A Belweder-palota elégedett lehet – gondolhatnánk: a szejm, miután sikertelenül próbálta elhárítani az első elnöki vétót, elfogadta a köztársasági elnöknek a választójogi törvényre vonatkozó módosító indítványait. Sőt mi több, már azt is beharangozták, hogy elnöki rendelet született a választójogi törvény ama pontjainak módosításáról, amelyekkel továbbra is elégedetlenek a Belwederben. Az elnöknek tehát sikerült „megúsznia” – ahogyan ő maga mondta –, bár a szejm elutasította a második vétóját. Formális szempontból tehát e játékban a mérleg nyelve határozottan a Belweder-tábor felé billent, melyet Walesa és híve, egyebek közt a Zdislaw Najder vezette Állampolgári Bizottság, valamint a Centrum Megegyezés mozgalom ural.
Csakhogy a vita lényege nem a választójogi törvény tartalma volt. Az elnök tulajdonképpen a szejm autoritását kérdőjelezte meg. Munkatársai kijelentéseiben a választóvonal a demokratikusan választott elnök és szenátus, valamint a szejm között húzódik, amelyben a Centrum Megegyezés állítása szerint a „posztkommunista és posztszolidaritási baloldal” van többségben. A Belweder és a Centrum a jelen helyzetre a két évvel ezelőtti politikai sémát próbálja ráhúzni, ennek alapján Walesa hívei volnának az akkor egyesített Szolidaritás folytatói, ellenfelei pedig a kommunista tábor örökösei.
„Michnik és Geremek lepaktált a régi koalícióval” – jelentette ki az elnök az egyik nagygyűlésen, s a tömegek nagy tapssal fogadták ezeket az újfajta politikai elrendeződés szülte fenyegetéseket, amelyek a szejm feloszlatását és a demokrácia korlátozását helyezték kilátásba.
Első szempillantásra e téren is a Belweder-tábor javára billen a mérleg nyelve. Valószínű ugyanis, hogy az alkotmány hatályon kívül helyezését célzó fenyegetés miatt az elnököt alkotmánybíróság elé kellene állítani. Az, hogy a szejm ezt nem indítványozta, beszédesen bizonyítja az elnök és tábora politikai erejét és a közvéleményre gyakorolt hatását.
De a Belweder-tábor – nagyon helyesen – nem örült túl korán a győzelemnek. A választójogi törvény körüli konfliktus, annak ellenére, hogy a lengyel demokrácia alapvető kérdéseit érinti, csak előjáték a közeledő választásokhoz. Előidézőinek valószínűleg az volt a szándéka, hogy felidézze a lengyel politikai színtér korábbi képét, és ezt igyekezzenek olyannyira bevésni a választók emlékezetébe, hogy amikor majd azok októberben az urnák elé járulnak, azt érezzék: vagy a Belweder-táborra szavaznak, vagy a posztkommunistákra. Ez a hamis alternatívára építő hadművelet szavatolhatná a Belweder–Centrum-tábor győzelmét, amely ellenkező esetben – a közvélemény-kutatási adatok alapján ítélve – egyáltalán nem vehető biztosra.
Ma még túl korai volna megítélni e manőver kimenetelét, de már most is megjósolható, hogy nem volt eredményes, sőt akár a kezdeményezői ellen is fordulhat.
Amikor Walesa a szejmet támadja, amikor az alkotmány hatályon kívül helyezésével fenyegetőzik, és kíméletlen támadásokat intéz egykori vezető tanácsadói – mai bírálói – ellen, amikor a tömegek érzelmeivel játszik, azokat a félelmeket igazolja, amelyek tavalyi jelölésekor támadtak. Elnöksége első hónapjai alatt ezek a félelmek oszlani látszottak, aminek következtében igencsak megcsappant a Mazowiecki vezette Demokratikus Unió politikai bázisa. Jelenleg azonban úgy tűnik, reneszánszát éli ez a képződmény. A közvélemény-kutatás eredményein kívül erre utal az is, hogy a Belweder és a Centrum lépéseit bírálók az Unió retorikájával élnek. Walesának sikerült a lehetetlen: a parlamenti választások előtt sikerült feltámasztania Tadeusz Mazowiecki választói táborát. A belső konfliktusokkal küzdő Unió, amely nem tud közös vonalat kialakítani, önerejéből erre nem lett volna képes.
Az Állampolgári Bizottság körül tömörülő Belweder-koalíció Lengyelország jelenlegi állapotának ostorozását teszi meg legfőbb választási jelszavának. Csakhogy Walesáék elfelejtik, hogy már nem ellenzékben vannak – hanem éppenséggel övék a hatalom. Ám előfordulhat, hogy Walesa elnöksége nem lesz hosszabb, mint volt Mazowiecki miniszterelnöksége. Ha valóban igaz, hogy „Lengyelországban úgy terjed a korrupció, mint még soha” – akkor a fönti, kíméletlen kritikát tartalmazó választási jelszó nem a parlamenti ellenzéknek szól, hanem éppenséggel Walesa elnöknek és az őt támogató erőknek. Ha mindehhez hozzávesszük az elnök teljesítetlen választási ígéreteit, akkor várható, hogy a Belweder-palota tábora nemcsak Mazowiecki választói táborát rendezi át, de Walesát is megfosztja választóinak egy részétől. Mindennek a Demokratikus Unió lesz a fő – bár nem egyedüli – haszonélvezője.
Azt hiszem, nem kétséges, mire vezet az effajta erőmegoszlás. Ha az elnök igazodik is az alkotmányhoz, bizonyára nem nyeri vissza időre azoknak az erőknek a megtépázott bizalmát, akik a Belwederre voksoltak. Egy ilyen fordulat viszont azt eredményezné, hogy elhúzódnak Walesától azok a választók, akik a szejm szétverésének és Lengyelország „kigyomlálásának” gondolatát támogatták. Ha a Belweder-palota tábora mégis őket akarná bázisának tekinteni, akkor csak egyetlen olyan választói csoport van, melynek megnyeréséért meg kellene küzdenie. Ez pedig Tyminski tábora.
De ez a küzdelem sokba fog kerülni. Hogy megnyerje e csoport bizalmát, a Belweder táborának legalább részben át kellene vennie azokat a jelszavakat, amelyekkel a „Szent kutyák” szerzője menetelt tavalyi váratlan győzelme után. Ezzel azonban azt igazolnák, hogy a Demokratikus Unió a Szolidaritás-tradíció törvényes örököse és a lengyel demokrácia fő védelmezője. Mazowiecki pártja ezt egymaga nem volna képes vállalni. Sok jel mutat tehát arra, hogy az őszi választásokon nem a kommunizmushoz való viszony, hanem a demokráciához való viszony lesz a legfőbb megkülönböztető tényező.
Nehéz mindezek alapján megjósolni a választási eredményeket. Walesa szavazótábora kétszer akkora, mint Mazowieckié, Tyminski szavazótábora szintén meghaladta a volt miniszterelnökét. A demokrata érzelmű választótáborért folytatott küzdelemben azonban a Demokratikus Uniónak nem sok ellenfele van. Sőt, elképzelhető lenne a parlamenti együttműködés az Unió, a Bielecki vezette Liberális Demokrata Kongresszus és Bujak Demokratikus Társadalmi Mozgalma, illetve a Szolidaritás bal szárnya közt. De ha az Unió az első vagy a második parlamenti párttá válik, azt jórészt a Belweder-palotának köszönheti.
Kapcsolódó cikkek
- Külföld [7]