Skip to main content

1956

Szakolczai Attila: „Amíg a gyertya el nem égett” – Özvegyek a 301-es parcellában és a katonai ügyészségen

2013. június 5.

Budapest Főváros Levéltárában, a Budapesti Katonai Ügyészség iratainak rendezése közben bukkantam arra az ügyre, amelyből most huszonnégy jegyzőkönyvet közreadok. Az ügy maga érdektelen; a tanúk egy részétől felvett kihallgatási jegyzőkönyvek azonban az 1956-os forradalmat követő megtorlásnak egy eddig kevéssé ismert oldalát mutatják meg: ahogy azt a perbe fogottak (és kivégzettek) hozzátartozói kényszerültek megélni.

[Eörsi István]: Angyal István búcsúlevele


Angyal István (1928–1958) Auschwitzból, ahol elvesztette édesanyját és nővérét – ez utóbbi nem átlagos „zsidó halál”-lal halt meg, hanem kötélen végezte lázadás miatt – kommunistaként tért haza Budapestre. A kommunizmus sztálini válfajából hamar kiábrándult, 1949-ben fejjel lefelé felakasztotta Sztálin képét a vécéjébe, ami akkor életveszélyes vállalkozás volt. A Bölcsészettudományi Karra iratkozott be, de nem végezte el az egyetemet, hanem elment Sztálinvárosba (Dunaújváros) építésvezetőnek.

A Beszélő szerkesztői: Ami elvárható


A közfelfogás szerint Magyarországon a hatvanas évek elején véget ért a megtorlás korszaka, és elérkezett a kiengesztelődés ideje. A változás valóban szembeszökő volt. A vádakat ugyan nem vonták vissza, de az elítéltek jó részét kiengedték a börtönökből. Az állásukból elbocsátottak többnyire visszatérhettek hivatásukhoz. A kulturális és tudományos intézmények éléről fokozatosan eltávolították a politikai biztosokat, félreállították a revizionizmus elleni kampány hangoskodott.

[Kőszeg Ferenc]: Huszonöt év után


Orániai herceg: S ha mégis igazságtalanok
és ostobák volnának?
Egmont: Nem, herceg, ez lehetetlen.
(Goethe: Egmont)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon