„Önmagában nem kivetnivaló, hogy itt valamilyen megállapodás született” – értékelte hétfőn a parlamentben a szabad demokrata Bauer Tamás az ÉT-egyezség költségvetési kihatásait. Nagy dicséret ez tőle, hiszen tíz nappal korábban, amikor rosszak voltak a megállapodásra a kilátások, „gyengének” nevezte a szakszervezeteket, amiért sehogy sem akarják rászánni magukat az önkéntes korlátozásra, „mert attól félnek, hogy bármilyen kompromisszumot kötnek, a tagság nem fog bízni bennük”. A dorgálás most tárgytalanná vált, a szocialista pénzügyminiszter – legalábbis „központi” szinten – több engedményt csikart ki a szakszervezetekből, mint 1992–93-ban elődei.
Az önkéntes korlátozás elvárása abból a közgazdászi megfontolásból is fakad, hogy a bérek növekedése ne eméssze föl a megszorítások áldásait, s így a magyar gazdaság javítsa versenyképességét a nemzetközi piacokon. A rossz külkereskedelmi mérleg kikényszeríti a fokozatos leértékelést, és a nettó bérek ügyében tanúsított önmegtartóztatás még olcsóbbá tenné a magyar munkaerőt. Most, hogy megvan az egyezség a közalkalmazottak bérének 6 százalékos emeléséről (ami mintegy 15 százalékos reálbércsökkenést jelent), igyekezni fog a kormány más területekre – az úgynevezett „versenyszférára” – is átplántálni e megállapodást. A MÁV-nál a kormány máris a közalkalmazotti béremelésnek megfelelő 6 százalékot javasolja, „kompromisszumként”, amit a szakszervezetek – helyileg – nem fogadnak el. Nagy Sándor MSZOSZ-elnök már az ÉT asztalánál ülve átlátott a szitán, és betétette az egyezségbe, hogy jövőre sem kerülhet sor „központi bérszabályozásra”, vagyis a „versenyszférában” a bérek a „helyi alkuktól” függenek. Békesi László ezzel szemben hangsúlyozta: az állam a tulajdonos jogán ragaszkodni fog a válságba jutott vállalatoknál a bérek korlátozásához.
A közalkalmazottak illetményalapja mindenesetre 8000 Ft-ról 8500-ra emelkedik (a szakszervezetek által eredetileg követelt 10 500-zal és a „végső kompromisszumként” beharangozott 9000-rel szemben), ez bruttó 16,4 milliárd kiadást jelent a költségvetésnek. Ennek fejében a munkavállalói oldal beleegyezett abba, hogy 1996-ra halasszák egyes közalkalmazottak korábbi munkaviszonyának elismerését (7,4 milliárd spórolás), s hogy a költségvetés 3 milliárddal kevesebbet fizessen be az amúgy is túl sok pénzzel küszködő szolidaritási alapba. A fennmaradó 6 milliárdból 4,5 minden további nélkül megkerült (kisebb részben az úgynevezett „vegyes” pénzügyminisztériumi kiadásokból, nagyobb részben pedig annak köszönhetően, hogy India nem használta ki a neki még a Németh-kormány idején odaítélt, ám az idén lejáró hitelkeretet), 1 milliárdot azonban a kivitel finanszírozására létrehozott Eximbanknak és Exporthitel Biztosító Rt.-nek juttatandó 5 milliárdos tőkéből csippentettek le – ami nem használ az amúgy ösztönözni kívánt kivitelnek –, félmilliárdot pedig a Kisvállalkozási Garancia Alapnak szánt 1 milliárdból spóroltak el.
Fölösleges szolidaritási pénzek azért halmozódnak föl, mert mind több munkanélküli veszíti el jogosultságát a járadékra, s válik tartós munkanélkülivé. A munkaadói oldal megkontrázta, hogy ennek a „munkavállalásra strukturálisan képtelen” rétegnek fizetendő jövedelempótló támogatás felét a szolidaritási alapból fizessék, így ezt továbbra is a költségvetés állja. A munkaadói oldal elvi alapokon állva kötötte az ebet a karóhoz, amitől később még sokak feje főhet, ugyanis mind nehezebb lesz forrást találni az idült munkanélküliek növekvő táborának segélyezésére.
Egy másik – nem elvi, hanem időzítésbeli – engedményt a munkavállalói oldal csikart ki. A kormány eredeti javaslata szerint szorgalmazta, hogy a jövő év elejétől a legalsó rétegeknek is jusson a gyermeknevelés szociális támogatásának áldásaiból: a családok állampolgári jogon (ne pedig munkaviszonyhoz kötötten) kapják a gyest, a gyermekgondozási díjak (gyed) pedig az egyeseknek juttatott legnagyobb összeg korlátozásával egyidejűleg növekedjenek (Beszélő, nov. 10.). Ugyanakkor határozottabban lépett föl elődjénél a személyi jövedelemadó-kedvezmények megnyirbálása érdekében, s javasolta a havonként és gyermekenként 400 Ft-os (három- és többgyermekes adózók esetén 600 Ft-os) szja-kedvezmény megszüntetését is. Az előző pénzügyminiszter hasonló törekvését a kereszténydemokraták megfúrták 1993 végén, bár most a konzervatívok korábbi nézeteltérésüket feledve együtt szállnak síkra – eredménytelenül – a tavalyi KDNP-s vívmány megmentéséért. Ám a szakszervezetek is a 400 Ft-os adókedvezmény fönntartását követelték. Az ÉT-n a pénzügyminiszter mintegy fölajánlotta nekik a gyermeknevelés támogatására szánt 8 milliárdot. A Nagy Sándor menedzselte munkavállalói oldal láthatóan nem vállalta annak ódiumát, hogy elhappolja a pénzt az állástalan anyáktól. A pénzügyminiszter ekkor javasolta, hogy csak a három- és többgyermekeseknek adjanak 400 Ft-os adókedvezményt, s ennek fejében három hónappal halasszák el a gyes és a gyed kiterjesztését. A szakszervezeti oldal azonban a sok kicsi kevésre megy elve mellett foglalt állást. Végül megszületett a kompromisszum: mindenki, aki gyereket nevel, és jövedelme az évi 360 000 forintot nem haladja meg, kapjon havonta és gyerekenként 200 Ft-nak megfelelő támogatást, s ennek ellentételezéseképp július 1-jére halasztják a többi gyerektámogatási ügyet. Így a háromgyerekes kis jövedelmű polgárok adóterhei föltétlenül megnőnek, szemben a gyermektelen szerény keresetűekkel (lásd a grafikonokat, amelyeket Barsiné Pataky Etelka és Pusztai Erzsébet is meglobogtatott a tévékamerák előtt), a veszteségek nagy részét azonban ellensúlyozzák a különféle juttatások.
Személyi jövedelemadó terhelés 1994-ben és 1995-ben
Mindent egybevetve, a szakszervezeti s a velük összefüggő makrogazdasági ügyekben a szigorú szabad demokraták megnyugodhattak. Költségvetési ügyekben már csak három, szocialisták által támogatott csomag vár elrendezésre. Az egyik Csizmár Gábor, Juhász Gábor és Kiss Péter ifjúságpolitikai csomagja, a másik Baráth Eteléé, aki mint szakbizottsági elnök a Területfejlesztési Alapba kíván átpumpálni 800 milliót a kormányzati beruházásokra és a „vegyes” kiadásokra megjelölt keretekből. Fölszólalásában Bauer Tamás bírálta e két javaslatot, mondván: a megjelölt fedezetek nem reálisak. A szocialisták a plénum előtt nem reagáltak. A harmadik indítvány a plénumon nem került szóba, de azért a szocialisták állítólag a költségvetési bizottság ellenében is támogatják: Hegyi Gyula (MSZP) és a kereszténydemokraták 250 millióval szeretnének hozzájárulni három egyházi intézmény felújításához.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]