Ez lett volna a cím. Nézzék el nekem, hogy lezárásképp a múlt helyett mégis inkább a jövőbe tekintek.
Amikor, majd három hónappal ezelőtt, belevágtam e sorozat megírásába, kánikulai csend ült a magyar közéleten, reményt keltő nyugalom, amelyben természetesnek és helyénvalónak tűnt a munkanélküliségről szólni. Végtére is a magyar nép a közvélemény-kutatások szerint ezt tartja a legnagyobb társadalmi bajnak.
Amerikai szakértők és magyar miniszterek előszeretettel tanácsolják a munkanélkülieknek, hogy válság sújtotta vidékükről költözzenek az ország szerencsésebb részeibe. Inkább ennek ellenére, mint ezért, ilyesfajta átáramlás valóban megfigyelhető, sőt a vándorlás egyértelműen a magas munkanélküliségtől (s még mi minden mástól) sújtott régiók felől a legmagasabb foglalkoztatást nyújtó területek felé irányul.
A migráció tehát Magyarországon csökkenti a munkanélküliséget.
Nem az „elkerülhetetlen szerkezeti átalakulás beindulása” és a munkanélküliek szenvedései – mint jó és rossz – szembeállítása a célunk. Az aktív foglalkoztatáspolitika (jó) hiányát sem fogjuk a tehetetlen kormány (rossz) szemére vetni. A munkanélküliséget, meggyőződésem, helytelen lenne a kormány népellenes bűnei közé sorolni.
(Talán mégis helyesbítek. Nem tudom, megfigyelték-e: míg a liberálbolsevista-judeoplutokrata maffia bűnöket követ el a nép ellen, addig a kormánykoalíció vétkeket a nép iránt. Tanulmányhoz illő hivatkozással: v. ö. Csurka [1992], 16.
A foglalkoztatáspolitika – csak részben jogosan – „aktívnak” nevezett „eszközeit” (átképzés, közmunkák, munkaidőcsökkentés, korai nyugdíjazás, bérszubvenciók) az általános adóbevételekből képzett Foglalkoztatáspolitikai Alap (FA) finanszírozza.
Mint elmúlt heti írásunkban utaltunk rá, az (induló) segély/bér arány Magyarországon nulláról hetven százalékra nőtt, gyökeresen átrendezve a munkavállalás, munkanélküliség és inaktivitás relatív jövedelmezőségét. A segély emelésének egyik jellegzetes következménye, hogy növeli a munkaerőpiac vonzerejét a munkaerőpiacon kívüli megélhetési stratégiákhoz (alkalmi munka, inaktivitás, otthoni munka, vállalkozás) képest. Ezért azt várjuk, hogy a regisztrált állástalanok nem kis része a munkaerőpiacon kívülről rekrutálódik.
A munkanélküli-segélyeket – mint ismeretes – a Szolidaritási Alapot tápláló munkáltatói és munkavállalói befizetések fedezik, illetve fedeznék. Az alap azonban krónikusan deficites, s a hiányt más megoldás híján (alapvetően) a költségvetésnek kell állnia, noha elvileg természetesen szóba kerülhetne a járulékok emelése is.
A járulékok mértékét – véleményem szerint súlyos műhiba folytán – a Foglalkoztatási Törvény szabályozza.
Előrebocsátom, nem tudom megválaszolni azt a kérdést, hogy milyen mértékben élnek vissza Magyarországon a munkanélküli-segély nyújtotta előnyökkel. (Határozott válaszért az olvasó indulatos kormányférfiakhoz fordulhat.) Csupán arra tennék kísérletet, hogy jelezzem: feltehetően nagyon jelentős mértékű a segélyrendszer által kiváltott munkanélküliség.
Mint az elmúlt héten láthattuk, az ország megyéi között rendkívül nagy különbségek mutatkoznak a munkanélküliség miatt kieső időben. Az emiatt bekövetkező jövedelemcsökkenés különösen nagy lehet, ha a munkanélküliség a kevéssé vagyonos, beruházásra vagy éppen „dezinvesztícióra” (megtakarításainak felélésére) kevéssé képes rétegeket és térségeket sújtja.
Az ország egyes megyéi közötti különbségeket a hivatalos kiadványok és az újságok általában a munkanélküliségi rátákban mutatkozó eltérésekkel érzékeltetik. (Jó esetben. Rossz esetben a munkanélküliek száma alapján festenek teljesen félrevezető képet.) Mint közismert, Budapest és a legsúlyosabban érintett megyék között e tekintetben három-négyszeres, az átlagos és a legrosszabb helyzetűek között mintegy másfélszeres a különbség.
A segélyrendszerből kilépők közül állásba lépők aránya 1991-ben (százalék)
|
|
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 50 hét
10 év 23 hét
10 év 27 hét
10 év 27 hét
10 év 29 hét
10 év 29 hét
10 év 29 hét
10 év 31 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét