2004. szeptember 25–26-án a Beszélő kétnapos beszélgetéssorozatot rendezett Leporoló címmel. A rendezvény célja az volt, hogy új perspektívába helyezzünk néhány klasszikus magyar regényt, új olvasási szempontokat, értelmezési lehetőségeket kínáljunk fel olyan művekkel kapcsolatban, melyeknek a szakmai megítélése magas, de mégsincsenek előtérben sem az oktatásban, sem a művelt közönség irodalomképében.
A regények sora majd másfél évszázadot fogott át a XVIII. század végétől a második világháborúig. A rendezvényen egy-egy mű köré kerekasztal-beszélgetést szerveztünk egy író, egy irodalmár és egy magyartanár részvételével. Az volt a feltételezésünk, hogy a három szereplő – az irodalom három különféle szakértője – tapasztalatainak, sajátos kérdésfeltevéseinek megfelelően mást és mást fog izgalmasnak, megbeszélésre méltónak tekinteni az adott regény kapcsán. Ennek megfelelően a korszerű irodalomtudományi iskolák szempontjai, a kanonizáció dilemmái mellett szó esett arról is, hogy milyen technikai trükköket lehet ma is eltanulni ezektől a klasszikus alkotóktól annak ellenére, hogy az irodalmi köznyelv alapvető változásokon ment keresztül e remekművek születése óta. És minden beszélgetésben felmerült az a szempont, hogy az adott regény vajon képes-e megszólítani a korábbi generációkétól radikálisan különböző kulturális referenciákkal rendelkező mai tizenéveseket; illetve hogy a művek mely rétegei volnának azok, melyek egy gimnazista olvasási és élettapasztalatával feldolgozhatók.
Ebben a számban három beszélgetés írott változatát közöljük.
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány [2]
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival [4]
- Kultúra [9]