Engedjék meg, hogy e bemutatót látva megosszam Önökkel két gondolatomat Nagy Tamás építészetével kapcsolatban: az egyik a szimbolikus forma helyénvalósága, a másik a hiány pozitív kifejezhetősége. Az alábbiakban ezekről fogok beszélni.
A szimbolikus forma helyénvalósága azért merült föl bennem, mert Nagy Tamás életművében a templomoknak fontos helyük van. A mai magyar építészetben küzdelem folyik érvényes szimbolikus formák megtalálására, és úgy látom, óriási a zűrzavar, ha megtalálnak, megtalálni vélnek történeti vagy máshonnan előhúzott szimbolikus formákat. Azokat menthetetlenül ráakasztják az épületre, és helytelenül kezelik őket. Erre szomorú példa a piliscsabai Katolikus Egyetem. Most azonban inkább a pozitív példákról beszélnék, mert Nagy Tamás fegyelme ebben a tekintetben is példaadó. Azt látjuk ugyanis, hogy templomai esetében, ahol nagyon is helyénvaló a szimbolikus forma használata, talál, alkot és rendkívül fegyelmezetten, tisztán és elegánsan alkalmaz is szimbolikus formákat, de mindig csak lényegi redukció után, ami biztosítja, hogy csak hiteles jelentés származzon belőlük. Ha helye van, kell szimbolikus formát találni. Ha nincs helye, például a Hungarocontroll irodaháznál, ami nagy volumenű épület, ott más problémák foglalkoztatják (pl. világítás, alaprajz). Ez az építészeti gondolkodás számomra példaadó a mai magyar építészetben.
A másik gondolat a Regnum Marianum emlékműtervről szól. Nagy Tamás gondolkodása pozitív, annyira, hogy a tragédiának, a hiánynak is tud pozitív módon emléket állítani. Nem negatív eszközzel fejezi ki, hogy itt bizony lerombolt az önkény egy templomot, hanem azt mondja el, hogy mi az, ami annak a régi templomnak a lényege lehetett. Kelényi Béla fogalmazta meg egyszer szellemesen, hogy korunkban az emlékműállítás kényszere a jövő iránti bizalmatlanságból fakad. Nagy Tamás csattanós választ és cáfolatot ad az elmúlt évek emlékmű-állítási tévedéseire, hiszen tisztán építészeti eszközökkel mondja el, hogy emlékeznünk kell. Emlékeznünk kell a hiányra, a Regnum Marianum templom hiányára, ami a vallási közösségek számára valóságos szellemi és lelki hiányt jelent. Nagy Tamás ugyanakkor ezt a hiányt pozitív felvetéssel tudja elénk állítani: ha megvalósulna, ez a terv nem valami torz sajnálatot, hanem ellenkezőleg, derűt és bizakodást sugallhatna.
Nagy Tamás szemléletének alapvonása a komolyság, ez a komolyság azonban sohasem válik nehézkessé. A hatalmas tömegű aszódi Evangélikus Gimnázium téglafalai például mindig méltóságteljességet sugároznak, és sohasem nehézkességet. Az aszódi külvárosi helyszín olyan építészeti és lelki-kulturális minőséget sugároz, amin minden alkalommal megdöbbenek, ahányszor csak ott járok. Egyáltalán nem falusi iskolát, hanem szellemi helyszínt találok ott. Túlzás lenne azt állítani, hogy templomot vagy csarnokot, mert ami ott áll, nem templom vagy csarnok, de olyan helyszín, ahol érezni a szellem sugárzását, a tanítás és az oktatás lényegét.
Összefoglalva azt mondanám, hogy Nagy Tamás mindig az architektúrát engedi szólni. Sohasem tolakszik személyes szeszélyekkel az épület elébe, és nem is enged odatolakodni semmiféle ráaggatott vagy másodlagos kommunikációs elemet. Végezetül mindezekhez hozzátenném, hogy szokás az időtlenséget emlegetni Nagy Tamás munkáinak építészeti formáival kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, száz év múlva fogják-e majd mondogatni, hogy élt egy magyar építész, akinek munkáit akkoriban időtlennek tartották, és még ma, száz évvel később is időszerűek.
- Kultúra [7]