Skip to main content

A szabadságról


Filozófiai vitákban ritkán fordul elő, hogy a megbírált szerző beadná a derekát. De miközben megvédi nézeteit, módosít is rajtuk. Újraértelmezi a főbb téziseket, és változtat kevésbé fontos állításokon, hogy az alapeszme tartható maradjon. Ezt teszem én is. Igyekszem kimutatni, hogy a vitacikkemben körvonalazott álláspont kiállja Márkus ellenérveinek próbáját. Mégis, a nagyítóval dolgozó olvasó alighanem mikroszkopikus elmozdulásokat fog felfedezni két szövegem között; olyanokat is, melyeket magam talán észre se vettem.


1. Nem könnyű olyan kritikára válaszolni, mely a megbírált írás álláspontját és érveit alaposabban és világosabban fejti ki, mint ez a szerzőnek eredetileg sikerült. Márpedig ebben a helyzetben találom magam, amikor Kis Jánosnak próbálok felelni. A modern politikai szabadságeszme kritikai elemzésével foglalkozó írásom – bírálatának tárgya – lényegében csak érv-vázlatokat tartalmazott egy szintúgy csak fő vonalaiban kifejtett álláspont mellett, részben azért, mert a szöveg egy korlátozott időtartamú előadáson alapult. Az olvasóra bízta, hogy e vázat kitöltse.


Minden komoly gondolkodónak van egy meghatározó, központi problémája. Márkus Györgyé a felvilágosodás. Felvilágosodáson nem a 18. század derekának szellemi mozgalmát értve, hanem a mögötte rejlő, több évszázados filozófiai hagyományt. De nem is önmagában e hagyomány tartalma érdekli Márkust, hanem a belső nehézségei. Legalább olyan alaposan végiggondolta a felvilágosodás ellentmondásait, mint az ellenfelvilágosodás szerzői. Mégsem közéjük tartozik. Nem akarja – sőt nem is tartja lehetségesnek – feladni az újkori filozófia programját.


Talán csak az eurocentrikus látószög torzítása kelti ezt a benyomást, de mégis úgy tűnik, a nyugati hagyomány páratlan – szembeszökő és különleges jelentőségű – sajátossága, hogy bár társadalmi-politikai értékrendjei sokat változtak, a szabadság valamennyiben központi helyet foglal el. Már Hérodotosz a szabadság és a zsarnokság ellentétével azonosította a fő különbséget görögök és barbárok között, s ezzel az ellentéttel magyarázta, hogy a görögök végül is győzelmet arattak a perzsák fölött.


Márkus György „A szabadságról” című tanulmányának ősváltozata a Fehér Ferenc emlékének szentelt tudományos tanácskozáson hangzott el 1995 januárjában. Az előadás többfordulós levélváltás kiindulópontja lett a szerző és hajdani tanítványa, Kis János között. 1996 végén határozták el, hogy vitájukat a nyilvánosság előtt folytatják. Alább a vita alapjául szolgáló írás végleges változatát, a bírálatot, Márkus György válaszát és Kis János viszontválaszát közöljük.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon