Skip to main content

Feledékeny docensek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Csendes hozzászólás)
(Gyekiczki András: „Taknyos” docensek lázadása, 26. szám)


„Taknyos” docensek lázadása címmel közöl a Beszélő ’90. VII. 7-i, 26. számában riportot Gyekiczki András. Ezzel kapcsolatosan – a cikkben foglaltakkal alapvetőn egyetértve – megjegyzést érdemel egy mondat, mely így hangzik: „A professzori, tanszékvezetői kar néma.” Nem volt néma!

A rendszerváltást jogilag lehetővé tévő eljárást az összdolgozói értekezleten ugyanis a professzori, tanszékvezetői kar doyenjének felszólalása vezette be, aki emlékeztetett arra, hogy voltak, akik európaiak maradtak akkor is, amikor ezért nem taps/elismerés járt. Bejelentette továbbá, hogy lemond az egyetemitanács-tagságáról abban bízván, hogy ezt mások is követik. Azt is elmondta nyilvánosan, hogy e lépést szomorú szívvel tette, hiszen az elmúlt 43 éves tevékenysége során az (egy évvel korábban tartott) egyetemi tanácsi szavazás volt az egyetlen, igazán demokratikus választás az Állatorvostudományi Egyetemen, amelyen – bár a jelölés sorrendje alapján eleve kibukásra ítélte az akkori vezetőség – a mintegy 300 (titkosan) szavazó munkavállaló nevezettet a harmadik helyre hozta be.

E felszólalást követően sorban álltak fel a „régi egyetemi tanács” jelen lévő tagjai, akik spontán csatlakozásukat fejezték ki az egyetemitanács-tagságról való lemondási javaslathoz. Ennek eredményeként szűnt meg – ott, helyben – az az egyetemi tanács megbízatása, amely legitimálta a korábbi rektor és a helyetteseinek a kinevezését.

E feledékenység, amely semmiképpen sem kisebbíti a TDDSZ-aktívák tevékenységét, mindössze azt a féltucatnyi professzort, tanszékvezetőt, docenst hozta méltánytalan megvilágításba, akik a „náthás” docensek nélkül – már korábban is – képviselték a megújulás szükségességét akkor, amikor ez nem jelentett a számukra jó pontot. Kár, hogy erről most már divatos megfeledkezni.








Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon