Eminenciás Uram, tudtunkkal ön még nem beszélt a nyilvánosság előtt az 1956-tal kapcsolatos magyarországi élményeiről és tapasztalatairól, a magyar kérdésről. Milyen volt Ausztria akkori helyzete? Hogyan reagáltak az emberek a menekültáradatra? Mi volt az ön személyes szerepe a magyarok megsegítésében?

’56 októberében voltunk. Csak néhány hónappal korábban lettem Bécs érseke, azelőtt Sankt-Pöltenben voltam segédpüspök: meg kellett tehát tanulnom, hogyan lehet egy ilyen nagy egyházmegyét igazgatni.

Gyurikám, itt valami tévedés történt. Én voltam az idősebb, nekem kellett volna előbb elmennem. Te egyszer meg is ígérted nekem, hogy amikor meghalok, a ravatalomnál Te mondasz majd gyászbeszédet; s csak azt kérted, hogy ha mégis Te mennél el előbb, akkor én búcsúztassalak. Én erre könnyelműen igent mondtam, s nem gondoltam, hogy szavamon fogsz. Hiszen annyival életközelibb, annyival szívósabb voltál nálam! S persze, komolyan egyikünk sem hitte, hogy az így adott szónak egyszer majd eljön a beváltási napja…