Kenedi János remek, kalandos nagyesszét írt politikai-filológiai műhelymunkájának melléktermékeként. Hamarosan az ő gondozásában jelennek meg a Magyar Füzetek Könyvei között Szabó Zoltánnak 1956. október 24-től a december 28-ig írott napi kommentárjai. Ezekre mind ez idáig csak az emlékezhetett több mint három évtized távolából, aki hallgatta a Szabad Európa Rádió egykorú magyar adásait. Igaz, Szabó Zoltán 1957-ben megírta emlékeit e napokról, bőségesen merítve tudósításai kéziratanyagából, s ezt azon nyomban folytatásokban publikálta is az Irodalmi Újságban.

Radnóti Sándor abszolút hallású kritikus, az írói egyéniséget még a méltatásra látszólag méltatlan műben is megtalálja. Moldova-bírálata olyan bravúr, mintha Michelangelónak nem márványtömbből, hanem szennyes ruhából kellene kifaragnia a figurát. Bámulatra késztet az eleganciájával, mégis kielégületlenül hagy.

…amely még „nőügyeinket is átjárja” – panaszolja egy vizsgálótiszt Moldova György Bűn az élet… (Riport a rendőrökről) című művének 445. oldalán. E könyvet folytatásokban közli a Magyar Nemzet, miután néhány része már előzőleg megjelent az Új Tükörben. Nagy példányszámban adja ki a Magvető, sőt, egy fejezete magnókazettán is megkapható a könyvesboltokban, föltehetően azon írástudatlan, milliomos cigányok kedvéért, akikről oly sok szó esik benne. Vajmi nehéz szatírát nem írni, mégis ez a szándékom.

Csurka István tragédiát írt Erdélyről[SZJ], nem allegorikusat, ami az erdélyi dramatikusok kényszerűsége (Sütő András: Álomkommandó), s a maga nemében Magyarországon is az első olyan színpadi művet, amely közvetlenül rámutat az erdélyi tragédiára.