Donáth Ferenc emlékének
Amikor értesültem
arról, hogy halálán van
barátom akit
ötven év óta az egymást
követő rendszerek
hanyagságból és
szándékuk ellenére
hagytak életben, haza-
szálltam Berlinből, hogy
még láthassam veszendő
arcát, de épp
lekéstem és most
a felhők közt arra
gondolok, hogy egy még
szűkebb, szegényebb
országból távozom, mint
amibe berepültem.
Angyal István (1928–1958) Auschwitzból, ahol elvesztette édesanyját és nővérét – ez utóbbi nem átlagos „zsidó halál”-lal halt meg, hanem kötélen végezte lázadás miatt – kommunistaként tért haza Budapestre. A kommunizmus sztálini válfajából hamar kiábrándult, 1949-ben fejjel lefelé felakasztotta Sztálin képét a vécéjébe, ami akkor életveszélyes vállalkozás volt. A Bölcsészettudományi Karra iratkozott be, de nem végezte el az egyetemet, hanem elment Sztálinvárosba (Dunaújváros) építésvezetőnek.
Tisztelt Rényi Péter,
amikor december 11-én elolvastam a Népszabadságban Nem babra megy a játék című cikkét, az az érzésem támadt, hogy új korszak küszöbéhez értünk. De persze semmi sem új a nap alatt: az az új korszak, amelyet írása beharangoz, régi és sanyarú emlékeket ébreszt.
Ezt a hatást már első mondatával sikerül elérnie. Ebben klasszikus tisztasággal – vagyis lakonikusan célratörő felületességgel – „a szocializmus belső ellenzékijei”-nek nevezi azokat, akiket a továbbiakban meg akar fenyegetni.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 36 hét
8 év 9 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét