Válasz a Beszélőnek
Zavarban vagyok a Beszélő két, személyemet érintő írását olvasva. A Beszélőről mind ez ideig az a kép élt bennem, hogy európai lapként valós adatok alapján kritizálja azt, amit mi is: az állampártot. Szurkoltam is sokszor neki, még ha megoldásaival nem is mindig értettem egyet.
Most azonban úgy tűnik, európaiságán csorba esett. Egyik írása sem alapul ugyanis valós tényeken. Kozák Gyula elfelejtette megírni: nem azt mondtam neki, hogy személyesen Aczél Györgytől kaptam utasítást. Csupán azt állítottam, hogy az intézkedés, amely őt megfosztotta állásától, az Aczél-féle csapattól ered. Konkrétan: Knopp Andráson keresztül bonyolódtak az ilyen és a hasonló ügyek, amelyek közül néhányat szintén említettem neki. Kozák Gyula eltávolítását is Knopp András kezdeményezte, és munkahelyi vezetője hajtotta végre, aki – tudtommal – nem Gazsó Ferenc volt, sem én. Továbbá ő maga írja, hogy neki állást ajánlani találkoztam vele. Ráadásul e találkozóra nem utasítás, hanem Kozák Gyula írásos panaszos levele alapján került sor. Akkoriban mit sem tudtam arról, hogy panaszos levelét azért írta, mert Bálint Endrével való családi kapcsolata alapján enyhébb elbírálást ígértek számára. Mindössze egy állásnélkülinek kívántam segíteni. Mindenesetre ma már nehéz eldönteni, hogy valójában ki és kinek is volt ellenzéke akkoriban. Kozák Gyula elhelyezése pedig azért ütközött nehézségbe, mert csak kétéves marxista–leninista esti egyetemet végzett, aminek alapján az én csekélyke lehetőségeim nem tettek lehetővé többet, mint egy könyvtári állás felajánlását. A tények kedvéért: Kardos József sosem volt főnököm, ő egy másik minisztériumban dolgozott, magam pedig csak elemző munkát és oktatási ügyeket intéztem akkoriban, s mivel panaszos levelekkel nem elsődlegesen miniszterek szoktak foglalkozni, Pozsgay Imrének ezért az egészhez semmi köze nem volt, őt csak belerángatni akarja az ügybe. Egyébiránt: az ehhez hasonló szembeszegülések is hozzájárultak ahhoz, hogy nemkívánatos ellenzékiek lettünk a Művelődési Minisztériumban. Ami pedig a karrierizmusomat illeti, emlékeztetem Kozák Gyulát arra, hogy elveim melletti kitartásból követtem 1983-ban – a sokak által remélt, de szerencsére meghiúsult megbuktatásába – Pozsgay Imrét a Hazafias Népfrontba.
Halmai Gábort pedig nem értem. Jogászként illene tudnia, hogy el nem hangzott állítással vádaskodni már jogilag is értelmezhető jelenség. Ezen túlmenően, ő azt állítja, 1988 elején határozta el néhány barátjával a Nyilvánosság Klub alapítását. Én ennek ellenkezőjét nem állítottam. Csakhogy éppen egy évvel korábban, 1989 elején, a Fordulat és reform politikai menedzselése közben határoztuk el, hogy támogatjuk a nyilvánosság reformjáról szóló dokumentumot is. Eközben vetődött fel a Nyilvánosság Klub alakításának szükségessége, amelynek mint baráti társaságnak – ez akkoriban a Népfrontban elfogadott szerveződési forma megnevezése volt – a létrehozását javasoltam, hozzátéve, hogy így politikai felelősséget is vállalok érte. Erről persze Gábornak nem kell tudnia, hiszen akkor nem volt ott a szobámban, amikor megbeszéltük a politikai felelősségvállalás kérdését. Az tény, hogy a Népfront akkori főtitkárával, Pozsgay Imrével egyetértésben, a későbbiekben már csak távolról, de segítettük a klub mint egyesület megalakítását is 1988-ban, szemben az „illetékes” vezetők akaratával.
Egy országot vezetni szándékozó párt hivatalos lapja, ha egy politikai vitára személyeskedéssel válaszol, az nem igazán stílusos.
Budapest, 1990. március 8.
Tisztelettel:
Vass Csaba
Válasz Vass Csabának
Amióta világ a világ, hóhér és áldozat másképpen emlékezik. Előbbinél (különösen, ha kilépni készül jól begyakorolt szerepéből) skizoid tünetek sem ritkák. De nézzük tételesen Vass úr állításait!
1. Nekem édes mindegy, hogy Vass Csabát ki instruálta, Aczél György-e vagy Knopp. Vass Csaba hangsúlyosan Aczél Györgyöt említette, ezért kerestem fel őt. Knopp gyűlöletes figurája közelmúltunknak, hozzá szívesebben mentem volna az igazságot kideríteni.
2. Hogy egy miniszter ne foglalkozna panaszos levelekkel? Ha a PB és a KB foglalkozott a „chartásokkal”, miért éppen a pártállamot kiszolgáló miniszter (esetünkben Pozsgay) lett volna kivétel?
3. Panaszos levele(i)met az egymást váltó minisztereimnek, Köpeczinek és Pozsgaynak írtam, írásos választ ugyan nem kaptam, be nem tartott szóbeli ígéretet azonban annál többet. Alacsonyabb szinten nem leveleztem.
4. Meghatottan olvasom, hogy Vass úr mindössze segíteni szándékozott. Akkor nem ezt tapasztaltam, sokkal inkább az általánosan jellemző ellenséges magatartást.
5. Miért a segédkönyvtárosi állást javallotta Vass úr? Mert alulképzett voltam – írja. Csak a szikár tények: 1961–66 között a műszaki egyetem padjait koptattam, 1969 után – javítandó az MM statisztikáját – elvégeztem az ML esti egyetem filozófia szakosítóját, s csak per tangentem jegyzem meg, hogy közben kijártam Kemény István „szabadiskoláját” is. Legalább négy könyv volt mögöttem és két akadémiai jutalom.
6. Bálint Endre, néhai érdemes, kiváló és Kossuth-díjas szürrealista festő, nékem igen-igen távoli rokonom volt. Nem tudom, miként kerül a képbe? Én Vass úr közelebbi rokonairól sem tudok semmit.
7. Tartóm a III/III-tól, bizonyos Böszörményi főhadnagy elég világosan fogalmazott: vagy „leállok”, vagy köpök, vagy az utcára kerülök. Az utóbbit választottam.
8. Tényekkel nem érdemes vitázni. Sűrűn változó főnökeim közül végül Gazsó Ferenc mondott fel, átszervezés ürügyén.
9. Én ma is pontosan tudom, hogy kinek voltam az ellenzéke: a pártállamnak, s Vass úr azóta is a pártállamot testesíti meg. Most éppen egy nagy átmentési kísérlet közben van: a demokratikus parlamentbe szeretne bejutni.
Általában nincs bennem bosszúvágy, de olyan világban szeretnék élni és dolgozni, amelyben az egykori pártállami boncoknak nincs szavuk, amelyben csak hiteles emberek ülnek felelős posztokon.
Kozák Gyula
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [10]