Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Miniszter Asszony!

November 22-én a Szombathelyi Határőr Igazgatóság fogdájában öngyilkosságot követett el egy huszonhárom éves örmény férfi.

A közelmúltban a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság fogdájából egy éhségsztrájkoló fogva tartottat szállítottak a városi kórházba; a legyengült állapotban lévő csecsen nemzetiségű férfi hamarosan meghalt. Ugyanitt egy irakit hátracsavart kézzel az előállító helyiség vasrácsához bilincseltek, és öt órán át tartottak ebben a helyzetben.

A Nyírbátori Határőr Igazgatóság fogdájában hónapok óta fogva tartanak egy oroszul beszélő hontalan személyt. A megyei önkormányzat pszichiátriai szakkórházában július 7-én megállapították, hogy „psychopatiás egyén, elhelyezésénél speciális körülmények biztosítandók, valamint gyógyszeres kezelést igényel. Jelen elhelyezési formája (fogda) erre nem alkalmas”. A megyei bíróság az idegenrendészeti őrizetet ennek ellenére meghosszabbította 2003. március 17-ig.

A határőrségi fogdákban fogva tartott külföldiek számos alkalommal mondták el panaszaikat a velük szemben alkalmazott bánásmóddal kapcsolatban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Magyarországi Képviselete munkatársainak, akik 2002. május-június-júliusban valamennyi idegenrendészeti fogdát felkeresték. A Képviselet tájékoztatása szerint az illetékes magyar hatóságok vizsgálják a hozzájuk továbbított panaszokat. A látogatásokról készült jelentésben a Képviselet szorgalmazta a fogva tartásra vonatkozó jogszabályok módosítását.

November 22-én, a győri Széchenyi István Egyetemen megrendezett menedékjogi napon egy nigériai diák a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal országos és regionális vezetői, a határőrség helyi vezetői és a megyei főügyész jelenlétében, számolt be arról, miért kellett hazáját elhagynia, és mit élt át a Győri Határőr Igazgatóság fogdájában. Hét hónap őrizet után kétségbeesésében öngyilkosságot kísérelt meg. Ugyanitt két további külföldi kezdett éhségsztrájkba, egy pedig öngyilkossági kísérlete során súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A felsorolt külföldiek nem bűnözők. Hazájukból üldöztetés, háborúk vagy „csupán” a nyomor, az éhezés elől menekültek el. Éppen az kergeti őket kétségbeesésbe, hogy nem értik, miért vannak börtönben, hiszen Magyarországon védelmet kértek, és semmiféle bűncselekményt nem követtek el.

A hatóságok – a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a Határőrség – a menedékkérőket „illegális migránsoknak”, jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldieknek tekintik, és a közbiztonság érdekére hivatkozva érvelnek a fogva tartásuk mellett. Idén hétezren kértek menedékjogot Magyarországon, közülük jelenleg mintegy négyszázan vannak őrizetben. Hat és fél ezren befogadó állomásokra kerültek, ahonnan egészségügyi szűrésük után szabadon kijárhatnak, és többségük néhány héten belül illegálisan tovább megy az Európai Unió országai felé. Az, hogy ki kerül őrizetbe és ki nyílt befogadó állomásra, nem a külföldi magatartásán, vélt vagy valóságos veszedelmességén múlik, hanem kizárólag azon, hogy melyik országból érkezett, és hogy melyik magyar hatósággal kerül először kapcsolatba. Irakiakat, afgánokat, szudániakat nyilvánvalóan nem lehet visszaküldeni hazájukba, így ők általában nem kerülnek őrizetbe. Bangladesieket, nigériaiakat, a volt Szovjetunióból származókat elvben vissza lehet küldeni, őket tehát kiutasítják, és őrizetbe veszik. Nem számít, hogy a törvény érelmében az őrizetet meg kell szüntetni, „ha nyilvánvalóvá válik, hogy a kiutasítást nem lehet végrehajtani”: ennek megállapítását a bíróságok nem tekintik a maguk feladatának!

Tizenkét hónap múltán azonban a fogva tartottakat úgyis szabadon kell engedni. Ha tehát veszélyt jelentettek a közbiztonságra, az őrizetben töltött egy év elkeserítő tapasztalata után még inkább veszélyt jelentenek. A valóságban azonban a bűnözési statisztikák semmiféle veszélyt nem jeleznek: az ismertté vált bűnelkövetők között alig vannak menedékkérő külföldiek. A külföldi bűnözők nem menedékkérőként, hanem útlevéllel, vízummal érkeznek az országba.

Az illegális migráció megfékezésére és a közbiztonság védelmére hivatkozó érvelés csak arra jó, hogy riadalmat keltsen a társadalomban, és növelje az idegenellenességet. Ez a retorika vezet az olyan szégyenletes eseményekhez, mint az agresszív lakossági tiltakozás egy új befogadó állomás létesítése ellen a múlt évben Kalocsán, vagy a menekült gyerekek részére felállítandó otthon ellen Békéscsabán. Holott éppen Békéscsabán a város lakossága tíz éve zavartalanul él együtt az ottani befogadó állomás lakóival. Mintha az ország elfelejtette volna, hogy a XX. században hány százezer menekülő magyar nyert védelmet, kapott lehetőséget az emberhez méltó életre a világ országaiban.

2001-ben, az új idegenrendészeti és menedékjogi törvények előkészítésekor a Belügyminisztérium illetékesei azt ígérték, hogy az új jogszabályok értelmében a külföldiek őrizetét öt napon túl a bíróság rendeli el, így fogva tartásukra csak akkor kerülhet sor, ha a külföldi magatartása ezt a bíróság mérlegelése alapján indokolttá teszi. Egyebek közt ez az ígéret győzte meg a képviselőket a Ház mindkét oldalán, hogy fogadják el az új törvényeket.

A törvények hatályba lépése óta eltelt tizenegy hónap bebizonyította, a henye szövegezés, az eljárási garanciák hiánya és az ennek alapján kialakult bírói gyakorlat inkább szentesíti, mintsem meggátolná a külföldiek indokolatlan fogva tartását. A menedékkérők ilyen széles körű és ilyen hosszan tartó fogva tartására nincs példa sem az Európai Unióban, sem a csatlakozásra váró országokban. „A menedékkérők fogva tartása sérti a Genfi Egyezményt, és ellentétes a nemzetek közösségének humánus elveivel” – mondta Lubbers úr, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a menekülőket segítő társadalmi szervezetek szokásos évi világtalálkozóján Genfben, szeptember 25-én.

A sok éves tapasztalat azt bizonyítja, hogy a fogva tartásból következő rendkívüli – és nem egyszer tragikusan végződő – események csak a fogva tartás változó jogszabályok alapján, de 1998 óta folyamatos rendszerének felszámolásával előzhetők meg. Ezért mi, alulírottak elvárjuk, hogy az idegenrendészeti jogszabályok esedékes felülvizsgálata során a kormány kezdeményezze mindazon törvények hatályon kívül helyezését, amelyek lehetővé teszik, hogy a hatóságok tömegesen őrizetbe vegyék a menedékkérőket, pusztán azért, mert „illegálisan” érkeztek az országba.

Ami az eddig történteket, a rendkívüli haláleseteket, a bántalmazásokat, az éhségsztrájkokat, általában a határőrségi fogdákban uralkodó állapotokat illeti – ezeket a Belügyminisztérium szerveinek – a külföldieket is meghallgatva – ki kell vizsgálniuk. A hatalmukkal visszaélőket pedig meg kell büntetni.

Alulírottak önmagunknak, emberségünknek, nemzeti önbecsülésünknek tartozunk azzal, hogy ezt elvárjuk és követeljük a kormánytól, az Országgyűléstől.

Budapest, 2002. december 02.

Tisztelettel:

Ambrus Judit szerkesztő, Arnóti Judit építész, Balassa Péter esztéta, egyetemi tanár, Baltay Levente dr. ügyvéd, TASZ, Bárány István dr., Bartus László újságíró, Beke Dorka szociális munkás, Beke László művészettörténész, Bodor Judit művészettörténész, Bozóki András politológus, Buzási Gábor hebraista, klasszika-filológus, Czoboly Miklós mérnök, Csongor Anna igazgató, Autonómia Alapítvány, Csonka Pál ifj. környezetvédő biológusmérnök, okleveles mérnöktanár, Dömötör Adrienne, Elbert Márta szerkesztő, Emrich Krisztina egyesületi titkár, Eörsi István író, Erdélyi Ágnes filozófus, Erős Ferenc dr. pszichológus, Faragó Borbála PhD-ballgató, Faur Márta dr. jogász, TASZ, Ferge Zsuzsa szociológus, Fischer Ádám karnagy, Fridli Judit dr. ügyvivő, TASZ, Furmann Imre dr. ügyvéd, G. Gáspár Judit pszichológus, Guba Ágnes dr. pszichiáter, György Péter esztéta, Hajdu Edit vállalkozó, Hajdu Gabriella tolmács-fordító, Halas István fotóművész, Halda Aliz, Halmai Gábor dr. egyetemi tanár, Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ, Haraszti Miklós, Havas Gábor szociológus, Horn Gabriella környezetvédő, Igali Zsófia építész, Iványi Gábor lelkész, Jovánovics György szobrász, Kálmán C. György irodalomtörténész, Kaposvári Anikó, Kaszás Tamás képzőművész, Kemény István szociológus, Kenedi János kritikus, Kertész Imre dr. c. egyetemi tanár, Kis János filozófus, Klaniczay Júlia, Komóroczy Géza dr. egyetemi tanár, Kornis Mihály író, Kovács Péter művészettörténész, Kovács Zoltán újságíró, Kovalovszky Márta művészettörténész, Kováts András szociálpolitikus, Kozák Gyula szociológus, Kőszeg Ferenc, Magyar Helsinki Bizottság, Ladányi János szociológus, egyetemi tanár, Laki Mihály közgazdász, Litván György történész, Luncz Andrea újságíró-szerkesztő, Mándli Iván irodavezető, programkoordinátor, United Way Budapest Alapítvány, Mártonffy Marcell irodalomtörténész, teológus, Mezősi Miklós irodalomtörténész, Mészáros Attila szociális munkás, Miklós Gábor újságíró, Mink András, a Beszélő szerkesztője, Nagy Attila újságíró, Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, Nagy Bálint építész, Nagy Boldizsár dr. nemzetközi jogász, Neményi László, a Beszélő szerkesztője, Novák Péter dr. ügyvéd, Nyíri Pál antropológus, Nyizsnyánszki Anna szociológus, TASZ, Oláh Dóra középiskolai tanár, Orzóy Ágnes műfordító, Parti Nagy Lajos író, Pavlovics Tamás egyetemi oktató, Petri Lukács Ádám újságíró, Perczel István egyetemi docens, CEU, Perneczky Géza művészettörténész, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Radnóti Sándor egyetemi tanár, Rajk László, Révész Sándor újságíró, Sajó András jogászprofesszor, az MTA tagja, Sári László egyetemi oktató, Sík Endre, Sós Vilmos filozófus, Spilák Klára színművész, Suhajda Virág marketingmunkatárs, Carl Rogers Személyközpontú Iskola Alapítvány, Sz. Szilágyi Gábor művészettörténész, Szalai Erzsébet dr. szociológus, Szűcs Tamás orientalista, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Tardos Márton közgazdász, Tyekvicska Árpád levéltáros, Varga László történész, Visky András író, Vöröss Rita diszpécser, Weisz Júlia orvos, Wessely Anna művészettörténész, szociológus, Zádori Zsolt újságíró, Závada Pál író, Zolnay János szociológus.