1987. október 10-én harmadszor szervezett hajószümpoziont az Örley-kör, egy írói társaság, mely minden szerdán az Astoriában találkozik. A mostani hajóút felolvasásainak tárgya: „szellemi közeljövőnk”. A rendezők még augusztusban az alábbi körkérdést juttatták el 15-20 értelmiségihez:
„Közeljövőnk”
– szempontok egy tervezett Örley-hajóhoz –
– A szellemi helyzet elemzése. A korábbi értékrendszerek pusztulása nyomán mit lehet még megmenteni? Lehet-e törekedni koherens értékrendre?
– Milyen eredményre vezet, ha szellemi jelenünket és közeljövőnket a közép- és nyugat-európaival összevetjük?
– Hogyan korszakolható a múlt: melyek (voltak) a meghatározó események és tendenciák szellemi szempontból?
– A magyarság és saját történelme (nem) azonossága, (a)szinkronitása.
– Hogyan változik a magyarság és a szellem távolsága?
– Mi az aktuális? Mi az aktualizálható?
– Egyéni/kollektív tudat – egyéni/kollektív valóság.
– Hogyan változik az egyén / a társadalom szerepe közeljövőnkben?
– Létrehozható-e szellemi (közösségi vagy egyéni) program ma Magyarországon? Szempontjai? Tendenciái?
– Mi az, ami tőlünk függ (és mi az, ami nem)?
– A legfontosabb feladat.
– A helyzet megváltoztathatóságának feltételei, akadályai.
– A közeljövőt befolyásoló jó vagy rossz tendenciák.
– Mi az, amiben konszenzus jöhetne létre a szellem legjobbjai, a társadalom egyénei, csoportjai, intézményei között külön-külön és együtt?
– Milyennek látja a közeljövőt?
A felkérésnek végül is tizenhárman tettek eleget. Három írást (Balassa Péterét, Mészöly Miklósét, Tamás Gáspár Miklósét) a szerző távollétében olvastak fel. A szónokok között volt Csengey Dénes író, Jeles András filmrendező, Kis János filozófus, Lengyel László közgazdász, Szabó Miklós történész, Szalai Júlia szociológus. Hármat az elhangzott szövegek közül – szerzőjük: Konrád György, Petri György, Tamás Gáspár Miklós – ebben a lapszámunkban közlünk.
Kaptunk egy olvasói levelet is az Örley-hajó egyik utasától, ezt itt adjuk tovább:
„Tisztelt Értelmiség![SZJ]
A minap utasa voltam az Örley-kör Jövőhajójának. Elburjánzó pesszimizmusomat tovább táplálták az igen színvonalas, esetenként marósan szellemes előadások, írások; a vége felé azonban ideges, majd dühös lettem. Ennek okát szeretném ezúton közölni.
Tudtam, már évek óta tudom, hogy válságban vagyunk, leszünk. Mint egy kuvik mondogatom is, szavaim azonban süket fülekre találtak ez idáig. A beszélgetések során kapott válaszokból szemelgetek: 1) „Ez a rendszer már évtizedek óta együtt tud élni a válsággal, most sem lesz másként”; 2) „Újabb ’56-ot akarsz? Attól még nem oldódik meg semmi”; 3) „Ugyan!”
A Társadalmi Szerződés[SZJ], amely okosan a politikai változtatás oldaláról fogja meg a problémát, nos, nem válasz aggályaimra. Ti. minden logikus javaslata ellenére is ott bújik benne a hiedelem, hogy a párbeszédre valaha is lehetőség lesz. Eddig sem volt, miért lenne bármikor is? Attól, mert Grósz et. kijelentette, hogy folytatjuk az el sem kezdett párbeszédet, gondolom, nem hisz senki ennek lehetőségében. A Társadalmi Szerződés alapgondolatában márpedig pontosan az ebbéli hitet véltem fölfedezni. Én azonban nem hiszek az önkorlátozó diktatúrában.
Visszatérve a Jövőhajóra s dühöm okára. Az elmúlt években is szkeptikusan szemléltem a – bár igen magas színvonalú – szellemi onániát, amely a szamizdatok oldalain olvasható volt. A Jövőhajón azt éreztem, hogy még most sem sikerül túllépni ezen a körön. Az egyik előadásban elhangzott végre, vajon mit válaszol az értelmiség az ún. nap kérdésére: miért nem szóltatok korábban, miért nem figyelmeztettetek? Az aggodalom jogos, a számonkérés is jogos lesz, s igen hamar bekövetkezik, hamarabb, mint gondolnánk.
A hajón szinte eufóriában beszéltek a válságról, mert most már nyíltan beszélhetünk róla. Ugyanaz a szeleprendszer működött, mint Nagy Bandónál és a többieknél; na, most jól megmondta, megmondtuk. Fiúk, ez jó munka volt, irány a Pilvax. De ki figyelmeztette megint csak az úgynevezett népet? Miért, hogy először a diktatúra képviselőitől kell hallaniok, csepegtetve, torzán, így emészthetetlenül?!
Ki olvas szamizdatot egyáltalán? Igen fontos a magasröptű eszmefuttatás, de az értelmiségnek minden korban még egyéb feladata is volt, nevezetesen az élő (s nem csupán a messziről figyelt, szociológiai felmérésekben szereplő) élettel, az EMBEREKKEL kialakított és ápolt kapcsolat. Ma létezik ez? Lehet persze, hogy csupán az információim hiányosak, de ilyen jellegű kísérletekről sem tudok. Félő, hogy a szotyolát köpködő, sokszor bizony lenézett emberekkel végképp megszakadt a kapcsolat, vagy legalábbis igen problematikus. Márpedig ezek az emberek töltik meg kis hazánkat, a tévénézők, a lelátón üvöltők, ezek fognak felbőszülni, s mint a tank, elindulni. Nem ismerve sem értelmiséget, sem egyebet. Fölkészült erre a T. Címzett?
Sokszor kérdezték tőlem, vajon milyen típusú válság várható Magyarországon? Lengyel, román, jugoszláv vagy éppen ’56 megismétlése? Jó lenne, ha ezt meg tudnám jósolni. Azt tudom, hogy tisztán egyik sem, azt viszont szintén tudom, hogy a jövő évben (talán már tavasszal) robbanni fog, a formája azonban még ismeretlen. Talán ezen kellene gondolkodni, s fölkészülni rá, hiszen közismert: a tank megy előre, nem válogat értelmes és értelmetlen között, pusztítja, ami útjába kerül. Hát nem értitek? Itt lőni fognak!”
- Hírek [9]