Az általános iskolai tanulók tömeges, más európai országok átlagánál jelentősen nagyobb arányú fogyatékossá2, majd később „sajátos nevelési igényűvé” (a továbbiakban SNI) nyilvánítása évek óta a figyelem középpontjában áll Magyarországon, mert fontos eszköze a roma, illetve mélyszegénységben élő gyerekek közoktatási elkülönítésének.
A magyar oktatáspolitika egyik leggyakrabban hirdetett törekvése a legszegényebb rétegeket és azon belül is főleg a romákat sújtó iskolai szegregáció felszámolása. Bár ez a jelenség a közoktatás talán legfontosabb hosszú távon ható anomáliája, az ellene folyó harc, a deklarációk ellenére, mindeddig csupán kisebb törvényi változásokat jelent, és csak szerény eredményei vannak.1 Az oktatáspolitika hangoztatott deszegregációs céljaival valójában kevesen értenek egyet, így a megoldás irányába mutató lépések igen erős társadalmi ellenállásba ütköznek. A kialakult helyzetben a pedagógián és pszichológián belüli szakmai, szemléletbeli és ideológiai zűrzavar is segíti a rejtett szegregációs törekvések megvalósulását, és a közoktatásban az eddiginél is ijesztőbb tendenciák körvonalazódnak.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét