Skip to main content

Hangosabban? Halkabban!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Halász Péter harmadik hete a Kamrában


Paprikáskrumpli redivivus


Kulináris drámatörténeti kvíz:

– Gyermekfejből gyúrt pástétom?

– Shakespeare.

– Uborkás szendvics?

– Oscar Wilde.

– Osztriga pezsgővel?

– Feydeau.

– Na és pirog teával?

– Csehov Antal.

– Hát vodka uborkával?

– Az bizony Gorkij.

– Paprikáskrumpli?

– Gergely Mártától Sarkadi Imréig, Sándor Kálmántól Urbán Ernőig.

Magyar színpadon illetlenség volt kimondani a paprikáskrumplit az utolsó negyven évben. Most a Kamrában közigazgatásunk mérgezett paprikabotránya révén kapott helyet.

A paprikáskrumpli örök (Népszabadság, 1994. szeptember 26. 52. évf. 225. sz.) Miért üres a HM kasszája? (14. oldal: Sebők János, nyugállományú vezérőrnagy, orsz. gyűl. képviselő [MSZP] cikke), Nem jutott mérgezett paprika az élelmiszeriparba (Kuncze Gábor nyilatkozata, 1. és 21. oldal), Huszonötezer expressz, huszonhét eset (Bökönyi István rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgató-helyettesének nyilatkozata, 1. és 7. oldal). Diákos szófacsarások kapcsolatot teremtenek ólommérgezés és állammérgezés között. Szóburjánzatok fonják be az előadást. Vizualitásnál verbálisabb az este első fele. (Megemlítendő: Garas Dániel fotóművész alkalmazott felvételei és pedáns reprodukciói gesztusértékűek. Kivéve: ezen estén. Itt Vass Tamás fotóit alkalmazták.)

Halász paprikáskrumpli-érzékenysége aláhúzza fontos választását: mire nem reagál a napilapból. Ha más rendező elszánná magát versenyt futni a nyomdagépekkel: ezret egy ellen, a volt Jugoszláviát időszerűbbnek véli a paprikahamisításnál, Göncz elnök kínai útja előbbre való lett volna egy emigráns kínai elamerikaiasodásánál. Ha volna a Népszabadságban sakkrovat: Halász előbb csinálna etűdöt belőle, semmint dramatizálná az önkormányzati választások előcsatározásait.

Halász és színháza politikai alkatú. Jóllehet egy politikai napilap híranyagával gyújtja be képzeletét, mégsem azt tekinti politikai eseménynek, amit a politikusok annak tartanak. A civil társadalom politikumát faggatja. Hogy élnek Pannóniában? Mi van a fejükben? Mi a zsebükben? Mi a szívükben? Mi fől fazekukban?

Száznapos szankcióenyhítés Belgrádnak – aznapi induló anyag a címoldalról. A színházat jobban izgatja ennél, hogy jugoszláviai besurranó tolvajok fosztogatják az utasokat a Wien–Belgrád közti expresszvonat magyar vonalszakaszán.

Mű emlék

A keddi (szeptember 27.) kiindulás: a Népszabadság Budapest-melléklet III. old. Margó rovat híre: Műemlék a Sándor-nyaraló. „A környezetvédelmi és a művelődési miniszter együttes rendelete alapján műemlékké nyilvánították a II. kerület Völgy utcai Sándor-nyaralót. A védettség az ingatlan teljes területére vonatkozik, tehát nemcsak a szecessziós stílusban épült villa, hanem a hozzá tartozó park is védetté vált. Az ingatlan jelenleg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet kezelésében áll.” A Lipótmező dépendance-a. Halász tisztelgése kölyökkutyakora előtt.

Hangosabban vagy halkabban?


Amióta Protasewicz urat, a lengyel borkereskedőt leszerződtették Kelemen Lászlóék a delectáns actoroknak és nemesi kisasszonykáknak leckeórákat adni színészetből: sok baj származott abból, hogy a kisnemesi műkedvelők elé német példát tűztek ki. Több mint kétszáz éve magyar színész úgy üvölt, ahogyan azt a világlátott Protasewicztól tanulta lovagdráma ügyben. Reformerek időnként megkísérlik lecsitítani a magyar aktor hangerejét. Sikerült átmenetileg a vígszínháziaknak a jómodor, a Thália Társaságnak a valószerűség, Gellért Endrének az életigazság jegyében. Újra ordítanak a kertek alján. Ordítanak ma drámát. Ordítanak vígjátékot. Ordítanak kabarétréfát még a televízióban is. Onnan tudni, hogy elmés tréfát mondott a színész, hogy jól fölemeli a hangját.

Abban a színházi beszédkulturálatlanságban, ahol hangos értelmetlenséggel kajabálnak, és nem tudnak verset mondani, halkan pedig képtelenek érthetően beszélni: Halász színészi partnerei alig fölfoghatóan halkak. Nem érthetetlenek. Hallhatatlanok. De azért hallgathatóak. Kényszerűen megfeszül a nézők füle. Ilyenkor, persze, figyelnek. Kíváncsi lesz egyszerre mindenki: mit is nem ért? Halász egymaga zengeti a hangját. Gogolt mond az előcsarnokban. Az Őrült naplója után a 70-es évek elejének költőjét, Lajtai Pétert (azóta rabbinus).

A színházteremben körüljárható szoba-ketrec. Beüvegezett ablakain át nézhető hét színész en famille. Családi körben pasziánszot rak Vajdai, mogyorókrémet nyal Szabó, nyugtalanul át meg átszeli a szobát Söptei, és így tovább (Tóth Jocót nem látom, ha átmegyek szemköztre: átül). Beszélnek. Ingerküszöb fölött. Érthetőség alatt. Máskor is mormolták a párbeszédeket. Többnyire akkor, ha nem információt tartalmazott a szöveg vagy bölcseletet, vagy költészetet. Csupán azt akarta kifejezni a színházi csoport: többen beszélnek. Ha jobban figyel a publikum – és nemcsak a verbalitásra, a színházban nem kizárólag az irodalmat keresi –, rátalálhat a jelenet mondattanára: nyilvános egyedülléttel tevékenykednek a térben. Szép összpontosítással vannak. Szirtes Ági meg se moccan. Arcán nagy a figyelem, hallgatja önmagát.

A nyilvános semmittevés unalmas már, amikor Halász végre belöki a manézsba Dobos Emőkét. Szemén látható a hatalmas feszültség benne, mégis heroinaként vállalja a véres veszélyt: reggel tíztől összezárt színészekkel terapikus beszélgetést folytatni. Emőke Mérey-tanítvány, hajdani Halász-színész, a Stúdió „K”-ban elmélyedt kutatásként végigkísérte a Woyzeck próbafolyamatát, gondolom: rajtakapni szerette volna őket, mikor megy el a színész józan polgári esze, és billen át a gyógyíthatatlan költészetbe. Dobos Emőke tehát nem ártatlan műélveteg civil (hozzá Dobos Attila húga). Jól veszi a színpadi kanyarokat. Az elutasítás nem riasztja. Az elzárkózástól nem teszi le logikája fegyverét, holott színésznépnél kevés rejtezkedőbb species él a földön. Nem szeretnek igazat vallani magukról. Különösképpen nem ingyen. De többnyire nem is tudják az igazat, annyira sokfélének hiszik magukat szerepeik vagy magukról kialakított tévszerepük fénytörésében. A legjobban rejtekezők sem tudják azonban, hogy nem konfesszionális szerepeikben, a látszatra legvértezettebb biztonságban is mennyire kilátszik meztelen énjük. Addig-addig húzkodják magukra a színes takarókat, hogy kivillan pőre alviláguk. A színészet titkainak megfejtésével sziszifuszian bajmolódó lélekidomárok itt fáznak rá rendszerint. Még a szívós Popper Péter könyve (Színes pokol) is ártatlan félrevezetettség eredménye. Nézők maradnak reménytelenül azok a kutatók is, akik önfeláldozóan az ágyba is követik megfigyeltjüket. Az ágy deszkáin persze alakítás folyik ugyancsak, akár a színpad deszkáin. Be kellene hatolni a színész álmaiba, anyagcseréjébe a végső tudásért. Mindez azonban kitetszik róluk alapos odafigyelés esetében a színpadról. Előadáson kívül legtöbbet megtudni róluk a próbákon lehet. Milyennek szeretnének látszani? Milyennek látják önmagukat? Milyen hamis képzetekkel vegetálnak?

Színész meg pszichológus párosában a képzett lélekidomár többnyire ráfarag. A modell pedig – ha betegként fordul a kitanulthoz – szépen nézne ki meggyógyítottan. Miből játszana akkor?

Szomorú trópusok


szeptember 29. kedd. Szerelmes képeslapok címmel kulturális hír (13. old.) a Legújabb kori Történeti Múzeumban megnyílt levelezőlap-kiállításról.

Kézenfekvő etűdsorozatok címe lehetne: A gyorsfényképésznél. Helyette Levi Strausstól a mottó, a már lefényképezett törzs többé nem ugyanaz. Kis érzelmi halálok drámai gyakorlatai. Halász tehát 1. nagy drámai konfliktusok helyett a rezdüléseket keresi, 2. a rikító helyett a csendest, 3. a poentírozott helyett a pontosat.

Idős házaspár fényképe: Tóth és Takátsy őszen. Tóth jägere ülepén kihasítva, meztelensége mégsem kelt röhögést: megőrzött méltósága okán. Komikus effektus helyett humoros meglepetést kap a néző, amikor feléjük fordítja pőreségét. Takátsy sem tapsfakasztó ziccernek fogja föl a transzvesztita szerepet. Nem is nőies. Nem kell megeleveníteni azt, amit a paróka és a női ruha megold. Helyette egy férjét gyengéd törődéssel erőszakosan szerető portréját adja.

Burkhart Siedhoff (Stuttgart) egy Helfgott bácsi-féle fényképészműterem repülőgép parapetjében végre magánszámhoz jut. Egy vicces magyar színész a repülőgépet játszaná el, Siedhoff a pilótát. A magyar billegne-lebukna-fölemelkedne, és még berregne is hozzá. Siedhoff küzd az ellenszéllel. Nagy erőfeszítéssel egyenesben próbálja tartani gépét.

Az utóbbi két példa a drámai magatartást képviseli az illusztratív magamutogatással szemben.

Szacsvay is, Lukáts Andor is eljátssza szinte ugyanazt „A fényképésznél” jelenetet. A fényképészt játsszák. Szacsvay mesterségbeli tudással, a könnyed és derűs karakterformálás fortélyainak ismeretében, táncosi mozdulatokkal, pózokkal. Lukáts a helyzeten túl az életutat is megmutatja. Mintha ismerné Susan Sontag idevonatkozóját: szatírizgalommal, egy voyeur átfűlő feszültségével dirigálja modelljeit, egészen a szomorú csúcspontig. Szacsvay egyedül alkot. Lukáts a partnerből meríti a jelenet humorát.

Mit érdemel az a bűnös…

szeptember 30. péntek. Ékszert keresnek a pesti zálogházak. A rögtönzéssorozat szociális érzékenysége érzelmesség helyett keserű haragban mutatkozik. Mintha a pontosság vezetne a költészethez, és a drámai izmok fitogtatása a lapossághoz.

Lukáts zálogházasként zaklatott életútját gyónja meg – Hogyan lesz az emberből kapzsi zálogos? Entwicklungscabaret. Szirtes aggnőként remek sivítással gyászolja személyiségéhez hozzánőtt tárgyainak leoperálását. Hollósi maga elé szegezett szemekkel menekülne a világ elől. Szabó kötéllel a nyakán derékba tört halálba készülő; kötelét csapná zálogba, az egyetlent, mi az élethez köti. Két méter kötél. A zálogos 70 forintot ígér. A halálraszánt visszakérdez: – Centiméterenként? Színészi leleménynek érződik. Nem tudni: mások írták meg a derekukat és a tekintetüket, mennyi a színészi szöveg, és mennyi a megvalósított instrukció. Összeolvad szándék és tudás, előleges elképzelés és kipattanó emlékkép, maradék anyag és talált tárgy.

A Halász-kabaréfüzér, kaján részvétet érez a megszomorítottak iránt. Zajos várostromnál többre taksálja a jóízű destrukciót. Bombasztikus elhivatottságnál a csöndes aknamunkát.

(Folyt. köv.)











































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon