Skip to main content

Recrudescunt vulnera


Amikor még nem jegyet vett az ember, hogy megnézze egy moziban Ember Judit Pócspetri tovább →

AB Független Kiadó, 1987.


Kenedi János remek, kalandos nagyesszét írt politikai-filológiai műhelymunkájának melléktermékeként. Hamarosan az ő gondozásában jelennek meg a Magyar Füzetek Könyvei között Szabó Zoltánnak 1956. október 24-től a december 28-ig írott napi kommentárjai. Ezekre mind ez idáig csak az emlékezhetett több mint három évtized távolából, aki hallgatta a Szabad Európa Rádió egykorú magyar adásait. Igaz, Szabó Zoltán 1957-ben megírta emlékeit e napokról, bőségesen merítve tudósításai kéziratanyagából, s ezt azon nyomban folytatásokban publikálta is az Irodalmi Újságban.

(Moldova György Bűn az élet c. könyvéről)


…amely még „nőügyeinket is átjárja” – panaszolja egy vizsgálótiszt Moldova György Bűn az élet… (Riport a rendőrökről) című művének 445. oldalán. E könyvet folytatásokban közli a Magyar Nemzet, miután néhány része már előzőleg megjelent az Új Tükörben. Nagy példányszámban adja ki a Magvető, sőt, egy fejezete magnókazettán is megkapható a könyvesboltokban, föltehetően azon írástudatlan, milliomos cigányok kedvéért, akikről oly sok szó esik benne. Vajmi nehéz szatírát nem írni, mégis ez a szándékom.


Radnóti Sándor abszolút hallású kritikus, az írói egyéniséget még a méltatásra látszólag méltatlan műben is megtalálja. Moldova-bírálata olyan bravúr, mintha Michelangelónak nem márványtömbből, hanem szennyes ruhából kellene kifaragnia a figurát. Bámulatra késztet az eleganciájával, mégis kielégületlenül hagy.


Csurka István tragédiát írt Erdélyről[SZJ], nem allegorikusat, ami az erdélyi dramatikusok kényszerűsége (Sütő András: Álomkommandó), s a maga nemében Magyarországon is az első olyan színpadi művet, amely közvetlenül rámutat az erdélyi tragédiára.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon