Az új költőnemzedék antológiáját, a Korunkat ismertetve, Szerb Antal 1935-ben sorra elemezte a fiatalokat, biztos érzékkel emelve ki közülük Jékelyt, Weörest, Radnótit; Vasról megjegyezte: „Vas István mozog közöttük a legbiztatóbban a versben, olyan biztosan, hogy későbbi prózaírót sejtek benne.” Ne a gunyoros oldalvágásra figyeljünk most (amit persze érvénytelenített Vas István költészetének későbbi kiteljesedése), hanem arra, ami bevált a jóslatból: a tizenkét költőből, aki ebben az antológiában találkozott, jelentős prózaíró valóban csak egyből lett, Vas Istvánból.

A mára élő magyar klasszikusnak, mi több, világhírűnek tekinthető Nádas Péter éppen harminc éve jelentette meg első kötetét a Szépirodalmi Kiadónál. A címadó kisregényen (A Biblia) kívül még egy hosszabb novellisztikus szöveget tartalmazott a könyv, ennek A pince a címe. Az impresszum szerint a kis fekete műbőr borítású kötetke 3900 példányban jelent meg, ami egy közepesen sikeres író merész vágyálma manapság, akkoriban viszont kimondottan alacsony példányszámnak volt mondható. Árként 11 Ft van feltüntetve, ehhez nem kell kommentár.

Az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásár legnagyobb szenzációja az Orion gyár kétéves kutatómunkája eredményeként létrejött első hazai színes tévékészülék, neve találóan COLORION. Alig használható még e korra vonatkoztatva a média vagy a tömegkommunikációs eszköz, sem más egyéb hangzatos kifejezés… Rádió volt, antenna, erősítők, később a televízió, álmok és vágyak, meg az örökké kutató szellem. Ez utóbbit serkentette 1967-ben a politikai akarat, hogy az ország nem maradhat le a fejlődéstől, másrészt gátolta a devizahiány, az importkorlátozás.

(…) Még egy nagy számot emésztett meg a fesztivál: Michelangelo Antonioni – akit hívei keresztnévrokonához hasonló óriásnak tartanak a modern filmben – bemutatta Blow-up című, Angliában sok-sok pénzért készített filmjét. Antonioni formátuma valóban nagy, kiváló rendezői egyéniség, csupán a témája, az a vetülete a valóságnak, amelyet oly ritka érzékenységgel ábrázol, az tűnik nekem kicsinek.

„Mítosszal vagy mítosz nélkül?” – kezdődik az 1967-es Filmvilág első száma. Szabó István Apa c. filmjének kapcsán teszi fel Hámori Ottó (a Film Színház Muzsika szerkesztője, némileg elfeledett regényíró-kritikus). Az Apa épp az én nemzedékemre tett jótékony hatást, valaki más hangon szólalt meg itt – mi szólaltunk meg. A mítosz és mítoszfoszlatás az egész magyar film alapkérdése 1967 táján.

Mítoszt sugároznak a Várkonyi-féle képeskönyv Jókai-filmek is?

A hatvanas évek második felében Szabó István megrendezte azt a két filmjét, amelyben – legalábbis szerintem – a magyar filmtörténet legszebb gyerekszerepei vannak. Az egyik az 1967-ben bemutatott és 1966-ban forgatott Apa, amelyben te játszottad a főszerepet, a másik pedig a Szerelmesfilm.

Azt már nem vállaltam.

A Szerelmesfilmben is te lettél volna az Oláh Jancsi?

Szó volt róla, de én eleve nem akartam. Viszont nagyon helyes az a fiú, aki játszotta, meg a lány is.

Kijev, ’67. július
Anyuka, kedves, a való rideg részéről értesülhettél már, itt most a valónak nem kevésbé objektív szubjektív részéről lesz szó, vagyis a lelkemről, amely mindeddig nem működött – miért? Ki tudja? válaszolna erre ösztönöm, / de mint az eb, melyet gazdája megszidott / s kedvetlenül borong a rideg udvaron, / s ha idegen jő, rávonít, nem beszél. Aligha élem a saját életemet, hanem valaki másét, én vagyok maga az Antitézis, így hát mégis az én életem ez az Aufhebung rendje szerint. No, majd meglássuk. Figyelj.

1989-ben fogtam hozzá Magyarországon és Izraelben azoknak az interjúknak a készítéséhez, amelyek anyagából 1997-re Várj, madár… című könyvem megszületett.

1967. január l9. – április 19. – június 28. között nagyszabású, nagy nyilvánosságot kapott per zajlott le a zuglói (XIV. kerület) nyilas szervezetnek 1967-ben még elérhető pártszolgálatosai közül azok ellen, akik 1944. október 15-e után a kerületben mint a nyilasrezsim karhatalma a zsidóirtást és az ellenállás elleni harcot folytatták. 1948, a „fordulat éve” után ez volt az egyetlen eset, hogy nagy nyilvánosság előtt politikai pert rendeztek nyilasok ellen.

Mind a Rákosi-rendszer 1948–1953 között, mind később a Kádár-rendszer 1957 után kerülte ezt a témát.

A marosvásárhelyi Simó Gyula, Magyarország későbbi római nagykövete a harmincas évek végén egyszerre ült Ceausescuval Doftanán. (Rövidesen az ’56-os Dudás József is odakerült: Simó utóda volt a Temes tartományi illegális RKP-bizottság élén. Árulónak tartották, a „baloldali kollektíva” nem állt szóba vele a börtönben. Az erdélyi F., aki Dudással a II.