Paprikáskrumpli redivivus
Kulináris drámatörténeti kvíz:
– Gyermekfejből gyúrt pástétom?
– Shakespeare.
– Uborkás szendvics?
– Oscar Wilde.
– Osztriga pezsgővel?
– Feydeau.
– Na és pirog teával?
– Csehov Antal.
– Hát vodka uborkával?
– Az bizony Gorkij.
– Paprikáskrumpli?
– Gergely Mártától Sarkadi Imréig, Sándor Kálmántól Urbán Ernőig.
Magyar színpadon illetlenség volt kimondani a paprikáskrumplit az utolsó negyven évben. Most a Kamrában közigazgatásunk mérgezett paprikabotránya révén kapott helyet.
A paprikáskrumpli örök (Népszabadság, 1994. szeptember 26. 52. évf. 225. sz.) Miért üres a HM kasszája? (14. oldal: Sebők János, nyugállományú vezérőrnagy, orsz. gyűl. képviselő [MSZP] cikke), Nem jutott mérgezett paprika az élelmiszeriparba (Kuncze Gábor nyilatkozata, 1. és 21. oldal), Huszonötezer expressz, huszonhét eset (Bökönyi István rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgató-helyettesének nyilatkozata, 1. és 7. oldal). Diákos szófacsarások kapcsolatot teremtenek ólommérgezés és állammérgezés között. Szóburjánzatok fonják be az előadást. Vizualitásnál verbálisabb az este első fele. (Megemlítendő: Garas Dániel fotóművész alkalmazott felvételei és pedáns reprodukciói gesztusértékűek. Kivéve: ezen estén. Itt Vass Tamás fotóit alkalmazták.)
Halász paprikáskrumpli-érzékenysége aláhúzza fontos választását: mire nem reagál a napilapból. Ha más rendező elszánná magát versenyt futni a nyomdagépekkel: ezret egy ellen, a volt Jugoszláviát időszerűbbnek véli a paprikahamisításnál, Göncz elnök kínai útja előbbre való lett volna egy emigráns kínai elamerikaiasodásánál. Ha volna a Népszabadságban sakkrovat: Halász előbb csinálna etűdöt belőle, semmint dramatizálná az önkormányzati választások előcsatározásait.
Halász és színháza politikai alkatú. Jóllehet egy politikai napilap híranyagával gyújtja be képzeletét, mégsem azt tekinti politikai eseménynek, amit a politikusok annak tartanak. A civil társadalom politikumát faggatja. Hogy élnek Pannóniában? Mi van a fejükben? Mi a zsebükben? Mi a szívükben? Mi fől fazekukban?
Száznapos szankcióenyhítés Belgrádnak – aznapi induló anyag a címoldalról. A színházat jobban izgatja ennél, hogy jugoszláviai besurranó tolvajok fosztogatják az utasokat a Wien–Belgrád közti expresszvonat magyar vonalszakaszán.
Mű emlék
A keddi (szeptember 27.) kiindulás: a Népszabadság Budapest-melléklet III. old. Margó rovat híre: Műemlék a Sándor-nyaraló. „A környezetvédelmi és a művelődési miniszter együttes rendelete alapján műemlékké nyilvánították a II. kerület Völgy utcai Sándor-nyaralót. A védettség az ingatlan teljes területére vonatkozik, tehát nemcsak a szecessziós stílusban épült villa, hanem a hozzá tartozó park is védetté vált. Az ingatlan jelenleg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet kezelésében áll.” A Lipótmező dépendance-a. Halász tisztelgése kölyökkutyakora előtt.
Hangosabban vagy halkabban?
Amióta Protasewicz urat, a lengyel borkereskedőt leszerződtették Kelemen Lászlóék a delectáns actoroknak és nemesi kisasszonykáknak leckeórákat adni színészetből: sok baj származott abból, hogy a kisnemesi műkedvelők elé német példát tűztek ki. Több mint kétszáz éve magyar színész úgy üvölt, ahogyan azt a világlátott Protasewicztól tanulta lovagdráma ügyben. Reformerek időnként megkísérlik lecsitítani a magyar aktor hangerejét. Sikerült átmenetileg a vígszínháziaknak a jómodor, a Thália Társaságnak a valószerűség, Gellért Endrének az életigazság jegyében. Újra ordítanak a kertek alján. Ordítanak ma drámát. Ordítanak vígjátékot. Ordítanak kabarétréfát még a televízióban is. Onnan tudni, hogy elmés tréfát mondott a színész, hogy jól fölemeli a hangját.
Abban a színházi beszédkulturálatlanságban, ahol hangos értelmetlenséggel kajabálnak, és nem tudnak verset mondani, halkan pedig képtelenek érthetően beszélni: Halász színészi partnerei alig fölfoghatóan halkak. Nem érthetetlenek. Hallhatatlanok. De azért hallgathatóak. Kényszerűen megfeszül a nézők füle. Ilyenkor, persze, figyelnek. Kíváncsi lesz egyszerre mindenki: mit is nem ért? Halász egymaga zengeti a hangját. Gogolt mond az előcsarnokban. Az Őrült naplója után a 70-es évek elejének költőjét, Lajtai Pétert (azóta rabbinus).
A színházteremben körüljárható szoba-ketrec. Beüvegezett ablakain át nézhető hét színész en famille. Családi körben pasziánszot rak Vajdai, mogyorókrémet nyal Szabó, nyugtalanul át meg átszeli a szobát Söptei, és így tovább (Tóth Jocót nem látom, ha átmegyek szemköztre: átül). Beszélnek. Ingerküszöb fölött. Érthetőség alatt. Máskor is mormolták a párbeszédeket. Többnyire akkor, ha nem információt tartalmazott a szöveg vagy bölcseletet, vagy költészetet. Csupán azt akarta kifejezni a színházi csoport: többen beszélnek. Ha jobban figyel a publikum – és nemcsak a verbalitásra, a színházban nem kizárólag az irodalmat keresi –, rátalálhat a jelenet mondattanára: nyilvános egyedülléttel tevékenykednek a térben. Szép összpontosítással vannak. Szirtes Ági meg se moccan. Arcán nagy a figyelem, hallgatja önmagát.
A nyilvános semmittevés unalmas már, amikor Halász végre belöki a manézsba Dobos Emőkét. Szemén látható a hatalmas feszültség benne, mégis heroinaként vállalja a véres veszélyt: reggel tíztől összezárt színészekkel terapikus beszélgetést folytatni. Emőke Mérey-tanítvány, hajdani Halász-színész, a Stúdió „K”-ban elmélyedt kutatásként végigkísérte a Woyzeck próbafolyamatát, gondolom: rajtakapni szerette volna őket, mikor megy el a színész józan polgári esze, és billen át a gyógyíthatatlan költészetbe. Dobos Emőke tehát nem ártatlan műélveteg civil (hozzá Dobos Attila húga). Jól veszi a színpadi kanyarokat. Az elutasítás nem riasztja. Az elzárkózástól nem teszi le logikája fegyverét, holott színésznépnél kevés rejtezkedőbb species él a földön. Nem szeretnek igazat vallani magukról. Különösképpen nem ingyen. De többnyire nem is tudják az igazat, annyira sokfélének hiszik magukat szerepeik vagy magukról kialakított tévszerepük fénytörésében. A legjobban rejtekezők sem tudják azonban, hogy nem konfesszionális szerepeikben, a látszatra legvértezettebb biztonságban is mennyire kilátszik meztelen énjük. Addig-addig húzkodják magukra a színes takarókat, hogy kivillan pőre alviláguk. A színészet titkainak megfejtésével sziszifuszian bajmolódó lélekidomárok itt fáznak rá rendszerint. Még a szívós Popper Péter könyve (Színes pokol) is ártatlan félrevezetettség eredménye. Nézők maradnak reménytelenül azok a kutatók is, akik önfeláldozóan az ágyba is követik megfigyeltjüket. Az ágy deszkáin persze alakítás folyik ugyancsak, akár a színpad deszkáin. Be kellene hatolni a színész álmaiba, anyagcseréjébe a végső tudásért. Mindez azonban kitetszik róluk alapos odafigyelés esetében a színpadról. Előadáson kívül legtöbbet megtudni róluk a próbákon lehet. Milyennek szeretnének látszani? Milyennek látják önmagukat? Milyen hamis képzetekkel vegetálnak?
Színész meg pszichológus párosában a képzett lélekidomár többnyire ráfarag. A modell pedig – ha betegként fordul a kitanulthoz – szépen nézne ki meggyógyítottan. Miből játszana akkor?
Szomorú trópusok
szeptember 29. kedd. Szerelmes képeslapok címmel kulturális hír (13. old.) a Legújabb kori Történeti Múzeumban megnyílt levelezőlap-kiállításról.
Kézenfekvő etűdsorozatok címe lehetne: A gyorsfényképésznél. Helyette Levi Strausstól a mottó, a már lefényképezett törzs többé nem ugyanaz. Kis érzelmi halálok drámai gyakorlatai. Halász tehát 1. nagy drámai konfliktusok helyett a rezdüléseket keresi, 2. a rikító helyett a csendest, 3. a poentírozott helyett a pontosat.
Idős házaspár fényképe: Tóth és Takátsy őszen. Tóth jägere ülepén kihasítva, meztelensége mégsem kelt röhögést: megőrzött méltósága okán. Komikus effektus helyett humoros meglepetést kap a néző, amikor feléjük fordítja pőreségét. Takátsy sem tapsfakasztó ziccernek fogja föl a transzvesztita szerepet. Nem is nőies. Nem kell megeleveníteni azt, amit a paróka és a női ruha megold. Helyette egy férjét gyengéd törődéssel erőszakosan szerető portréját adja.
Burkhart Siedhoff (Stuttgart) egy Helfgott bácsi-féle fényképészműterem repülőgép parapetjében végre magánszámhoz jut. Egy vicces magyar színész a repülőgépet játszaná el, Siedhoff a pilótát. A magyar billegne-lebukna-fölemelkedne, és még berregne is hozzá. Siedhoff küzd az ellenszéllel. Nagy erőfeszítéssel egyenesben próbálja tartani gépét.
Az utóbbi két példa a drámai magatartást képviseli az illusztratív magamutogatással szemben.
Szacsvay is, Lukáts Andor is eljátssza szinte ugyanazt „A fényképésznél” jelenetet. A fényképészt játsszák. Szacsvay mesterségbeli tudással, a könnyed és derűs karakterformálás fortélyainak ismeretében, táncosi mozdulatokkal, pózokkal. Lukáts a helyzeten túl az életutat is megmutatja. Mintha ismerné Susan Sontag idevonatkozóját: szatírizgalommal, egy voyeur átfűlő feszültségével dirigálja modelljeit, egészen a szomorú csúcspontig. Szacsvay egyedül alkot. Lukáts a partnerből meríti a jelenet humorát.
Mit érdemel az a bűnös…
szeptember 30. péntek. Ékszert keresnek a pesti zálogházak. A rögtönzéssorozat szociális érzékenysége érzelmesség helyett keserű haragban mutatkozik. Mintha a pontosság vezetne a költészethez, és a drámai izmok fitogtatása a lapossághoz.
Lukáts zálogházasként zaklatott életútját gyónja meg – Hogyan lesz az emberből kapzsi zálogos? Entwicklungscabaret. Szirtes aggnőként remek sivítással gyászolja személyiségéhez hozzánőtt tárgyainak leoperálását. Hollósi maga elé szegezett szemekkel menekülne a világ elől. Szabó kötéllel a nyakán derékba tört halálba készülő; kötelét csapná zálogba, az egyetlent, mi az élethez köti. Két méter kötél. A zálogos 70 forintot ígér. A halálraszánt visszakérdez: – Centiméterenként? Színészi leleménynek érződik. Nem tudni: mások írták meg a derekukat és a tekintetüket, mennyi a színészi szöveg, és mennyi a megvalósított instrukció. Összeolvad szándék és tudás, előleges elképzelés és kipattanó emlékkép, maradék anyag és talált tárgy.
A Halász-kabaréfüzér, kaján részvétet érez a megszomorítottak iránt. Zajos várostromnál többre taksálja a jóízű destrukciót. Bombasztikus elhivatottságnál a csöndes aknamunkát.
(Folyt. köv.)
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [8]