Skip to main content

László Emese

László Emese: Esti mesék

Esterházy Péter: Esti című könyvéről

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

László Emese: Az éntől az őkig

Farkas Péter könyveiről

Farkas Péter harmadik könyvével, a 2007-ben megjelent Nyolc perccel alkotta meg azt a művet, amellyel végre igazán komoly figyelmet vívott ki írásművészetének: ezt a kisregényét intenzív kritikai érdeklődés övezte. A Nyolc perc tizenegy évvel a szerző első kötete, a Bródy Sándor-díjjal jutalmazott Háló után látott napvilágot. Most pedig itt az új Farkas-kötet: alig két és fél évvel a Nyolc perc után a Kreatúra. Farkas Péter prózai világa a Szinopszis alcímet viselő Háló óta komoly változásokon ment keresztül. Ha egymás után elolvassuk Farkas négy prózakötetét, szembeötlik, hogy szerzőjük egymástól milyen gyökeresen eltérő szövegszervező elvek alapján alkotta meg eddigi munkáit.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon