– Igaz, hogy az Európa Alapítvány is a boszorkányoknak köszönheti létét?
– Igen, az indító tőke valóban a Rontás és igézés című boszorkányper-történeti könyvemért kapott honorárium volt, de most már van rendszeres jövedelmünk is: kutatásszervezésekre, találmánymenedzselésre vállalkozunk. Az ebből származó kb. évi félmilliós nyereségből nyújtunk támogatásokat kulturális vállalkozásoknak Most például két grafikust támogatunk.
– Barátaid azt állítják, hogy a 2000-t is te alapítottad.
– Ez nem igaz, én csak azt találtam ki, hogy épp ezekkel az emberekkel kell lapot csinálni. Egyébként akkor még csak Horváth Ivánt és Bojtár Endrét ismertem, a többiekhez – Lengyel Lászlóhoz, Margócsy Istvánhoz, Szilágyi Ákoshoz – jószerivel az utcáról mentem be az ötlettel, Török András a laptervre kiírt pályázat alapján került hozzánk, Barabás Andrást pedig a sajtóhibákkal hadakozni kértük fel olvasószerkesztőnek, de ez már később, a kalandos hősi korszak elmúltával történt.
– Eredetileg tehát egy meglévő koncepcióhoz kerestél szerkesztőket? Gombhoz kabátokat?
– Nem egészen, már csak azért sem, mert akkori elképzeléseinkből gyakorlatilag csak egyetlen rovat maradt meg, az „Öv alatt”. Először ugyanis egy szurkálódó-piszkálódó, naprakész botránylapot akartunk csinálni. Az ötlet igen csábító volt, hiszen 1988 tavaszán még más volt a kontextusa az efféle, politikailag kínos ügyek szellőztetésének, de végül mégis elálltunk tervünktől. Időközben ugyanis kiderült, hogy erre a műfajra nem vagyunk alkalmasak: rengeteg energia és óriási apparátus kellett volna hozzá, hogy mindent időben kiszagoljunk. Egyszóval „lustaságból” lettünk kulturális lap. De talán volt némi szerepe az isteni sugallatnak is: nem tudom, mit csinálnánk ma, ha akkor a szűk értelemben vett politikai forradalom mellett kötelezzük el magunkat, s nem a másik forradalmat, a civilizáció forradalmát, a kulturális értékteremtést választjuk. Olyannyira függetleníteni akartuk magunkat a napi politikai csatározásoktól – ha egyáltalán ez megtehető –, hogy talán mi voltunk az újonnan gründolt lapok közt az elsők, akik nem írták oda a cím alá még azt sem, hogy független. Ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyos állásfoglalások kényszerét megkerülnénk, de érveinket – szerzőink érveit – inkább az aktualitásokhoz nem kötődő, társadalomelemző esszéinkben adjuk közre.
– Ki a lap gazdája?
– A szerkesztőség. Alapítottunk egy egyesületet, így lettünk mi magunk a tulajdonosok. Rendes egyesület vágyunk, van pénztárosunk is, elvileg neki kellene beszedni az évi tízforintos tagdíjakat.
– Mekkora költségvetéssel dolgoztok? Mert gondolom, ez a tíz forint még a New York-ban elfogyasztandó ásványvízre se lenne elég…
– Hozzávetőlegesen évi négymillióval. Szerencsére egyik szerkesztő sem a 2000-nél van állásban, egy jelképes, 6000 forintos szerkesztői díjat kapnak. A szerzőket azért igyekszünk tisztességesen megfizetni.
– Egyik legutóbbi számotokban Károly herceget láttuk a szerzők közt. Neki is fizettetek?
– Persze. A titkára írt egy levelet, hogy a honoráriumot utaljuk át az Eminescu Alapítvány számlájára. Be is fizettünk 5000 forintot, ennél kevesebb járt volna, de hát az ember ne garasoskodjék Nagy-Britannia jövendő uralkodójával. Így aztán áldoztunk a román kultúra felvirágoztatására is.
– Önfenntartók vagytok?
– Az első hat-nyolc hónapot sikerült nullszaldóval zárnunk, de aztán tavaly ősszel jött a nagy nyomdai áremelés, papíráremelés, azóta ráfizetésesek vagyunk.
– És a hiányt a HVG „nyeli le”? Egyáltalán milyen jogi kapcsolatban vagytok velük?
– A 2000 megalapításakor kötöttünk egy hosszú távú együttműködési megállapodást, e szerint a HVG Rt. a lap kiadója. A megegyezés értelmében nekünk egy meghatározott idő alatt kell nullszaldóra hoznunk a lapot, és remélem, erre képesek is leszünk. Nagyon nagy segítséget jelent, hogy rendelkezésünkre áll a HVG fényszedő üzeme, enélkül nem tudnánk megoldani, hogy mindössze 10-13 nap legyen a lapzárta és a megjelenés közti átfutási idő. És ne feledjük, hogy a HVG minden hónapban 170 ezer példányos ingyenreklámhoz juttat bennünket. A HVG-nek köszönhetjük olvasótáborunk egy részét is: a műszaki értelmiségieket mindenképpen. De talán legfontosabbak számunkra gimnazista és egyetemista olvasóink.
– Hogy alakult a példányszámotok?
– 15 ezerrel indultunk, és most 12 ezer néhány száznál tartunk. HVG-s főnökeink úgy vélik, hogy ha lejjebb mennénk a példányszámmal, akkor is ugyanennyi remittenda maradna a posta terjesztési rendszerének köszönhetően. Tízezer példány alá eleve nem érdemes menni, a nyomdaköltségek miatt.
– A posta monopóliumával szemben tudtok valamit tenni?
– Elég nehezen, elvégre az emberek mégiscsak az újságosnál vesznek újságot, s bár megszerveztük néhány könyvesboltban, egyetemen, a Katalizátor Iroda könyvterjesztő standjain is a 2000 árusítását, de nincs megoldva ez a kérdés.
– És mit csináltok a megmaradt példányokkal. Bezúzatjátok?
– Nem. Az Európa Alapítvány kezdeményezésére létrejött a Phoenix Alapítvány, amelyhez csatlakozott néhány magyarságkutatással foglalkozó intézmény, könyvtár is. Megállapodásaink értelmében a Gorkij Könyvtár egyik munkatársa átveszi a megmaradt példányokat a HVG-től, a BUKSZ-tól, a Századvégtől, és ajándékként kijuttatjuk a környező országok magyarlakta területeire. Havonta akár többezres nagyságrendben is tudnánk könyveket, folyóiratokat továbbítani. Van egy másik hasonló jellegű akciója is az Európa Alapítványnak: különböző lapok fölajánlanak egy bizonyos terjedelmű hirdetési felületet, ezt mi kiközvetítjük a hátrányos helyzetben lévő kulturális folyóiratoknak, amelyek egyébként nemigen tudnák megfizetni az ilyen típusú publicitást. Így jut hirdetési lehetőséghez, például az Esély, a Nappali Ház, a Múlt és Jövő stb.
– „2000-estek” címmel irodalmi szalont tartotok fenn a Műcsarnok kamaratermében. Ez hoz valamit a konyhára?
– Nem, tiszta ráfizetés, pedig többen is támogatják, a HVG, a Park Kiadó, a Dovin Művészeti Kft.
– És a most elindított 2000-könyvek?
– Nem hiszem, hogy meggazdagodnánk belőlük, bár az első köteten, Puntaric karikatúraalbumán – melyet a HVG Rt., az Európa Alapítvány és 126 magánszemély pénzéből adtunk ki – nyertünk hatezer forintot. A második kötet talán őszre jön ki, érdekesnek ígérkező album lesz Pilinszky János saját fotóiból. Harmadik kötetként Horváth Iván verselméleti munkáját jelentetjük meg, Bojtár Endre pedig egy Kelet-Európai Kiskönyvtár sorozatot tervez. 1991 elején a Holnap Kiadóval közösen adjuk ki Joyce Finnegans Wake-jének részleteit.
– Téged hallgatva már-már megalapozatlannak tűnik az alkotó értelmiség örök siráma, hogy a vállalkozói tőke távol tartja magát a kultúra világától. Csak szervezés kérdése lenne az egész?
– Nem egészen. Magyarországon egyelőre még nem sok olyan vállalkozó akad, aki úgy vélné, hogy neki rangot jelent a kultúra támogatása. Pedig a General Motors vagy a Ford sem azért áldoz a kultúrára, mert csupa széplélek irányítja, hanem mert megéri nekik. Az igazi „nagytőkét” egyébként még csak ezután próbálom megnyerni: reményeim szerint az Európa Alapítványt fogják megbízni egy több száz milliós nagyságrendű vállalkozás megszervezésével.
– A külső szemlélő számára úgy látszik, hogy ehhez legalábbis boszorkányos ügyességre van szükség… Megérjük, hogy 2000-re konszern lesz a 2000-ből?
– Hát persze, kettő is! Lehet, hogy még a Beszélőt is megvesszük. Az ezredforduló közeledtével az idő úgyis nekünk dolgozik: tíz év múlva akaratlanul is mindenki minket fog reklámozni.
- Kultúra [7]