Skip to main content

1848

Változó társadalom 1848–1849-ben (2. rész)


A nagy történelmi folyamatokat – ahogyan azok a történelemkönyvekben megjelennek – és az egyén által megélt történeteket gyakran szakadékok választják el egymástól. A „nagy történelem” kiemelkedő fordulópontjai esetleg kevés lenyomatot hagynak a mindennapi életen, míg egy nagy éhínséget vagy járványt – ami az azt átélő nemzedék számára alapvető jelentőségű élmény lehetett – figyelemre is alig méltat a hagyományos, politikaorientált történetírás. A német Alltagsgeschichte (a „hétköznapok története”) kutatói például kimutatták, hogy a II.


– Te egyáltalán nem változtál meg – mondta az egyéves önkéntes.
– Nem – felelte Švejk –, nem értem rá.
Jaroslav Hašek: Švejk, Réz Ádám ford.

(Szeretnék Pákozd, Isaszeg után
a Honvédmenhelyen
egy poloskamentes vaságyat,
egy karbolszagú folyosót,
ahol büszkén mélázva pöfékelem
a hálás haza csikkadományait.
Vagy – álmok netovábbja – gondolok
adókedvezményes
dohánytőzsde-bérletre.)
Petri György: Ha az ember

Egy nap majd ébredünk mindent feledve,
Szívünkben nem lelünk az éltető gyűlöletre.
















(I. rész)


Ami 1848–1849-ben Magyarországon történt, az a nemzeti mitológia legismertebb fejezetei közé tartozik. A forradalom és szabadságharc említésére szinte mindenki előtt megjelenik néhány kép: Petőfi a Nemzeti dalt szavalja a Nemzeti Múzeumnál, Kossuth toborzókörúton az Alföldön, csataképek, végül akasztófák és sortüzek Aradon és a pesti Újépületben. A fényes vagy drámai jelenetek mellett általában csak a történelmi tudat egy félreeső zugában kap helyet az a tény, hogy 1848 az újkori Magyarország talán legnagyobb jelentőségű társadalomtörténeti fordulópontja is egyben.

1848 a magyar katonai tradíciók rendszerében


A katonaság hagyományosan erős történeti tudattal rendelkező, saját múltját számon tartó, sőt, azt részben a gyakorlati tevékenységben is fölhasználó intézmény. A hagyományok a testületi szellem fenntartása szempontjából is nélkülözhetetlenek. A hivatásos katonai pálya azon szakmák közé tartozik, ahol világszerte máig gyakori, hogy családok sok-sok generációja lép szolgálatba egymás után. Rendszerint a fiúk az apák ezredébe lépnek be, s rengeteg olyan csatatér és gyakorlótér van Európában, ahol szinte egymás lábnyomába lépnek a nemzedékek. Sedan, Bécs vagy Buda hányszor esett már el?

Mink András


– tette fel a kérdést Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos néphagyományok összegyűjtésére szervezett és 1947-ben indított kutatási kampány segédanyagául szolgáló „vezérfonal” bevezetőjében.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon