Kerényi Károlyt mindig rendkívül erős szálak fűzték Itáliához:[1] tizenhét éves korában járt először a Félszigeten, és az itáliai kultúra csodálójává lett egész életére.[2] 1946-ot követően aztán – egészen 1971-ig – minden évben megfordult Olaszországban.[3] „Megérdemelt vendégszeretet ez egy olyan író iránt, aki nagy barátja Itáliának, aki hívő tisztelője az antik
Kerényi Károly – Alföldi Andrásnak
Tegna/Ticino 46. 3. 23.
Kedves Bandi,
febr. 16-i leveled a napokban érkezett ide. Biztosra veszem, hogy időközben már a csomagok is oda jutottak. A magyar rádió már kétszer is jelezte, hogy az „egyetemnek szánt” csomagok sértetlenül megjöttek … Mindenesetre várom erre vonatkozó hireidet is.
Huszti jó szándékát és mindazt, amit megbeszélésetekről írsz, kész vagyok teljesen a pozitiv oldaláról és az ennek megfelelő köszönettel tudomásul venni.
A hazai nyilvánosság előtt 1973-ban nem keltett különösebb feltűnést Kerényi Károly halála. Úgy tűnik, csak a kevesektől olvasott és a hivatalos művelődéspolitikától szándékosan távol tartott Magyar Hírlapban közölték a hírt. De egy évnek az is a történései közé tartozik, amiről hallgattak akkor, pedig beszélni kellett volna róla. Egy negyedszázad korszaknyi idő egy tudomány történetében, amelynek módszerei és forrásai olyan mennyiségben és extenzitással gazdagodnak, mint az ókortudományéi.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 19 hét