A Kormány az előzetes ütemezéshez képest némi csúszással a közelmúltban fogadta el a legújabb haderőreform-törekvéseket összegző határozatát.[1] Ezúttal is szinte menetrendszerűen lezajlott az előző kormányzati ciklusokból már jól ismert rítus: a ciklus kezdetén az aktuális miniszter, főnyilatkozó stb. bejelenti, hogy nagy baj van, nem mehet így tovább a honvédelem, mert finanszírozhatatlan, feladatai ellátására képtelen.
A kormányváltás óta a honvédelemmel és a honvédséggel összefüggő kérdések szinte folyamatosan napirenden vannak a sajtóban: az önkéntes haderő bevezetése, a Gripen-szerződés módosítása, a nemrég beszerzett MISTRAL-rakéták látványos kudarca, Magyarország részvétele az afganisztáni misszióban, „iraki amerikai civil katonák” kiképzése Taszáron stb., amikor pedig nyilvánosságra került, hogy NATO-vállalásainkat nem megfelelően teljesítettük, az ágazat néhány hétre kifejezetten a közérdeklődés fókuszába került.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 16 hét
9 év 41 hét
9 év 45 hét
9 év 45 hét
9 év 47 hét
9 év 47 hét
9 év 47 hét
9 év 49 hét
9 év 50 hét
9 év 50 hét