Skip to main content

Schwitters és Dürrenmatt

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Két kiállítás képei: Kurt Schwitters (1887–1948) életműve a Pompidou kulturális szerelőcsarnokában és a svájci drámaíró Friedrich Dürrenmatt (1921–1990) festményeinek gyűjteménye a párizsi Svájci Kulturális Központban (38, rue des Francs-Bourgeois). Mindketten a széthullottnak érzett világot igyekeztek keretek közé terelni, megszelídíteni legalább önmaguk számára. Schwitters ragasztóval, szeggel, körömollóval kinyírt részletekkel vagy lecsippentett, kiszaggatott foszlányok odaerősítésével próbálta meg esztétikailag összetákolni a szétesőt. Dürrenmatt viszont vidám apokalipszist, jóízű világvégét ábrázol olaj- és gouache-képein: bohócszíneket, a rémület buffonériáját; tinta- meg tusrajzain középkori haláltáncok figyelmeztetnek, mennyit köszönhetett drámaíróként a moralitásoknak: megkínzott figurák tülekednek a képkereten belül.

Manapság egy-egy kiállítás falán novellák olvashatók. Alapos útbaigazítások, nehogy a szemét használó elbitangoljon a fogalmi útról. Schwitters termeiben szorgos diákkisasszonyok hatalmas füzetekben jegyzetelnek, föl se néznek, legföllebb az évszámokra. Az első teremben a dada látszat-értelmetlenségeivel dolgozó hannoveri előkelő kézügyességről állít ki bizonyítványt. Biztonsággal megfestett expresszionista képei meghökkentenek. Közismertek formai bohócságai, hagyományszaggató kivételei, galériaművészetet tagadó donkihótei rohamai. Korai képei megcáfolják a modernizmus házmesteri ellenzőit, akik fáradhatatlan mormolják különböző nyelveken: rendesen festene, ha tudna. Schwitters tudott. Élni nem tudott rendesen, ezért érezte szétesettnek a világmindenséget, ezért festenek úgy táblaképei, mintha szeméttelepet guberált volna össze a piktor, holott csak aggályosan átvizsgálta szemetesvödrét és papírkosarát, szóló szőlő, beszélő barack csendélete helyett a vacakokat, az ipari hulladékokat tekintve modellnek, vagy az eldobott villamosjegyet.

Új kultúrát igényelt. Új látást talált föl, azt propagálta.

Dürrenmatt nem újító a festészetben. Drámáiban is csak annyicska az újítás, hogy megújulásért visszafordul a passiókhoz (ahogy az erdő fái belebeszélnek Claire és Ill szerelmi duettje közben, azt már a csíksomlyói diákok eljátszották húsvéti passiójukban). Önmagát kifejezni festőként iskolákhoz csatlakozik. Egyik koporsót cipelő cilinderes gyászgyülekezete George Groszt utánozza szatirikus groteszkségével; kilométereken át húzódó Minotauruszai természetesen Picasso vezényszavára sorakoznak a falra.

Dürrenmatt egyetemista éveiben kabarészerzőként veselkedett neki a színháznak. Haláltáncképein megőrzi piknikus derűjét, bizakodó katasztrofizmusát, vidor világvége-hangulatát.

Schwitters magányos lázadó. Kívül áll iskolákat tagadó iskolákon is. Blondelkeretrázó, vernisszázsvitató működése mára megszelídült. A falakból mormolt számversei jóízű emberi dallamot adnak. Vacakokból létrehozott dacosan különálló életművéből báj sugárzik, elegáns kellem – nem kellemkedés –, a formálás kéje. „A gyerekkocsikerék, a drótháló, a madzag és a vatta mind a festékkel egyenértékű tényező. A művész az anyagok kiválasztása, elosztása és átformálása által alkot. Az anyagok átformálása már a kép felületén véghezvitt elosztásuk következtében is megtörténtnek tekinthető. Fokozza ezt még a szétdarabolás, elgörbítés, átfedés vagy átfestés. A MERZ-festészet esetében a dobozfedél, a játékkártya, az újságkivágás a sikk; a madzag, az ecsetvonás vagy ceruzavonás a vonal; a drótháló, az átfestés vagy a felragasztott zsírpapír a lazúr; a vatta, a puhaság."

Eltökéltsége bájjá lett. Vadságát ma már harmóniának érezzük. Megmutatja a kiállítás MERZ-építményét. Bemutatták MERZ-színházát. Lekéstem. Schwitters utolsó terme megdöbbent. Nem polgárbosszantásával. Ellenkezőleg: polgári szelídségével. A második nagy háború után az Elfajzott Művészet hazájából kitagadottja Norvégiában és Angliában váratlanul eldobja a modernista szabásmintákat, elvet magától ollót, szeget, ragasztót, kezébe fogja a hagyományos ecsetet, viharos tengerszorost föst, tájképet pingál nagy szaktudással, biztonságos kézzel. Vastagon keni vászonra az olajat, akkora örömmel, mint egy vasárnapi festő. A kiröhögésben és leesszézésben részesült nagy újító életművének vége a leghagyományosabb semmitmondásba torkollik. Három gyönyörű, bensőséges portré tudatja: nem Schwitters lett vasárnapi festő, hanem a vasárnapi műélvezőknek pénzért kente közhellyel tele a vásznakat. Megélhetésért fordult a KOMMERZ-hez.

Dürrenmatt, a vasárnapi festő kiállítását tanácskozások körítik. A svájci intézet melléktermében kiállítják az Öreg Hölgy dokumentációit. Díszlet terpeszkedik középen. Videóról élvezhetők előadás- és interjúrészletek. Körös-körül a falon Claire Zachanassian megelevenítő! A legelső, svájci: Therese Ghiese, aki Erika Mann oldalán emigrált Berlinből előbb kabarészínésznőnek, azután a zürichi Schauspielhaus első tragikus hölgyéül. Látható Ingrid Bergman, a vitatható eredményű Bernhardt Wicki-féle boldog végű megfilmesítés hollywoodian kiszépített öreg hölgye. Látható a varsói, pekingi, hongkongi Güllenbe hazalátogató, bosszúálló rémnő. Csak Sulyok Mária képe nem található. Ghiese 1956. január 29-én játssza először a szerepet Zürichben. A párizsi Marigny bemutatója követi (1957), a Broadway-n Brook rendezi a Lynn Fontanne–Alfred Lunt házaspárt (1958 májusában). A Magyar Néphadsereg Színháza 1959-ben adja.

Sulyok Mária híre a világban nyomtalan. Két intézmény húz javadalmazást az állami költségvetésből: a Színházi Intézet és az ITI magyar irodája. Eljárnak szépen nemzetközi pofafűrdőkre hírünket öregbíteni. Nem kellene levonni támogatásukból valamennyit Sulyok Máriáért?


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon