Skip to main content

Beszélő évek – 1967


1967. január Bevezetik a gyermekgondozási segélyt, a gyest. 1967-ben a kereső nők 72%-a veszi igénybe a támogatást.

1967. jan. 12. Bemutatják a Sikátor című filmet. Rendezője Rényi Tamás.

1967. jan. 15. Venezuelában felavatják Dél-Amerika leghosszabb függőhídját (1678 m) az Orinoco folyó felett.

1967. jan. 23–25. A nyugatnémet külügyminiszter tárgyalásokat folytat Budapesten a diplomáciai kapcsolatok felvételéről.

1967. jan. 24. Lindon B.









1.


A Kádár-korszak egyik legjobb éve, mármint a rendszer szempontjából. A forradalom, a megtorlás kollektíve elfelejtve. A szocializmus örökkévalónak látszik, míg a nyugati világ komoly politikai gondokkal küzd. Magyarországon a szocializmus alapjai már lerakva, cél a teljes felépítés; a Szovjetunió már építi a kommunizmust, de hogy ezek a szakaszhatárok mit jelentenek, azt csak az okkult kérdésekkel foglalkozó pártideológusoknak, meg legfeljebb az egyetemek kötelező tudszoc (tudományos szocializmus) kurzusai hallgatóinak kell tudniuk.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon