(Szalay Miklós és felesége)

Nyomtatóbarát változat

Andrej Dmitrijevics Szaharov atomfizikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, a béke Nobel-díj kitüntetettje, 1984 májusában tudatta a világ nyilvánosságával, hogy felesége, Jelena Bonner asszony súlyos szívbeteg, és – orvosi konzíliumok javaslata alapján – Nyugat-Európában élő specialistákkal kívánja kezeltetni magát. Mivel a szovjet hatóságok nem járultak hozzá az asszony kiutazásához, utolsó lehetőségként éhségsztrájk megkezdésével próbálta meg kikényszeríteni a kedvező döntést. Ez május elején történt.

Néhány nap múlva a tudóst és feleségét elszállították lakásukról, és azóta a nyilvánosság – amelyet akciójuk figyelemmel kísérésére fölszólítottak – semmi bizonyosat nem tud sorsukról.

A világ különböző részein élő ötvennégy tudós – köztük hat Nobel-díjas –, a sajtónyilvánosság kerülése mellett, közös kéréssel fordult a szovjet hatóságokhoz. Kifejezték súlyos aggodalmukat a Szaharov házaspár életéért, és kérték, vagy tegyék lehetővé egy nemzetközi orvosbizottság találkozását velük, vagy engedjék őket kiutazni a kezelés időtartamára.

A hatóságok a javaslat mindkét formáját elutasították, és csak annyit közöltek, hogy a házaspár mindkét tagja jó egészségben van, minden szükséges kezelést megkapnak. A közösen fellépő tudósok nem tartották kielégítőnek a választ, s most már a nemzetközi sajtó elé tárva eddigi tevékenységüket, kétségbeesett és nemes ajánlatot tettek a szovjet hatóságoknak, a következő formában.

Tulajdon személyükkel vállalnak garanciát arra, hogy a Szaharov házaspár a kezelés után vissza fog térni a Szovjetunióba, és kinntartózkodásuk idején nem tesz politikai nyilatkozatot. A tudósok vállalták, hogy kettesével felváltva egymást, „jelképes túszként” a Szovjetunióba utaznak, és ott tartózkodnak Szaharovék visszatéréséig.

Tudomást szerezve tudóstársaim nemes harcáról, fölismertem, hogy annak időbeli elhúzódása minden gondolkodó ember számára egyre súlyosodó erkölcsi szenvedést jelent. Mint magyar fizikus, feleségemmel együtt segítségükre kívánok lenni, s ezért tudatom velük az alábbiakat:

Tisztelt Uraim!

Teljes megértésünkről és erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Önöket abban a nemes küzdelemben, amelyet annak érdekében folytatnak, hogy a kiváló szovjet fizikust és feleségét életben és jó egészségben lássák, vagy egy nemzetközi orvosbizottság által bizonyítottan annak tudják.

Az Önök küzdelme „experimentum crucis” több vonatkozásban is. A történelemben sokat szenvedett magyar nép már-már genetikailag örökli azt a tapasztalatot, hogy értelmiségi szószólói csatlakozni kívánnak az emberiességbe vetett bizalmat megerősítő nemzetközi akciókhoz, ám a halogatás vagy a késlekedés az erkölcsi jóérzés helyett az elmaradt szolidaritás szégyenérzetét korbácsolja fel. Ennek a tapasztalatnak sürgető kényszerében kérjük Önöket, hogy a jelenlegi s minden az üggyel kapcsolatos jövőbeni akciójuk aláírási ívén adjanak helyet a mi nevünknek is.

Tisztelettel és rokonszenvvel:

Szalay Miklós magyar fizikus és felesége
1126 Budapest, Nárcisz u. 35.

1984. szeptember 1.