Skip to main content

Kurdi Zoltán

Kurdi Zoltán, Virág Tamás: Nyílt levél a Független Rendőrszakszervezet tagjaihoz


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretnénk, ha véleményt nyilvánítanának a következőkről:

– Mit tudnak tenni Önök azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő a jövőben?

– Szükségesnek tartják-e a folyamatos – nem sajtó útján történő – kapcsolattartást Önök és a hajléktalanellátó intézmények között?

– Tudnak-e elég figyelmet fordítani napi munkájuk során arra, hogy a hajléktalan nem feltétlenül bűnöző?

Azért fordulunk Önökhöz, mert véleményünk szerint a Független Rendőrszakszervezet létrejötte nagymértékben elősegítette a re










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon