Skip to main content

Beszélő évek – 1967


(…) Még egy nagy számot emésztett meg a fesztivál: Michelangelo Antonioni – akit hívei keresztnévrokonához hasonló óriásnak tartanak a modern filmben – bemutatta Blow-up című, Angliában sok-sok pénzért készített filmjét. Antonioni formátuma valóban nagy, kiváló rendezői egyéniség, csupán a témája, az a vetülete a valóságnak, amelyet oly ritka érzékenységgel ábrázol, az tűnik nekem kicsinek.


Az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásár legnagyobb szenzációja az Orion gyár kétéves kutatómunkája eredményeként létrejött első hazai színes tévékészülék, neve találóan COLORION. Alig használható még e korra vonatkoztatva a média vagy a tömegkommunikációs eszköz, sem más egyéb hangzatos kifejezés… Rádió volt, antenna, erősítők, később a televízió, álmok és vágyak, meg az örökké kutató szellem. Ez utóbbit serkentette 1967-ben a politikai akarat, hogy az ország nem maradhat le a fejlődéstől, másrészt gátolta a devizahiány, az importkorlátozás.


A mára élő magyar klasszikusnak, mi több, világhírűnek tekinthető Nádas Péter éppen harminc éve jelentette meg első kötetét a Szépirodalmi Kiadónál. A címadó kisregényen (A Biblia) kívül még egy hosszabb novellisztikus szöveget tartalmazott a könyv, ennek A pince a címe. Az impresszum szerint a kis fekete műbőr borítású kötetke 3900 példányban jelent meg, ami egy közepesen sikeres író merész vágyálma manapság, akkoriban viszont kimondottan alacsony példányszámnak volt mondható. Árként 11 Ft van feltüntetve, ehhez nem kell kommentár.


Az új költőnemzedék antológiáját, a Korunkat ismertetve, Szerb Antal 1935-ben sorra elemezte a fiatalokat, biztos érzékkel emelve ki közülük Jékelyt, Weörest, Radnótit; Vasról megjegyezte: „Vas István mozog közöttük a legbiztatóbban a versben, olyan biztosan, hogy későbbi prózaírót sejtek benne.” Ne a gunyoros oldalvágásra figyeljünk most (amit persze érvénytelenített Vas István költészetének későbbi kiteljesedése), hanem arra, ami bevált a jóslatból: a tizenkét költőből, aki ebben az antológiában találkozott, jelentős prózaíró valóban csak egyből lett, Vas Istvánból.


1967. január l9. – április 19. – június 28. között nagyszabású, nagy nyilvánosságot kapott per zajlott le a zuglói (XIV. kerület) nyilas szervezetnek 1967-ben még elérhető pártszolgálatosai közül azok ellen, akik 1944. október 15-e után a kerületben mint a nyilasrezsim karhatalma a zsidóirtást és az ellenállás elleni harcot folytatták. 1948, a „fordulat éve” után ez volt az egyetlen eset, hogy nagy nyilvánosság előtt politikai pert rendeztek nyilasok ellen.

Mind a Rákosi-rendszer 1948–1953 között, mind később a Kádár-rendszer 1957 után kerülte ezt a témát.



1989-ben fogtam hozzá Magyarországon és Izraelben azoknak az interjúknak a készítéséhez, amelyek anyagából 1997-re Várj, madár… című könyvem megszületett.

Fiókmélyi történelem


Kijev, ’67. július
Anyuka, kedves, a való rideg részéről értesülhettél már, itt most a valónak nem kevésbé objektív szubjektív részéről lesz szó, vagyis a lelkemről, amely mindeddig nem működött – miért? Ki tudja? válaszolna erre ösztönöm, / de mint az eb, melyet gazdája megszidott / s kedvetlenül borong a rideg udvaron, / s ha idegen jő, rávonít, nem beszél. Aligha élem a saját életemet, hanem valaki másét, én vagyok maga az Antitézis, így hát mégis az én életem ez az Aufhebung rendje szerint. No, majd meglássuk. Figyelj.

Beszélgetés Erdély Dániellel az Apáról


A hatvanas évek második felében Szabó István megrendezte azt a két filmjét, amelyben – legalábbis szerintem – a magyar filmtörténet legszebb gyerekszerepei vannak. Az egyik az 1967-ben bemutatott és 1966-ban forgatott Apa, amelyben te játszottad a főszerepet, a másik pedig a Szerelmesfilm.

Azt már nem vállaltam.

A Szerelmesfilmben is te lettél volna az Oláh Jancsi?

Szó volt róla, de én eleve nem akartam. Viszont nagyon helyes az a fiú, aki játszotta, meg a lány is.







„Mítosszal vagy mítosz nélkül?” – kezdődik az 1967-es Filmvilág első száma. Szabó István Apa c. filmjének kapcsán teszi fel Hámori Ottó (a Film Színház Muzsika szerkesztője, némileg elfeledett regényíró-kritikus). Az Apa épp az én nemzedékemre tett jótékony hatást, valaki más hangon szólalt meg itt – mi szólaltunk meg. A mítosz és mítoszfoszlatás az egész magyar film alapkérdése 1967 táján.

Mítoszt sugároznak a Várkonyi-féle képeskönyv Jókai-filmek is?



1.


A Kádár-korszak egyik legjobb éve, mármint a rendszer szempontjából. A forradalom, a megtorlás kollektíve elfelejtve. A szocializmus örökkévalónak látszik, míg a nyugati világ komoly politikai gondokkal küzd. Magyarországon a szocializmus alapjai már lerakva, cél a teljes felépítés; a Szovjetunió már építi a kommunizmust, de hogy ezek a szakaszhatárok mit jelentenek, azt csak az okkult kérdésekkel foglalkozó pártideológusoknak, meg legfeljebb az egyetemek kötelező tudszoc (tudományos szocializmus) kurzusai hallgatóinak kell tudniuk.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon