„Taknyos” docensek lázadása címmel közöl a Beszélő ’90. VII. 7-i, 26. számában riportot Gyekiczki András. Ezzel kapcsolatosan – a cikkben foglaltakkal alapvetőn egyetértve – megjegyzést érdemel egy mondat, mely így hangzik: „A professzori, tanszékvezetői kar néma.” Nem volt néma!
A rendszerváltást jogilag lehetővé tévő eljárást az összdolgozói értekezleten ugyanis a professzori, tanszékvezetői kar doyenjének felszólalása vezette be, aki emlékeztetett arra, hogy voltak, akik európaiak maradtak akkor is, amikor ezért nem taps/elismerés járt. Bejelentette továbbá, hogy lemond az egyetemitanács-tagságáról abban bízván, hogy ezt mások is követik. Azt is elmondta nyilvánosan, hogy e lépést szomorú szívvel tette, hiszen az elmúlt 43 éves tevékenysége során az (egy évvel korábban tartott) egyetemi tanácsi szavazás volt az egyetlen, igazán demokratikus választás az Állatorvostudományi Egyetemen, amelyen – bár a jelölés sorrendje alapján eleve kibukásra ítélte az akkori vezetőség – a mintegy 300 (titkosan) szavazó munkavállaló nevezettet a harmadik helyre hozta be.
E felszólalást követően sorban álltak fel a „régi egyetemi tanács” jelen lévő tagjai, akik spontán csatlakozásukat fejezték ki az egyetemitanács-tagságról való lemondási javaslathoz. Ennek eredményeként szűnt meg – ott, helyben – az az egyetemi tanács megbízatása, amely legitimálta a korábbi rektor és a helyetteseinek a kinevezését.
E feledékenység, amely semmiképpen sem kisebbíti a TDDSZ-aktívák tevékenységét, mindössze azt a féltucatnyi professzort, tanszékvezetőt, docenst hozta méltánytalan megvilágításba, akik a „náthás” docensek nélkül – már korábban is – képviselték a megújulás szükségességét akkor, amikor ez nem jelentett a számukra jó pontot. Kár, hogy erről most már divatos megfeledkezni.
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [7]