Skip to main content

Műhelybeszélgetés – Bíró Andrással

 

ÉVADZÁRÓ MŰHELYBESZÉLGETÉS A NYITOTT MŰHELYBEN

2006. május 23. 19,00 h

Budapest, XII. Ráth György utca 4 – szemben a Déli pályaudvarral, az Alkotás utcától a második ház; bejárat közvetlenül az utcáról

Műhelybeszélgetés – Bíró Andrással
Sorozatszerkesztő: Pap Ágnes
Téma: Szembenézni magunkkal, szembenézni a múlttal

Mottó:
„Az egyéni felelősséget nem semmisíti meg a történelem, nem magyarázható minden a körülményekkel. Erről azonban valami különös gátlás miatt nálunk – politikai korrektség ürügyén – nem  esik szó.” (Bíró Andrásnak, az ÉS-nek adott interjújából)

Az alternatív Nobel-díjas újságíró, szerkesztő, szociális munkás, kisebbségi jogvédő polgárjogi aktivista (egyesek szerint forradalmár), a beszélgetés napján megjelenő könyvének témáját választotta a mai Műhelybeszélgetés témájául is. Mert hogy évek óta foglalkoztatja, hogy a rendszerváltás után nem ment végbe a tisztulási folyamat Magyarországon.

Bíró András szembesülés iránti pszichikai (nem főként intellektuális, inkább gyomorszáj-tájéki) szükséglete az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt már elkezdődött, reflexeiben azonban még sokáig kommunista maradt. Radikális demokratizmusa fokozatosan alakult ki. Hosszú ideje a civil társadalom által kontrollált hatalom, azaz a képviseleti és a direkt demokrácia ötvözetének kiemelkedő szószólója. Szerinte ugyanis ez az ideális demokrácia-modell. Nem véletlen, hogy több mint három évtizedes emigrációból hazatérve, egyik fontos kezdeményezése az Autonómia Alapítvány létesítése volt. A kisebbségek – főként a romák, a szólásszabadság és a civil érdekérvényesítés támogatására létrejött szervezet, évekig nagy elánnal töltötte be ezt a célt. (Ne firtassuk, miért maradt abba ez a munka. De örülhetünk, hogy megmaradt, az ugyancsak a nevéhez kötődő alapítású Másság Alapítvány, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Rádió C – bár utóbbi, az alapítók szándékához képest megváltozott.)

A múlttal, önmagunkkal való szembenézés tehát hosszú ideje foglalkoztatja ma esti vendégünket, és arra biztat, erről beszéljünk. Sokakkal egyetemben úgy véli, a tisztulási folyamat végig-vitele nélkül nincs demokrácia.
A puha diktatúra – ő így mondja: a szocializmus puha pornográfiája – után nem büszke rá, hogy a rendszerváltás utáni harmadik kormány feje a kádári elhárítás fizetett ügynöke volt, hogy a kádári nómenklatúra prominense, Marjai József, kitüntetést kapott a magyar demokráciától. „Publikus kloákában élünk, ami cinizmust szül” – mondja, és hozzáteszi: „16 év után végre elérkezett volna az ideje, hogy egészségesen napvilágot lásson a múlt.” Jelszava: „nem büntetni, de nem elfelejteni!”

A bevezetőben említett „Hazajöttem” című kötetében magán kezdi a sort. Számot vet egykori kommunista önmagával. Tisztázza a mindennapi totalitarizmusban betöltött szerepét, a szakítás nehézségeit. Beszél arról, hogy – bár nem akarta, vagy nem így akarta –, részese volt a kommunista rendszer kialakulásának. Amikor összegez, nem fél-téglával veri a mellét (nem haragszik és nem büszke magára), csak megmutatja debolsevizálódásának folyamatát.

Ezzel a kötettel régi munka érett be. És talán nem véletlen, hogy éppen akkor kerül az olvasó elé, amikor a téma amúgy is a közélet fókuszában van. Csak remélni lehet, hogy Bíró András rendszerváltásának nyilvános dokumentuma talán másokat is hozzásegít a szembenézéshez.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon