A tudás hatalom. Az iskolázottság munkalehetőséget, magasabb keresetet, a család és életforma stabilitását, magasabb várható életkort, jobb egészséget, a politikai érdekek jobb képviseletét, a diszkrimináció leghatásosabb ellenszerét jelenti. A tudatlanság hatalomnélküliség, s mindaz, ami ezzel együtt jár: munkanélküliség és alacsony kereset, szegénység és kiszolgáltatottság, széthulló család és rossz egészségi állapot, korai halál, a politikai érdekképviselet hiánya, diszkrimináció. A cigányok iskolázatlanok. Vajon előbbre léptünk-e az elmúlt húsz év alatt érdemlegesen a cigánygyerekek iskolai fölzárkóztatása ügyében?
Képzettség és kereset
Mennyit ér a tudás ma, a kilencvenes évek elején pénzkeresetben kifejezve? Ha kiszűrjük a keresetek szóródását leginkább befolyásoló egyéb tényezőket (lakóhely, településszintű munkanélküliségi ráta, iparág, cigány etnikai hovatartozás), az derül ki, hogy az iskolai végzettség az iskolázatlan munkaerő (0–7 osztály) értékéhez képest mintegy 10–60%-kal növeli a kereseteket. A 8 általánost sem végzettekhez képest a 8 általános végzettségűek keresete 13%-kal, a szakmunkásképzőt végzetteké 20%-kal, a középiskolát végzetteké 30%-kal, a felsőfokú végzettségűek keresete pedig mintegy 60%-kal magasabb. Ehhez még hozzátehetjük, hogy egy elvégzett iskolai osztály relatíve annál többet ér a piacon, minél magasabb iskolai fokozaton végzi el azt valaki. Nyilvánvaló persze, hogy ezeket a kereseteket csak azok realizálják, akik munkát is találtak maguknak. A munkanélküliség veszélye azonban szintén nem független az iskolázottságtól. A „magasabb” iskolai végzettség többnyire igen megbízható indikátora azoknak a képességeknek és készségeknek, amelyekre a hosszú távú munkaszerződésekben érdekelt munkaadók nagy súlyt fektetnek. Ha megint kiszűrjük a munkanélküliséget leginkább befolyásoló egyéb tényezőket, akkor az derül ki, hogy a felsőfokú végzettségűekhez képest a középiskolát végzettek több mint 2,5-szeres, a szakmunkásképzőt végzettek 3,5-szeres, a csak 8 osztállyal rendelkezők pedig már 5-szörös relatív munkanélküliségi kockázatnak vannak kitéve. Az iskolázatlanok csoportjában a munkanélküliség kockázata abszurd módon megugrik: a 10-szeres, 20-szoros valószínűséget is eléri. Ha ezeket az elhelyezkedési esélykülönbségeket is figyelembe vesszük, akkor a kereseti különbségek még nagyobbaknak mutatkoznak, hiszen nem a pillanatnyilag éppen foglalkoztatottak tényleges keresete, hanem a munkavállalási szándékkal rendelkezők keresetének várható értéke, a kereset és a foglalkoztatás várható időtartamának szorzata számít.
Tanulási esélyek
Az iskola tehát fontos. Nem lehet kétségünk efelől. De milyen eséllyel jutnak el a cigány gyerekek a munkapiaci érvényesülést jelentő (8 általánosnál magasabb) iskolaszintekre? Mi a jelenlegi helyzet, s mi változott az 1970 és 1993 között eltelt majd’ negyed században?
Vizsgáljuk meg először annak a generációnak a teljes iskolai pályafutását, amely – életkoránál fogva – az 1993/94. tanévben juthatott el az iskolarendszer legfelső fokát jelentő egyetemi–főiskolai felvételiig. (Ez az évjárat 1981-ben kezdte el iskolai pályafutását.) Példájukon lépésről lépésre nyomon követhetjük a cigány és nem cigány tanulók iskolai esélykülönbségeit.
A kép meglehetősen lehangoló. Míg a nem cigány gyerekek kétharmada 8 általánosnál magasabb iskolai fokozatokra jutott, addig a cigány gyerekeknek csak 6%-a mondhatja el ezt magáról. A nem cigány gyerekeknek a cigány gyerekekhez képest a szakmunkásképző sikeres befejezésére csaknem hatszor akkora esélyük van; a középiskola befejezését tekintve pedig az esélyegyenlőtlenség mértéke több mint ötvenszeres. Egy cigány gyereknek tehát kb. ötvenszer kisebb esélye van arra, hogy felvételizhessen egy felsőoktatási intézménybe, mint egy nem cigánynak. E hatalmas esélyegyenlőtlenség meghatározó része egyetlen ponton, az általános iskola 8. osztálya utáni középiskolai továbbtanulásban keletkezik. A cigány gyerekek csaknem tizenhatszor kisebb eséllyel tanulnak tovább középiskolában az általános elvégzése után.
Mi történt húsz év alatt?
Az általános iskoláról állnak rendelkezésre a leghosszabb idősorok. Itt lehetőség nyílik négy évjárat (az 1970/71-es, az 1977/78-as, az 1981/82-es és az 1985/86-os tanévben beiskolázott első osztályos tanulók) pályafutásának összehasonlítására. A lemorzsolódás sokkal kisebb, az esélyegyenlőtlenség mértéke 15 év alatt a mintegy háromszorosról kétszeresre csökkent, több mint 10%-kal emelkedett a kérdéses időszak alatt a 8 általánost sikeresen befejező cigány gyerekek aránya. Az általános iskolai lemorzsolódás mértéke azonban így is igen nagy. Még a 90-es évek elején is az a helyzet, hogy egy adott generáció elsősei közül több gyerek maradt ki az általános iskolából, mint amennyi sikerrel elvégzi.
A szakmunkásképzőben való továbbtanulásról valamivel több mint tíz évet átfogó idősort lehetett összeállítani. Ha az általános iskolát az 1980/81-es, ’81/82-es, ’84/85-ös és a ’89/90-es tanévben végzettek pályafutását hasonlítjuk össze, az adatok a cigány gyerekek relatív helyzetének egyértelmű romlásáról tanúskodnak. A 80-as évtizedben – mind a cigány, mind a nem cigány nyolcadikosok körében – folyamatosan csökkent a szakmunkásképzőben továbbtanulók aránya. Amellett, hogy a csökkenés mértéke a cigány gyerekeknél nagyobb, a tendencia a két csoport esetében mást is jelent. A nem cigány gyerekek körében ez idő alatt emelkedett az iskolázottsági szint; nagyjából ugyanolyan nértékben nőtt a munkapiaci érvényesülés szempontjából több sikerrel kecsegtető középiskolában továbbtanulók aránya, mint amilyen mértékben csökkent a szakmunkásképzőbe igyekvőké. A cigány gyerekek között viszont a középiskolába felvettek aránya is csökkent. Ráadásul a szakmunkásképzőbe felvett tanulók lemorzsolódása is nőtt. A 80-as években tehát a cigány gyerekek lemaradása a szakmunkásképzők tekintetében folyamatosan növekedett.
A középiskolai adatok is a helyzet romlásáról tanúskodnak. A nem cigány nyolcadikosok körében a középiskolába felvett gyerekek száma lassan emelkedik, a cigány gyerekeknél ennek épp az ellenkezője figyelhető meg. Ráadásul a csökkenés egy egyébként is rendkívül alacsony szintről indul. A középiskolai továbbtanulási esélyegyenlőtlenség mértéke növekszik.
Ha az egyetemi–főiskolai továbbtanulás esélyeit is figyelembe vesszük, akkor megállapíthatjuk, hogy a nem cigány népesség középiskolai továbbtanulási esélyeiben néminemű, a felsőfokú továbbtanulási esélyeiben pedig igen jelentős mértékű javulás következett be, ám a cigány gyerekek esélyei tíz év alatt mit sem változtak. Gyakorlatilag semmi sem történt. A cigányok esetében a három generáció grafikonját nem lehet egymástól megkülönböztetni. És így a leszakadás minden kritikus ponton nő. Különösen a felsőoktatás szintjén, a 80-as évek elejétől a 90-es évek elejéig több mint másfélszeresére.
A cigány gyerekek relatív helyzete a vizsgált két évtizedben egyedül az általános iskola elvégzésének szempontjából javult, az iskolarendszer minden további szintjén egyértelműen romlott.
Az iskolázottság értékváltozása húsz év alatt
Láttuk, hogy a magasabb iskolai végzettség kereseti szempontból többet ér. A különböző végzettségű szintek egymáshoz viszonyított értéke azonban változhat a keresleti-kínálati viszonyok átrendeződésének megfelelően. A különböző iskolai végzettségek értékének átlagos éves növekedési ütemét mérve azt tapasztaljuk, hogy az iskolai végzettségtől függő kereseti különbségek az elmúlt húszéves időszak egészét tekintve nőttek. A 8 osztályos és felsőfokú végzettség közötti különbség az 1973-as 35%-ról a 90-es évek elejére 53%-ra emelkedett. A húsz év egészét jellemző tendenciák mögött azonban a 70-es és 80-as évtized egymástól gyökeresen különböző folyamatai állnak. A 70-es években a tudás (mindenekelőtt a felsőfokú iskolai végzettség) relatíve erőteljesen leértékelődött. A legalacsonyabb és legmagasabb iskolai végzettség értéke közel egyforma (és alacsony) sebességgel emelkedett, a két közepes iskolafokozaté pedig körülbelül kétszer úgy. Ez azt jelenti, hogy a szakmunkásképző és a középiskola viszonylag felértékelődött a legmagasabb és a legalacsonyabb iskolai végzettség értékéhez képest. A 80-as évtizedben (pontosabban: a 90-es évek elejére) megfordulnak a trendek: a nyolcosztályos és a szakmunkásképző-végzettség drámaian leértékelődött, a felsőfokú iskolai végzettség értéke pedig ugrásszerűen megemelkedett.
A cigányság munkapiaci helyzetének alakulása szempontjából különösen a nyolcosztályos végzettség értékesülésében húsz év alatt végbement változás érdekes. A 70-es években a nyolc osztály piaci értéke nagyjából ugyanolyan ütemben emelkedett, mint a felsőfokú végzettségé. Az sem közömbös, hogy a nyolc általános értéke is növekedett az iskolázatlan munkához képest. A viszonylagos munkahelybőséget, a nem túl magas iskolázottságú munkaerő iránti tartós keresletet és a mérsékelt inflációs rátát figyelembe véve, a nyolc osztály elvégzése a 70-as években még valamelyes anyagi és társadalmi emelkedést ígért. A 80-as években ez azonban megszűnt, s a 90-es évek elejére pusztán a nyolc általános elvégzése már nem jelent pozícióemelkedést. Mivel a vizsgált két évtized alatt a cigányság iskolázottsága abszolút és relatív értelemben egyedül a nyolcosztályos végzettség tekintetében javult, az elmondottak különös súllyal esnek latba. Hiszen amennyit a cigányság iskolai pozíciója javult, annyit a gazdasági fejlődés erőinek szabadabb kibontakozása el is vett, mert éppen a szóban forgó iskolai végzettséget értékelte le a legerősebben.
Az iskolarendszer magasabb fokozatain egy ezzel épp ellentétes folyamat játszódott le. A cigányság viszonylagos helyzete mind a szakmunkásképzőt, mind a középiskolát, mind pedig az egyetemet–főiskolát végzettek körében romlott a nem cigány népesség helyzetéhez képest, méghozzá az iskolai fokozatok hierarchiájával párhuzamosan egyre nagyobb mértékben. Ugyanakkor épp azoknak az iskolakategóriáknak a piaci értéke nőtt az elmúlt évtizedben a leginkább, amelyekben a cigányság pozícióromlása a legnagyobb mértékű volt.