Oroszországban megint az erőszak és a hazugság az úr: a hivatalos hazugság a politikai élet normájává emelkedett. A Kormány Ideiglenes Információs Központjára támaszkodó hivatalos televízió minden egyes szava – hazugság. Igen, vállalom a felelősséget ezért a kijelentésemért: a tények végletes eltorzítása és elhallgatása folyik. A legfőbb hivatalos mítosz az, hogy Groznijt „banditaalakulatok” védik, s ezek lefegyverzése a katonai akció célja. Ez egész egyszerűen hazugság: Csecsenföldért nem a banditák, hanem a felfegyverzett nép harcol. Nem igaz, hogy ez a háború csak Dudajev bandokráciája ellen folyik, a megtorlás célpontja a békés polgári lakosság. Ezek az emberek nem Dudajevet védik, hanem ahogy ők mondják: a házukat és a családjukat. Egy Atagi nevű faluban például, ahol rengeteg menekültnek nyújtanak menedéket, azt mondja nekünk egy csecsen férfi: „Ezelőtt kombájnos voltam, szeretnék visszamenni dolgozni a gépre. De most, azon kívül, hogy ellátok két menekült családot, még eladtam két tehenet is, hogy megvegyem ezt a jószágot…” És mutatja a vadonatúj géppisztolyát – „Én amúgy békés ember vagyok, de enélkül most itt nem lehet meglenni.”
A banditaalakulatokról szóló mítoszt eleve azok találták ki, akik nem láttak még közelről bűnözőket. Biztosíthatom őket: egy bűnöző nem megy háborúba. Vannak persze bűnözők Groznijban is, teszik a dolgukat, mint másutt: folyik a hullarablás, járják a lakásokat a szétvert városban, de hogy tankokat robbantanának, vagy a gyalogság visszaszorításával foglalatoskodnának, képtelenség.
A hivatalos híradások nap mint nap muzulmán zsoldosok tömeges jelenlétével riogatnak. Jómagam nem láttam belőlük egyet sem. A központi tévében mutogatott jordániai harcosról kiderült: valóban jordániai, de olajmérnök, és épp most Groznijban dolgozik. Aztán megjelent egy afgán mudzsahedinnek nevezett férfi fotója is: valóban járt Kabulban, csak épp nem afgán, hanem rendes csecsen nemzetiségű férfi, a szovjet követség műszaki alkalmazottja volt, ott vonták be a jogosítványát, s most azt mutogatja a tévé. Igyekeztünk felkutatni az emlegetett mudzsahedin terroristákat, de próbálkozásaink nem jártak sikerrel.
Nagyon aggaszt az a legújabb orosz álhír, hogy állítólag a csecsen fél vegyi háborút akar kirobbantani. Már az eleve nem világos, miért akarna öngyilkosságot elkövetni egy nép, minek akarná saját maga elgázosítani az országot, s miért tenné ezt rádióirányítású aknákkal, mert már ilyen részletek is terjednek a pletykákban. Sokakban felébred a gyanú: nem a saját vegyi háborúját akarja-e ezzel jó előre igazolni az orosz fél?
Gyakran ér bennünket a vád, hogy összejátszunk Dudajevvel, sőt, már talán át is tértünk az iszlámra. Valóban több alkalommal volt találkozónk Dudajevvel: Andrej Kozirjev külügyminiszter kért fel bennünket erre a közvetítői szerepre. Meg kell mondjam, a tárgyalások felújításához vezető legfontosabb lépésekről és feltételekről meglepően gyorsan sikerült megállapodnunk. Az első: a tűzszünet, a második: a csapatok mindkét fél által elfogadott áttelepítése, amely második szakaszban a teljes szétválasztáshoz vezetne, a harmadik pedig közös ellenőrző szerv felállítása e feltételek betartásának ellenőrzésére. Megállapodtunk abban is, hogy a leszerelés és Csecsenföld politikai státusának kérdése csak ezután kerülhet terítékre. A megbeszélések teljes dokumentációját átadtuk Kozirjev hivatalának, személyesen is többször megvitattuk az eredményeket, az orosz fél azonban teljességgel semmibe vette ezeket a javaslatokat, s meg kell mondjam, mindezek után aligha lehet elérni, hogy Csecsenföld Oroszország része maradjon.
Ugyancsak eredménytelennek kell minősítenem csaknem 50 perces találkozómat Jelcin elnökkel. Előtte hajmeresztő kioktatásban volt részem: a segédei jó előre kikötötték, hogy nem szabad beszélni vele, hogy nem szabad viselkedni. Én azért mégiscsak azzal a kérdéssel kezdtem monológomat, hogy kap-e pontos tájékoztatást az eseményekről, mert hogy ebben kételkedem legfőképpen. Végighallgatott figyelmesen, szinte félbe sem szakított, a végén meg csak annyit mondott: „Megértettem az álláspontját, figyelembe fogjuk venni.” Eddig semmi sem történt. Most Csernomirgyin kormányfőhöz is eljuttattam békés rendezési javaslatomat, egyelőre semmi válasz. Meg vagyok győződve róla, hogy a konfliktus tárgyalásos rendezésének lehetőségei még korántsem merültek ki. Csakhogy a békés rendezést épp az orosz fél fékezi, nem pedig a csecsen.
Sokan vádolnak Jelcin-ellenességgel. A helyzet ennél bonyolultabb. Oroszország sorsa és Jelcin elnök sorsa két különböző dolog a szememben. Oroszország sorsa, az emberi jogok helyzete nagyon aggaszt, az elnök sorsával viszont törődjön ő maga. Szinte biztos vagyok benne, hogy hamis információkat kap, annyira persze biztos nem hazudnak neki, mint nekünk, mert ahhoz már egészen ostobának kellene lenni, hogy ekkora hazugságokat elhiggyen. A dolgok valódi állását azonban biztos elhallgatják előle. Ez persze nem csökkenti a felelősségét. Azért felelős, hogy ilyen hazugokkal vette körül magát. Még egyszer hangsúlyozom, s kérem, ne szépítsék szavaimat: azért felelős, mert gazemberekkel vette körül magát. Nem vagyok a bizalmatlansági indítvány benyújtásának és az elnök megbuktatásának híve, csakhogy az előrehozott választásokat akkor lehetne kiírni, ha meglenne hozzá a jelöltünk. Márpedig nincs. S Oroszország most nem maradhat elnök nélkül.
A csecsenkérdés nem belügy: a nemzetközi fórumokon maga Oroszország is sokat tett azért, hogy a nemzetközi viszonyok sarkkövévé váljon az elv: „Az emberi jogok megsértése nem egyetlen ország belügye”. Márpedig Csecsenföldön különösen kegyetlenül és nagy tömegben elkövetett jogsértés történt. Azt hiszem, Oroszország hatalmas lépést tett visszafelé, a rendőrállamiság felé.
Hivatkozott cikkek
- Külföld [8]