Előrebocsátom, nem tudom megválaszolni azt a kérdést, hogy milyen mértékben élnek vissza Magyarországon a munkanélküli-segély nyújtotta előnyökkel. (Határozott válaszért az olvasó indulatos kormányférfiakhoz fordulhat.) Csupán arra tennék kísérletet, hogy jelezzem: feltehetően nagyon jelentős mértékű a segélyrendszer által kiváltott munkanélküliség. Mielőtt azonban az ilyen gyanúra okot adó adatokat bemutatnám, feltétlenül szükségesnek érzem, hogy kitérjünk egy elvi jelentőségű problémára, nevezetesen arra, hogy milyen nemkívánatos hatásai lehetnek a munkanélküli-segély bevezetésének. A „visszaélők” három típusának felbukkanására számíthatunk.
A csalók. A segélyt húzók egy része titkon dolgozik, és a segélyt mint kiegészítő jövedelmet élvezi. Ez színtiszta visszaélés, amelynek leleplezése a munkaügyi apparátus egyik fő feladata lenne. A szigor kívánatos mértékét illetően persze lehetnek viták. A nagyon szigorú ellenőrzés költségei meghaladhatják azt a kárt, amelyet a csalás közvetlenül és közvetve (a normák rombolásával) okoz. Másfelől az együgyű vaskövetkezetesség maga is pusztító hatású. A visszaélések elleni küzdelem hevében tökéletes tétlenségre kényszerített kis osztrák városka, Marienthal rémregénye még hatvan év távolából is mellbevágóan figyelmeztet a vaskalaposság veszélyeire. (Milyen kár, hogy Marie Jahoda, Paul Lazarsfeld és Hans Zeisel remekműve, a „Die Arbeitslosen von Marienthal” máig sem jelent meg magyarul!)
Az önkéntes munkanélküliek. A szó szoros értelmében vett csalók tábora minden tapasztalat szerint eltörpül a „lusta” munkanélküliek serege mellett. Az ő személyes jövedelmüket valóban csak a segély biztosítja, vétkük abban állna, hogy nem keresnek állást. Ők a legtöbb országban elvileg nem kaphatnának segélyt, gyakorlatilag viszont többnyire mégiscsak hozzájutnak: az álláskeresési kötelezettségre vonatkozó előírásokat lehetetlen maradéktalanul vagy akár csak jó hatásfokkal érvényesíteni.
A különféle támogatások bevezetésével a közösség – akarja, nem akarja – megteremti a munka nélküli jövedelemszerzés alternatíváját, legalábbis bizonyos feltételek megléte esetén és korlátozott időtartamra. Ez óhatatlanul csökkenti a munkavégzéstől remélhető relatív hasznot, és növeli az önkéntes munkanélküliséget. Az „önkéntes” jelző itt a döntéshozó személyét jelöli, és távolról sem utal valamiféle megelégedett állapotra: a választás ebben az esetben a kisebbik rossz (a segélyezett munkanélküliség) és a nagyobbik rossz (az alacsony bér vagy más ok miatt még az állástalanságnál is kevésbé kifizetődő munkavállalás) között történik.
A munkaerőpiacra be- vagy visszalépők. A segély/bér arány emelésének egyik jellegzetes következménye, hogy növeli a munkaerőpiac vonzerejét a munkaerőpiacon kívüli megélhetési stratégiákhoz (inaktivitás, otthoni munka, vállalkozás, alkalmi munka) képest. Még a segély/bér arány viszonylag kismértékű változása is kimutathatóan ösztönzi a munkaerőpiacra való belépést, és – ha a foglalkoztatottság nem tud nőni – súlyosbítja a munkanélküliséget. Közgazdasági értelemben a piacra belépők munkanélküliségét is tisztán a segélyezésnek „köszönhetjük”, akár keresnek munkát, akár nem.
A különféle segélyrendszerek ellenösztönző hatása igen nagymérvű lehet. Amerikai becslések szerint (Danzinger, Haveman és Plotnick) a hetvenes évek végén a jövedelmi transzferekre kiadott minden dollárból 23 centet éppen a transzferek miatt lecsökkent foglalkoztatás miatt kellett kifizetni. A rendszerben benne rejlő pénzpocséklást két ok miatt lehet és érdemes vállalni. Egyfelől: a jövedelemtranszferek csökkentik a szegénységet, a fent idézett becslés szerint például 75 százalékkal. A nagyságrendek jól mutatják, hogy jelentékeny (rawlesi értelemben vett) jólétnövekedés történt, jelentékeny pazarlás árán. Másfelől: a munkanélküli-segély hiánya erősen lefékezheti a gazdasági szerkezet átalakulását, ami az átlagos polgár jólétét hosszabb távon is csökkentené. A részben elpazarlásra befizetett adóforintok tehát még az állásban lévő adózónak is megtérülhetnek.
Az (induló) segély/bér arány Magyarországon nulláról hetven százalékra nőtt, Nyugaton példátlan mértékben átrendezve a munkavállalás, munkanélküliség és inaktivitás relatív jövedelmezőségét. Mi sem természetesebb, mint hogy egy ilyen gyökeres változás nem marad hatás nélkül: e hatás jelenlétét próbáljuk bemutatni sorozatunk következő részében.
Hivatkozott cikkek
- gazdaság [7]