Skip to main content

9/XII. A hiperaktív foglalkoztatáspolitika

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Munkanélküliség


A foglalkoztatáspolitika – csak részben jogosan – „aktívnak” nevezett „eszközeit” (átképzés, közmunkák, munkaidőcsökkentés, korai nyugdíjazás, bérszubvenciók) az általános adóbevételekből képzett Foglalkoztatáspolitikai Alap (FA) finanszírozza. Elterjedt vélekedés szerint ezek az aktív megoldások jelentik a munkanélküliség igazi ellenszerét, sőt sokszor a segélyezéssel – mint rossz megoldással – szembeállítva helyezik őket piedesztálra.

Ne bonyolódjunk most elvi vitába (melyben rámutathatnánk, mennyi a szemfényvesztés, naiv illúzió és apparátusi érdek a lelkendezés mögött), az aktív foglalkoztatási politika magyarországi esélyeit illetően éppen elégséges egy pillantást vetnünk a nagyságrendekre. A FA-ból 1991-ben egy aktív lakosra 300-400, egy munkanélkülire ennek megfelelően legfeljebb 4000-5000 forint jutott, miközben egy új munkahely megteremtésének beruházási költsége jóval felülmúlta a százezer forintot, az éves bérköltség pedig – a minimálbér szintjén is – a százötvenezret. Egy új munkahely beindításának költségeit tehát a FA jó esetben egy százalékkal tudta volna (tudná) mérsékelni, ami a 30-35 százalékos nominális kamatok és hasonló nagyságrendű adóráták, a bizonytalan hozamok világában szinte észrevehetetlen mérték.

Ennek megfelelően hibásnak bizonyult a FA megyék közötti elosztásában követett gyakorlat is. Ha a FA-kiadások képesek tömegesen megelőzni a munkanélküliség kialakulását, akkor jogosult az elosztást a potenciális munkanélküliség (vagy jobb híján a megyék mérete) szerint elosztani. Ha elenyésző mértéküknél fogva erre eleve nem is lehetnek képesek, akkor ugyanennek az elvnek az érvényesítése csupán annyit eredményez, hogy a legsúlyosabban érintett területek nem feltétlenül jutnak több támogatáshoz. Alighanem ez a helyzet a hazai gyakorlatban: megyei adatok alapján készült becslés szerint 1991-ben négyszer nagyobb munkanélküliség esetén a FA-támogatások csupán kétszer nagyobbak voltak, vagy fordítva, kétszer nagyobb FA-kiadások sem tudták megakadályozni a munkanélküliség négyszer magasabb szintjének kialakulását.

Ennek oka végül is az volt, hogy a FA elosztásában a prevenció szándékával (és többek között ezen írás szerzőjének munkaerő-piaci bizottságbeli egyetértő szavazatával) viszonylag nagy súllyal szerepelt a lélekszám. (Így alakulhatott ki az az abszurd helyzet, hogy az egy munkanélkülire eső támogatás Budapesten volt a legmagasabb.) A FA preventív hatására vonatkozó elképzelésünk hibás volt: végül is a sokak által felelőtlenül mentőövnek kinevezett szalmaszálat sem azoknak nyújtottuk, akik a mélyvízben bajba jutottak.

(Következik: Meneküljön, ki merre lát?)










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon