Nyomtatóbarát változat

Bibó és az 1989–90. évi változás értelme

Míg folyt a gigászi küzdelem a régi rend legyűréséért, nap nem múlt el anélkül, hogy Bibó István nevét, gondolatait ne idézték volna az Ellenzéki Kerekasztal legkülönbözőbb „szegletei” felől. Ha az EKA-nak lett volna lobogója, Bibó képe bizonyára rajta lett volna.

Az utóbbi hónapokban fülsiketítő a csend Bibó körül. Az egykori ellenzék némely – manapság a roppant kormányzati terheket felelősséggel viselő szervezetek – politikusai újabban nem lelnek nála olyan gondolatra, melyet beszédeikben idézni helyénvalónak találnának. Az alábbi idézet talán megmagyarázza, miért vesztette el Bibó az aktualitását.

„…az 1945. évi fordulat többet jelent, mint hatalmasoknak börtönbe jutását és börtönviselteknek a hatalomra jutását, többet, mint bármi más politikai fordulat, mely a közelmúltban megrázkódtatta vagy akár a közeljövőben megrázkódtathatja a magyar társadalmat. (…) Ez az a pillanat, amelytől kezdve újból megnyílt a lehetőség, hogy Magyarország bekapcsolódjék abba a nagy folyamatba, amit a nyugati társadalmi fejlődésnek neveztünk. (…) Nem elég tudni, hogy 1945 bizonyos eredményeit nem lehet visszacsinálni, mert ennél többre van szükség: arra, hogy a megmozdult társadalmi erőviszonyok továbbmozduljanak, és ne rekedjenek meg újból egy némileg átrendeződött, de nem kevésbé merev társadalmi lépcsőrendszerben. A változás lendületének az a megakadása, melyet most látunk, félelmetesen mutatja a négyszáz éves megszakított mozdulatlansághoz szokott társadalmi erők bátortalanságát és bizonytalanságát. Bizonyos mértékig folyik régi társadalmi tényezők restaurálása is, azonban ez nem volna jelentős dolog, ha nem kísérné két, komolyan riasztó kísérőjelenség. Az egyik az, hogy a társadalomnak valamennyire is biztosított vagy biztosítást kereső rétegeiből nagy tömegekben támad fel a régi, hierarchikusan, rang szerint rendezett világnak a visszakívánása, vagyis közel kerülünk ahhoz, hogy újból helyreálljon a kis kiváltságosoknak a nagy kiváltságosokkal való négyszáz éves érdekkapcsolata egy merev társadalmi rangsor jegyében s az egyetemes és teljes szabadság rovására. A másik riasztó jelenség pedig az, hogy olyan csoportok, melyek az 1945. évi változás haszonélvezői, s kellene, hogy továbbvivői is legyenek, számos területen, s nemcsak a demokrácia jobbszárnyán, hanem a baloldalán is, hajlandónak mutatkoznak közreműködni egy ilyen új társadalmi megmerevedés kiépítésében. Mindez összekapcsolódik az emberi és a szerzett jogok védelmével, a rend, jog, biztonság ideáljaival. Az ember szabadságának az ideálja valóban követeli tőlünk, hogy szembeforduljunk minden, az embert merő eszköznek néző erőszakos célszerűséggel, akár a hatalmi politika, akár a tőke, akár a technika, akár a társadalmi reform nevében jelentkezik is. De a teljes emberi szabadságnak ugyanez az ideálja követeli tőlünk annak a felismerését, hogy a magyar társadalom adott rossz beidegződései mellett a társadalmi változások terén való megállás halálos veszedelem. Az 1945. évi fordulat eredményei nemcsak azt érdemlik meg, hogy felszabadulásként ünnepeljük őket, hanem megkövetelik azt is, hogy meg is védjük és tovább is építsük őket. Semmi sem könnyebb, mint egy szigorú társadalmi rangsorhoz szoktatott társadalomban valamilyen rangsor nevében rendet, jogot és biztonságot teremteni: ez azonban a mozdulatlanság rendje, joga és biztonsága, nem a szabadságé. Megtalálni a szabadság rendjét, jogait és biztonságát, a szabadságét, mely nem alázatos és nem tekintély tisztelő, hanem zajos, mozgalmas és követelő, ez a demokrácia továbbépítésének az igazi munkája.” (A magyar társadalomfejlődés és az 1945. évi változás értelme)

Kozák Márton

Értéktelen népek?

A Szabadság – az MSZMP hetilapja – interjút készített Fekete Gyulával, a Magyar Néppárt elnökével. A beszélgetésből idézünk.

Szabadság: Pártjának budapesti választmányi üléséről olvasva az a benyomásunk, hogy vannak, akik átveszik a kisgazdáktól a „bolsevik” és egyéb címkéket. Harcot jelent-e ez Ön szerint a megújuló MSZMP ellen?

Fekete Gyula: Ha hiszi, ha nem, nekem a bolsevik módszerekről szólva újabban mindig az SZDSZ jut eszembe. Ilyen cselekedetet, mint a tavalyi népszavazási kampányuk, a világon sehol, egyetlen párt sem mert volna megkockáztatni. Kérdésük alatt, miszerint „ahhoz hülye vagy, hogy Te válaszd meg a köztársasági elnököt”, a nép mélységes megvetése húzódik. Azóta is meggyőződtünk, hogy elveik és gyakorlatuk között szakadék van. Nem válogatnak az eszközeikben. A csúsztatás, fúrás, keresztbetétel szinte mindennapos módszerük. Ami az MSZMP-t illeti, nekem korábban, a pártállam idején, íróként szinte mindegyik MSZMP-vezetővel volt kapcsolatom. Bereczcel, Grósszal sok mindenben nem értettem egyet. Tudom, hibákat is elkövettek, de ez nem lehet ok arra, hogy az MSZMP-vel, amelynek ők tagjai maradtak, elveink feladása nélkül ne lehessen kapcsolatokat keresni és találni.

Természetesen az a szocializmus, amit itt annak neveztek, soha nem tér vissza. Az agyrém volt. De Európa feladata, az Európa Ház, amihez mi mostanában dörgölőzünk, ugyancsak düledezik. A mostani európai civilizációnak 30-40 évnél nincs több ideje. Rátértek az élet szűkített újratermelésére, s ezért a földjükre beáramló népesség – törökök, arabok, négerek – fognak új társadalmat létrehozni, mert az ő igényüknek, életfelfogásuknak a mai kapitalizmusra nincs affinitása. Ahol olyan magas fokú a kényelem, hogy az értéktelen népeknek „engedik át” a munkát, ahol a több gyermek vállalása teherré válik, ott pusztulni kezd az eredeti társadalom, s át kell adni a helyét valami másnak. Az pedig nem a kapitalizmus lesz.

• Hátsó oldal