Amint ismeretes, a pénzügyminiszter tavasszal, a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásairól hazatérve, amellett tett hitet, hogy a közalkalmazottaknál szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat, s e tételét építette be a július elején benyújtott ’94-es költségvetési tervezetébe is (Beszélő, május 22. és július 10.). E szerint az eltökélt terv szerint egy évvel elhalasztanák a közalkalmazotti törvényben ’94. január 1-jére ígért bértarifák alkalmazását; illetve azoknak az önkormányzatoknak, akik saját intézményeik körében jövőre önként végrehajtják a törvényt, a költségeket később (és nem a ’94-es büdzsé terhére) téríti meg az állam.
Az elmaradás havi 8011 forint
A közalkalmazotti törvény 6 képzettségtől függő fizetési osztályba (A–F osztály), az egyes osztályokon belül pedig a ledolgozott évek számától függően 14 fizetési fokozatba sorolja a közalkalmazottakat (Beszélő, 1992. május 9.). A jövő év elejére ígért tarifarendszer a legkevésbé képzett, legifjabb közalkalmazottak A/1-es kategóriájához igazodik – itt 8000 forint jár a törvény szerint –, ehhez képest szorzószámokkal kell (illetve kellene ’94. január 1-jétől) megállapítani a magasabb kategóriák úgynevezett illetményminimumait. A kezdő diplomás közalkalmazottak (az E/1-esek) szorzószáma 3 – így egy ifjú tanerőnek bruttó 24 000 Ft alapfizetést ígér a törvény –, a legrégibb, legmagasabban kvalifikált F/13-as kollegák munkáját 5,5-es szorzószámmal – azaz havi bruttó 44 000 Ft-os alapfizetéssel – honorálnák. Az alapfizetéseket vezetői és idegennyelvpótlékok, valamint a 13. havi fizetés egészítenék ki.
Talán írnunk sem kellene: a törvényi tarifarendszerhez képest óriási az elmaradás. A Munkaügyi Minisztérium márciusi adatokat földolgozó fölmérése szerint a közül a 610 ezer közalkalmazott közül, akiket teljes munkaidőben alkalmaznak, 77 százaléknak (470 ezer főnek) a fizetése nem éri el a jövő év elejétől járó minimumot; az oktatásban alkalmazottak 87, az egészségügyiek 73, a közigazgatásban dolgozók 74 százaléka kap kevesebbet, mint amennyi a bértarifák szerint jár. Az elmaradott fizetésűek körében a kereseteket (kiegészítésekkel együtt) havi átlagban bruttó 8011 forinttal (az oktatásban 10 073 Ft-tal, az egészségügyben 5599 Ft-tal, a közigazgatásban 7503 Ft-tal) kellene emelni ahhoz, hogy a javadalmazás a törvényi magasságokból a valóság talajára ereszkedjék le.
A közalkalmazottak és szakszervezeteik érthetően várakozással néznek a tarifarendszer elébe, s ellenkezést váltott ki belőlük a pénzügyminiszter nadrágszíjmeghúzó irányvétele. Hogy behajtsák a kormányon a közalkalmazotti törvény ígéretét, arra kétféle megoldás kínálkozott: vagy a KIÉT-ben (a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában) verik az asztalt, vagy a sztrájktörvény lehetőségeivel élnek. Mindkét esetben csakis országos alkuról lehet szó, hiszen a közalkalmazotti törvény már életbe lépett passzusai nem engedik meg a helyi bérharcokat.
A sztrájktörvény ösvénye
Három szakszervezet (a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, vagyis két SZEF-es és egy ligabeli csapat) a sztrájktörvény ösvényét szemelte ki: május végén sztrájkbizottságba tömörültek, s erre a kormány rögvest kijelölte a maga tárgyalódelegációját. Június elején a sztrájkbizottságiak tüntetést szervezve adtak nyomatékot követeléseiknek (Beszélő, június 12.). A hármak – mutat rá Pokorni Zoltán, a PDSZ ügyvivője – nemcsak a pegagógusok és a közgyűjteményesek, hanem valamennyi közalkalmazott érdekeiért szálltak síkra, hiszen a megosztottság nem használna ügyüknek.
A sztrájkbizottsági érdekegyeztetésnek persze megvan a kockázata: adott esetben sztrájkolni is kell (ezt szeptemberre helyezték kilátásba). Azonban – érvel Pokorni Zoltán – a kormány, ha sztrájkbizottság áll vele szemben, nem térhet ki a válaszadás elől, míg a KIÉT-ben könnyűszerrel eleresztheti a kényelmetlen véleményeket a füle mellett. Tegyük hozzá, kínált egy másik előnyt is a sztrájkbizottsági forma a szakszervezetek számára: közvetlenül a kormánnyal vehették föl a tárgyalás fonalát, egyelőre távol tartva az alkutól az önkormányzatokat, amelyek a KIÉT-ben még úgy-ahogy labdába rúghatnak. Ugyanemiatt a kormánynak is kapóra jöhetett a kétoldalú érdekegyeztetés; ráadásul a sztrájkfenyegetés bizonyára jó hivatkozási alap lesz annak igazolására, hogy enged a költségvetési szigorból. Persze a harmadik fél, az önkormányzatok hoppon maradtak: ők most az újságból értesülnek a fejleményekről.
A múlt pénteki tárgyaláson a sztrájkbizottsággal szemben helyet foglaló kormánydelegáció jelentősen módosította álláspontját korábbi kemény kiindulópontjához képest. Megegyezés még nem született ugyan (a következő fordulóra augusztus 10-én kerül sor), de a jelek szerint a kormány komoly költségvetési pénzeket hajlandó áldozni a bértarifarendszerre már a ’94-es évben is. Pokorni Zoltántól megtudhattuk: a Szabó Iván vezette kormánydelegáció javasolta, hogy a 45 milliárdból, amibe a bértarifarendszer bevezetése összesen kerül, 11 milliárdot az idei közalkalmazotti béremelések jövő évi „kihatásának” tudjanak be (a most szeptemberben végrehajtandó központi bérintézkedés következtében jövőre összesen 17 milliárd többletkiadás terheli a büdzsét, de ennek csak egy része érinti a tarifarendszerhez képest elmaradott keresetűeket). E beszámítás fejében a kormány 4,5 milliárd forintot ajánl föl a jövő évi költségvetésből a központi költségvetési alkalmazottak bérrendezésére, és még kb. 15 milliárdot az önkormányzati intézményeknél dolgozók fizetésének emelésére. Együttvéve tehát 19,5 milliárdnyi „tiszta” támogatás kerül a jövő évi büdzséből a közalkalmazottak fizetésének emelésére (amihez észrevételünk szerint további 4,5 milliárd forint járul, minthogy a költégvetési előterjesztés ennyivel kevesebbet tüntet fel az említett „kihatásokból”). Az önkormányzati intézményeknél fönnmarad kb. 15 milliárdos kötelezettség; ebből 6-ot a társadalombiztosítás fedez, 9-et pedig OTP-kölcsönnel finanszíroznának.
Forradalmi hitelkonstrukció
A tb valószínűleg könnyen előteremti a rárótt részt, hiszen ez befolyik a közalkalmazotti többletbérek után fizetendő járulékból; információink szerint Nagy Sándor MSZOSZ- és egyben nyugdíjbiztosítási önkormányzati elnök már kapott is ilyen értelmű megnyugtatást a pénzügyminisztertől. Több a nehézség az OTP-kölcsön frontján. A javallott konstrukció szerint a kormány az általános tartalék terhére garanciát vállalna (hogy bértarifaügyben az önkormányzatok megússzák a fizetőképesség-vizsgálatot), a kamatokat a központi költségvetés állná, az önkormányzatoknak csak az alaptőkét kellene visszafizetniük, két év türelmi idő után.
Csakhogy – veti ellene Székely Gábor fővárosi főpolgármester-helyettes – az önkormányzatok csakis a képviselő-testület beleegyezésével vehetnek föl hitelt; erre a kormány vagy a parlament nem kényszerítheti őket. Egyébként e kölcsönök, még ha jótáll is érettük a magyar állam, Székely szerint rontják az önkormányzatok hitelképességét. Hitelből csak beruházásokat szabadna finanszírozni, és nem béremeléseket. Az államnak – érvel a főpolgármester-helyettes – oly módon kellene bevezetni a közalkalmazotti tarifarendszert, hogy ennek költségeit a normatívákba (azaz az iskolák, szociális intézményeknek stb. nyújtott támogatásokba) építi be. A normatívákat azonban még nominális értékben sem akarják növelni (azaz a tervek szerint egy tanulóra, szociális gondozottra stb. a jövő évben is csak annyi támogatás jut, mint az idén). Egyébként a közelmúltban megtartott KIÉT-ülésen – számol be Székely Gábor – fölvetette már a kormányoldal a hitelkonstrukció ötletét (az akkori verzió szerint a visszafizetésre adott türelmi idő csak egy év volt), s most ezt a sztrájkbizottságnál a megállapodás részeként kívánják elfogadtatni. Székely siet leszögezni azt is, hogy a következő KIÉT-ülésig, amely augusztus végére várható, a kormány és a szakszervezetek kétoldalú megbeszélése „még csak egyezségként sem kezelhető”.
Az önkormányzatok nemigen bírják a „fölajánlott” hitelek visszafizetését, a pénzügy viszont máris sokat engedett a nadrágszíjon. Ami érthető, hiszen a kormány – mint eddig – most is kínosan ügyel a parlamenten belüli és kívüli stabilitásra, s persze jól jönne neki egy-két jópont a soron következő választásokon is. De be kell látnunk: valamiképp küzdeni kell a köz értelmiségijei helyzetének javításáért.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [10],
- Eörsi János [11]