Skip to main content

Lukasz Kaminski

Lukasz Kaminski: A lengyelországi szükségállapot

Amikor 1980 augusztus végén, szeptember elején megállapodás született a sztrájkoló munkások és a Lengyel Népköztársaság kormányzata között Szczecinben, Gdanskban és Jastrzebiében, ezt a társadalom kitörő lelkesedéssel és reménnyel fogadta. A spontánul szerveződő „Szolidaritás” Független Önigazgató Szakszervezetbe néhány hét alatt több millióan léptek be. Általános volt a meggyőződés, hogy új fejezet kezdődik Lengyelország történelmében, és nemcsak a katasztrofális gazdasági helyzet megjavulására nyílik esély, hanem mindenekelőtt arra is, hogy a társadalom újra beleszólhat a döntésekbe, tiszteletben tartják az emberi és állampolgári jogokat, és végül az ország visszaszerzi nemzeti szuverenitását.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon