizmusa idegennek érezte magát. Mindig a személyvonattal érkezett a drámába, sosem japáni személyautón. Frissen tartotta a kiszellőzetlen ruhák bűzét, a fürdőszoba-nélküliek morcosságát.
Megrendezte Fellini filmjéből készült színpadi fantáziáját. Jogvédelmi okokból nem kapott nyilvánosságot munkája. Negyven embert mozgatott a színpadon a rögtönzött játék elevenségével.
A második részben jelmezt cserélnek Halásszal. Megőrzik nemüket váltott ruhában is, így bolondabb a játék. Kaján boldogsággal belefeledkeznek a játékba mindketten, mintha karácsony este volna, és először játszhatnának elbűvölő ajándékaikkal. Gyermekien őszinték. Ártatlan ifjúságuk idős partnerük mellett még élesebb: az Angyali üdvözlet egykori Lucifere (Gyalog Eszter) kölcsönben van a színpadon. Úgy nyeli el a sugarakat, mint egy ólomlemez.
Kabaré: kinek?
Kétféle kabarét ismer színháztörténetünk, de csak az Adyéról illik szólni, holott egyetlen Medgyasszay Vilmának írt Zozo-dal kivételével a költő nem jeleskedett az általa tisztelt brettlin. Mi az irodalmi kabaréra vagyunk büszkék. A Nagy Endre stilisztikai eleganciájára meg a Kellér Dezső csevegéseire – filológiailag kimutatható tény ugyan, hogy Kellér elméjének éle, szellemének sziporkája, stílusának könnyed emelkedettsége csupán fivére, Kellér Andor haláláig tartott; tollaveszítetten visszavonult.
Altáji tréfák pukkanó halmaza a másik kabaré. A Király utcai Kék Macska mulató egyharmad német, egyharmad magyar és egyharmad zsargonműsorai szolgáltatták a színpadi humort. Anyósok kergettek szeneslapáttal ágy alatt kikapós kereskedelmi utazókat, mialatt a ruhásszekrényben kibontott fűzővel reszketett a hű feleség.
Akár szépirodalmi, akár szépleányi irányultságú műsort játszottak elmúlt idők kabaréi: hetente cserélték. Csak egy-egy kivételes sikerű bohózat érte el a négyhetes halhatatlanságot.
Gyerekkorom pesti kabaréi ugyancsak hétnaponként műsort váltottak. Ugyanaz a publikum látogatta széksorait. Ésszerűtlen lett volna bízni abban, hogy szombaton bárki megnézi a múlt hetit.
Az össznemzeti kabaréban a látogatottság folyamatosságát közönségszervezők biztosították. Vége is lett a magyar kabarénak. A két kivételesen eszes katonapolitikai kabarettista – Róna Tibor és Komlós János – kitalálták a kormánypárti kabarét. Sosem forradalmi a kabaré, de mindig ellenzéki. Róna és Komlós fölfedezték a kabaré pátoszát. Megtoldották retorikával. Kimunkálták érzelmességét. Megszületett a konzervkomikum. A tartósítószerekkel a halhatatlanságig kitolt aktualitás. A városi humor napilap frissességű reagálásait átvállalta az almanach-tréfa. Az évadokon átaraszoló álidőszerűség.
Esténként 8 órakor új eszme érkezik – Halászék színházának időszerű időszerűsége. Gyorstüzelő vélemények. Azt az asszociációt látni viszont a színpadon, ami a metróutas újságolvasónak is eszébe jutna, ha ennyire szellemes volna.
Bibó-buli
E. Fehér Pálnak százszor le kellett írnia Bibó István nevét – humorizál Halász a Népszabadság pénzén a Népszabadság ci-devant szerkesztőbizottsági tagján és kulturális rovatvezetőjén. Elvileg rendjén való. Halász felolvas E. Fehértől egy 1968-as haditudósítást a néphadsereg felvidéki megszállásáról abból az alkalomból, hogy a szerző ismerteti Bibónak az Orpheus (1994/2–3. számában megjelent) eddig kiadatlan kéziratát: Bibó István filmnovellája (október 20., csütörtök, 13. oldal). Ha kötekedés: helyesebb lett volna E. Fehérnek Bibó halálára írt búcsúztatóját szembesíteni. Utálkozni csakis filológiai fegyverzetben tiszteletre méltó. Pontosan kell célozni. Nem érdemes beleundorodni a vakvilágba. E. Fehéren gúnyolódni anyóshumorral egyértékű. Olyan ötlet, mintha Eörsi fejére idéznék Rákosi Mátyást nem különösen elmarasztaló lírai munkásságát.
Halász írja le tízszer: PENZIONÁLT OROSZLÁNNAK NEM KUNSZT RÁNGATNI A FARKÁT!
Lancelot de Boheme
Ez a Bibó-forgatókönyv címe. Parázs paródia. Lukáts és Halász két vakrepülésben kevély, instrukciókat osztogató rendező. Forgatják a Bibó-írta történelmi példázatot. Önérvényesítő revü.
Asztal körül lógó orrú színészek kivérzett fegyelemmel lesik a szereplési alkalmukat. Siedhoff, Szabó, Takátsy, Vajdai: A zaporozseci kozákok levelet írnak K. S. Menonnak – életképben várnak kiragyogásuk lehetőségére. A színészi duzzogás, alamuszi szolgálatkészség, sértődékenység, fafejűség szegeződik szembe az oltógyomorban félig emésztett forgatókönyvet lebonyolító szuverén rendezőkkel. Bán János és Tóth két világosító. Alkalmasint szerepéhes színészek. Bán pompásan leplezett kevély önelégültséggel csinálja testi mutatványát, amikor végre rá kerül a sor.
Burkhart Siedhoff most franciául Villont mond egy párizsi kocsmában, németül Czillei Ulrik. Ahányszor magyarul megszólal a stuttgarti Örkény-Őrnagy: örömöt keltő mulatság. Nem verbalitásától megfosztottsága teszi, hanem alapos képzettsége, hogy végérvényes tömör plaszticitásúak mozdulatai.
2056. október 23.
Menhelyi szenilis agg Siedhoff száz évvel 1956 ősze után. Pizsamásan is pedáns. Nyársat nyelt agyér-elmeszesedéses. Piperkőcien önmagába süppedt. Olyan szúrós figyelemmel kapcsolódik társai cselekvéseihez, mintha bármit is értene elszigeteltségében. Refrénszerűen ismétlődő játéka – alaposan belefújja orrát zsebkendőjébe, majd leveszi szemüvegét, és akkurát megtörli, utóbb a makacs szárakkal bajlódva visszailleszti orrnyergére, hogy a javító optikán át se lásson többet a világból, mint nélküle – nem tréfakergető hatásvadászat: az elraktározott szabatos megfigyelések működtetik jellemzését. Azok közé a színészek közé tartozik, akiknek végszóra a megfelelő taglejtés, póz, gesztus, testmimikai plasztikus ötlet bukkan elő. Ezen az estén ugyancsak erős a színészi mezőny. Az aggkori lebomlás életből merített mikrovilága kerül színre. Vajdai mésztől kivagyi toporgásai, Takátsy szelíd elborultsága, Huszárik hangtalan énekprodukciója és Szirtes boldog elhülyülése az öregség testi örömeiben (a csórt ennivalók, dugeszba rejtett nyalánkságok és éberen sliccbe markoló virgoncság, a hanyatló testben sem szunnyadó libidó) elragadó torzképet rajzol. Tanúi lehetünk, amint egy naiva ahelyett, hogy belefulladna a színészet tengerébe: kiúszik Robinson szigetére. Szerencsés színésznő: időnek előtte képes magát színpadon megöregíteni. Bölcsen gondol a jövőjére. Felkészül a télre, a kemence melegében kicsomagolja majd gonddal elspejzolt almáit.
A jeles napot torkoskodással, torzsalkodással ünneplőket egy orwelli Hang (Lukáts) vezényli. Egyszerre felügyelő és színházi felsőtudat. Ellene lázadnak föl a szeretetotthonbéliek. Fölhágnak az asztalra. Székekből tornyot építenek maguknak. Brecht: Puntillája is eszünkbe juthatna, ha a német klasszikus helyett Halász nem éppen önmagától idézne (Ő, aki egykor a sisakkészítő gyönyörű felesége volt). A vénségcsúfoló vígság bölcseletbe fordul: agyér-elmeszesedéses Sziszifuszok, agylágyulásos Ikaroszok a Napba vágynak. Föltámad bennük a nagyravágy. A változtasd meg életed megőrzött felszólítása. Az asztal tetején bambán kibámuló öregek lázadása himnikus befejezése a 24. kabaréestének.
(Folyt, köv.)
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [7]