B.: A társadalombiztosítás kérdései érzékenyen érintenek mindannyiunkat. Mi állampolgárok és biztosítottak jól tesszük, ha igyekszünk elmélyedni némileg a szőrszálhasogató részletekben is. Az egyik „iskola” – bőségesen támaszkodva nyugat-európai országok példájára – az univerzális rendszert tartja a társadalmi biztonsághoz vezető legjobb útnak. Vagyis kötelező általános biztosítás, egy „állami” biztosítónál. Ismerkedjünk most ezzel a gondolatmenettel!
Sz. L.: A kötelező tb-n belül három fő tevékenységcsoport rajzolható meg. Az egyik a hatósági jogalkalmazás. Törvény diktálja, hogy ki kap ellátást, ki nem; ki köteles fizetni, ki nem. Kell lennie egy igazgatási apparátusnak, amely ezeket a kötelezettségeket és jogokat megállapítja, az ellátásokat folyósítja. Második nagy feladata, hogy a befolyt pénzeszközöket gazdaságosan forgassa. Ez pénzintézeti tevékenység. A harmadik pedig az érdekegyeztetés. Ezt érdektagolt, a biztosításban érdekeltek teljes köréből leképezett biztosítási képviselői testület, a tb önkormányzati szerve végezheti. A parlament ebben a konstrukcióban mindössze keretszabályozást folytat, például meghatározza a minimális járulékokat „tól–ig” formában. A parlament által kijelölt keretek feltétlenül fontosak egy ilyen, az állam törvényének ereje által is összetartott kockázatközösség működéséhez. Ahhoz, hogy a kötelező kockázatközösség működni tudjon, szükség van még olyasmire is, ami egyáltalán nem tartozik a tb-önkormányzat kompetenciájába. Például a kormányzatnak – az én véleményem szerint – erőteljes munkaerő-piaci politikát kell folytatnia. A tb-nek így lesznek járulékfizetői. Azután a kormányzatnak van lehetősége, pénze, eszköze, átlátása ahhoz, hogy népesedéspolitikát folytasson, ha egyáltalán befolyásolni lehet egy ország demográfiai helyzetét. Hogy megszülessenek jövőbeni gyermekei, legyenek járulékfizetők. Ezekért a külső körülményekért a kormányzat felelős, ami persze azt is jelenti, hogy a tb-nek be kell szállni ilyen jellegű programok finanszírozásába.
B.: Foglalkoztatáspolitikát, demográfiai célokat említettél, de számos mást is lehet. Egészséges életmód, táplálkozás. Tulajdonképpen a kötelező tb beleszólhat a társadalom integrációját, szokásrendszerét érintő bármely kérdésbe. S ha a kormány helyesen viselkedik, akkor a tb megjutalmazza egy kis pénzzel? A tb így szuperhatalom! A járulékot a törvény erejével gyűjti be, mint egy adót, előírásokat adhat a kormánynak, hogy segítse őt még több járulékfizetőhöz, még nagyobb hatalomhoz. Hatalmas vagyont adsz a kezébe, hogy a kormányon is számon kérhesse a tevékenységét. A tb-önkormányzat már-már a parlamenttel versenyző hatalom!
Sz. L.: Ne felejtsd el, hogy törvény jelöli ki a tb ellátási kötelezettségét is. A befolyó jövedelem nagy részét erre kell fordítania. A maradék körül folyhat a nagy alku, és ennek az alkunak is legalább három szereplője van. A parlament, a biztosítási önkormányzat és a kormányzat.
B.: Melyik országban folyik ez így?
Sz. L.: Ausztriát tudnám mondani. Ausztriában a kormányzat szerepe a tb-önkormányzat gazdálkodásában sokkal erőteljesebb, mint bárhol másutt.
B.: A társadalombiztosítás „alanyaiként”, főleg a nyugdíjasok, annak a levét isszák, hogy a költségvetés zsákja mindent elnyelt itt az elmúlt 40 évben. Legfőbb erőfeszítésünk, hogy tiszta, áttekinthető viszonyokat teremtsünk a gazdaság és a politika rendszerén belül. De az univerzális rendszer, amit leírtál, megint egymásba fonja az állampolgári jogokat és kötelezettségeket a biztosítási garanciákkal és kockázatmegosztással.
Sz. L.: Ebben a modellben erőteljes hatalommegosztás van a három szereplő: az országgyűlés, a tb-önkormányzat és a kormány között. Rettentően fontos, hogy ezek a szereplők hogyan állnak fel. Hogy szabadok-e a parlamenti választások, legitim-e a kormány. Az is rettentően fontos, hogy a tb-önkormányzat ne delegációs rendszerben jöjjön létre, hanem közvetlen választással. Megteremtődne a biztosítottak és képviselőik között a küldés, visszahívás, ellenőrzés lehetősége. Azután ezt a nagy globális rendszert szét lehet szedni. Az egyes ellátások jól nevesíthetők, ki kell mondani, hogy mi kinek a felelőssége, ki a finanszírozó. Pl. a nyugdíjrendszerben elindulhatunk a hármas nyugdíjmodell irányába. Népnyugdíj – kötelező társadalombiztosítás – önkéntes nyugdíjbiztosítás. A népnyugdíj állampolgári jogon jár, így nem tb-járulék, hanem adó teremthetné meg hozzá a fedezetet.
B.: E célok érdekében mi lehet a legközelebbi lépés?
Sz. L.: A legfontosabb lépésnek nem azt tartanám, hogy mozduljunk az univerzális rendszer felé, hanem azt, hogy szülessenek döntések arról, merre szeretnénk elmozdulni. A szolidaritási elv vagy a biztosítási elv legyen-e túlsúlyban a tb rendszerében.
El kellene dönteni az ország lakosságának egy egészségügyi törvény kapcsán, hogy biztosítási elven szerveződött egészségügyi ellátást akarunk, vagy közszolgálati elven alapulót. Nem zárja ki egyik sem a modern finanszírozást, a biztosítási érdek képviseletét, de mindenekelőtt parlamenti szintű döntés szükségeltetik erről. Mint ahogy arról is, gondolunk-e állampolgári jogon járó népnyugdíjra.
B.: Mindenesetre nem feledkezhetünk meg arról, hogy olyan társadalmi állapotból indulunk ti, melyben az emberek sok éve valamilyen biztonság garanciájának hétköznapi tudatával élnek.
Sz. L.: Például az egészségügyben is fontos, mi legyen a motor: a biztosítás vagy pedig a helyi önkormányzat? Például a tb kifizeti az egészségügy költségeit, az önkormányzat felel azért, hogy legyen kórház, a kórházban fűtés, világítás, minimális fejlesztési alap. A kormányköltségvetés a tudományos kutatásért, fejlesztésért, területi különbségek kiegyenlítéséért felelős. De lehet az önkormányzatnak ennél több a feladata is: felelős lehet az egészségügyi ellátásért is. A helyi önkormányzat maga alkalmazza az orvosokat, a társadalombiztosítás pedig csak akkor és ott kapcsolódik be a rendszerbe, ahol ehhez leginkább érdeke fűződik. Modernebb műtéti technikák vagy diagnosztikai eljárások bevezetésével, amitől az ápolási idő csökken, és ahelyett, hogy a tb fizetne táppénzt, a megint munkaképes biztosított fizet járulékot. Erről szerintem lehet és kell dönteni. Ehelyett azt mondták: igen ésszerű, ha az egészségügy biztosítási elv alapján működik.
B.: Mit kell tennie az új parlamentnek?
Sz. L.: Először is 2-3 hónapon belül törvényt kell hoznia a tb-önkormányzatról. Ebben az önkormányzatban helyet kell kapniuk a munkáltatók és a munkavállalók képviselőinek. Megítélésem szerint a képviselőket listákról kell megválasztaniuk a biztosítottaknak és a nyugdíjasoknak.
B.: Ki állít listát?
Sz. L.: Érdekképviseleti szervek, amelyek a tb-hez fűződő érdekeket fejeznek ki. A szakszervezetek, a mozgássérültek, nagycsaládosok, nyugdíjasok egyesületei.
B.: A munkáltatók is választható listákkal állnának ki?
Sz. L.: Nem. Érdekképviseleti szervezeteik útján delegálnának képviselőket. Az arányokat a befizetett járuléktömeg határozná meg. A munkáltatók delegáltjai és a munkavállalók választott képviselői közötti arányban munkavállalói többséget tartanék jónak, a nemzetközi standard kb. 1/3-2/3. De végül is lehet 50-50%-ban is.
B.: Technikailag hogyan bonyolítható le egy ilyen választás a parlamenti választások, az esetleges elnökválasztási népszavazás, a helyhatósági választások dömpingje közepette?
Sz. L.: Az érdek-képviseleti szervezetek listáit akár postai úton is megkaphatják a biztosítottak, s egyet, a kiválasztott listát akár szintén postán visszaküldhetik. De össze lehet kötni a helyhatósági választásokkal is.
B.: Az eddigiekből következik, hogy az egészségügy finanszírozásának kérdését az új parlamentnek újra föl kell vetni, és felül kell vizsgálni a „forráscserére” vonatkozó döntést.
Sz. L.: 1990-re már nem lehet. De egyébként igen. A kierőszakolt döntés igazán nem volt elvinek nevezhető. Megítélésem szerint az egészségügy közszolgáltatás, melyet csak színezhet és gazdagíthat az önkéntes biztosítás és a társadalombiztosítás részvétele. Szeretném, ha az állami egészségügyi szolgálat intézményrendszere – átgondolt belső reform mellett – kapna még egy sanszot.
B.: Az orvoscéh, és nyomában számos párt, nagyon ellenzi ezt, és biztosítási egészségügyet akar!
Sz. L.: Nem az egész orvoscéh, pl. a szolgálat mellett voksolnak többnyire a körzeti orvosok. A szakma elitje, a jól kereső, jól pozícionált orvosok ellenzik inkább. A magánkezdeményezést, a vállalkozást egyébként az egészségügyi szolgálat nem zárja ki. Finnországban pl. az elmúlt 10 évben az ott helyhatóságokhoz rendelt közszolgáltató egészségügyben felhasznált költségek ugyan 2,5-szeresre nőttek, a magánorvosi szféra is 40%-os növekedést mutatott ez idő alatt. A népbiztosítás növelte hozzájárulását a magánszféra igénybevételéhez. A biztosító térítését most emeli 60%-ról 80%-ra.
B.: Köszönjük a beszélgetést!
- gazdaság [6]